Egyszerűen nem bírtam magammal, mikor ismételten érezhettem ajkait ajkaimon és bőrét bőrömön, de amikor megéreztem, hogy ajkai ugyan úgy megmozdultak, mint az enyémet, elvesztettem a fejemet és képtelen voltam tisztán gondolkodni. Ajkaimra egy boldog mosoly vándorolt, majd kissé bátrabban csókoltam, végül ajkaim lecsúsztak nyaka tökéletes vonalára és kényeztetni kezdték gyönyörű bőrét. Miért nem vagyok képe leállni? Ajkai közül édes nyögések hallatszottak, így csak még jobban ösztökélt tettemre. Éreztem, ahogy ujjaival hajamba túrt és úgy kért még többet, mire torkomból, egy hangos morgás távozott. Lassan eltávolodtam tőle, majd haját összeborzolva, suttogtam fülébe, hogy délután érte jövök. Visszamentem az osztályomba, majd lassan eltelt a nap is. Többször voltam Luhan osztályában, eléggé sokszor ott találtam a húgomat is, és rosszallóan néztem, amint azt a személyt csókolta, akit én korán reggel és tegnap délután. Lassan vége is lett a napnak, így siettem Luhan termébe, hogy indulhassunk hozzánk. Eun Heenek már vége volt az órájának, vagyis eggyel kevesebb órája volt, mint nekem és Luhannak, így én hozom hozzánk a vendéget. Ennek kimondottan örültem, mert így végre vele tölthettem egy kis időt, míg hozzánk nem érünk és Eun Hee magának nem akarja.
Lassan kutyagoltunk egymás mellett, néma csendben, gondoltam Lulu is éppen azon gondolkodott, hogy miről is beszélgessünk, de ő sokkal jobban tudta kifejteni magát, mint én, és ez tetszett benne. Végül csak megszólaltam, megjegyeztem mennyire szótlan és el is kezdtünk beszélgetni. Bevallotta, hogy ideges, mivel nálunk lesz, meg kínosnak érezte azt, hogy nem tud mit mondani, ez nagyon édesnek találtam. Biztatásom közben megfogtam kezét, hogy érezze nem lesz egyedül az este és én mindentől meg fogom védeni. Végül csak megjegyeztem, hogy a tegnapi puszija nagyon jól esett és aranyosnak találtam gesztusát, mire összekulcsolta ujjainkat és kérdezte szeretnék-e még. Kérdése meglepett, de kíváncsi voltam, hogy ő mit is gondolt erről az egészről. Mikor közölte, hogy kaphatok még, bátrabban és vágyakozóbban feleltem rá, majd fél perc elteltével sem érezhettem meg kezeit arcomon, majd édes ajkait enyémeken. Egyszerűen tökéletes volt ez a csók, sőt, a tökéletesnél is jobb. Szavakba nem foglalható érzés járt át, és ott abban a pillanatban, éreztem, nekem szükségem volt Luhanra és ha ehhez az kellett, hogy a húgom háta mögött kell táplálnunk a kapcsolatunkat, akkor azt fogjuk csinálni. Nem érdekelt senki más abban a pillanatban, csak Luhan és az ő édes ajkai melyek az enyémekkel mozgott egyszerre, ütemesen.
Végül csak megérkeztünk hozzánk, láttam, hogy Luhan teljesen elfelejtett mindent, mert végigmosolyogta az utat és még akkor sem hagyta abba, amikor már bent voltunk a házban és beszélgetett a szüleimmel. Először csak beszélgettünk, majd anyáék meghívták vacsorára, amit először illedelmesen visszautasított, de mikor mondtuk, hogy egyáltalán nem zavar, boldogan mondott igent, és éreztem, hogy nem csak a vacsora miatt akart maradni. Anya kitett magáért ma este, mintha csak tudta volna, hogy Luhan itt fog maradni nálunk, így ma pazar vacsorában volt részünk. Szépen meg volt terítve az asztal, az étel előkészítve, minden tökéletes. Hat személy férhetett el az asztalunknál, anya és apa egymás mellett ültek, anya balján Eun Hee, az ő balján Luhan és végül én. Így ültünk együtt. Lassan enni kezdtük, majd beszélgetésbe keveredtünk, amiben minden téma megfordult. Eun Hee lelkesen mesélt mindenről, ami csak szóba jöhetett, mert gondoltam, így akarta elnyerni Luhan tetszését, hogy mennyire is jártas mindenben. Mikor viszont konkrétan Luluval kezdett el beszélgetni, képes lettem volna villámokat szórni a szememmel, hogy elhallgattassam.
- Anya, LuHan itt alszik nálunk, jó? - szólaltam meg végül én is. Mi a fenét mondtam az előbb? Ezt egyáltalán nem így akartam mondani, de mondani akartam egyáltalán? Megéreztem magamon LuHan tekintetét, így megvontam a vállamat, mintha ezt is akartam mondani, mert mindennél jobban akartam, hogy LuHan itt maradjon nálunk. Viszont, amikor Eun Hee szeme felragyogott, egyből megbántam, azt amit mondtam, de támadt egy remek ötletem.
- LuHan velem aludhat? - kérdezte húgom. Tudtam, hogy ez lesz a kérdése. Mielőtt még szüleim reagáltak volna a kérdésre, én vettem át a szót.
- LuHan velem alszik - közöltem nyersen húgommal.
- De miért nem? - kérdezte húgom azzal a idétlen lányos hisztis hangon.
- Mert LuHan a barátom, mindketten fiúk vagyunk és te még kicsi vagy - feleltem rá, ésszerűen, mert ez volt az igazság. Anyáék úgy sem engedték volna meg, hogy együtt aludjanak, mivel Eun Hee kiskorú volt, LuHan pedig nem. Szüleim helyeselték érvemet és a pártomat is fogták, így örömmel telve simítottam tenyeremet Lulu combjára és többször végighúztam rajta kezemet, közben ügyelve arra, hogy senki se vegye észre mozdulat soromat.
A vacsora végeztével, felvezettem Lulut a szobámba, hogy megmutassam hol fog aludni. Természetesen a szüleim elővettek egy vastagabb matracot és takarót, hogy Lulu biztos a földön fog aludni, legalábbis ők ezt hitték. Miután berendeztem mindent és ő is írt anyukájának, hogy itt alszik, és érdeklődően kezdte nézni szobámat. Kíváncsivá tett, vajon mit is gondolhatott ezekben a pillanatokban, ahogy meglátta azt a helyet, ahová a barátaim sem jártak. Senkit sem hoztam még fel ide, ő volt az első. Lehuppantam az ágyamra, majd egy mosollyal az arcomon, nyújtottam ki neki jobbomat és hívogattam magam mellé. Elfogadta és ledőltünk az ágyamra. Megkérdeztem kíváncsi-e pár dologra, mire csak bólintott, így beszélni kezdtem neki a gyermekkoromról. Mind a ketten az oldalunkon feküdtünk és néztük a másikat, én kíváncsi szempárját és gyönyörű arcát néztem, míg ő végigpásztázta tekintetét rajtam. Nagyban beszéltem éppen arról, milyen is voltam az általános iskolában, mikor megéreztem kezét nyakamon, aztán pedig ahogy egészen nadrágom széléig lesimított. Elakadt a lélegzetem, de az előbbieket sem bírtam feldolgozni, mire csak megragadta pólómat és invitált bele egy csókba. A szemem még jobban elkerekedett, mint a múltkor és teljesen sokkos állapotban konstatáltam, hogy LuHan csókolt meg. Ő csókolt meg engem, és ez nem csak egy egyszerű puszi volt, vagy az a csók, amit idefelé jövet kaptam. Ebben minden érzelme benne volt, amire eddig vártam.
Miután sikeresen feldolgoztam a történteket, szemeimet lehunyva csókoltam vissza, közben kezemet a mellettem fekvő csoda arcára simítottam kezemet és vezettem fel hajkoronájába ujjaimat. Megérezte mennyire esik jól közeledése, így bátrabban csókolt és közeledett felém, így kezemet derekára helyeztem és úgy húztam közel magamhoz, ő meg készségesen jött közelebb. Ajkaink, mintha már régóta ismerték volna egymást, úgy mozogtak együtt, hogy egy hibát sem lehetett volna találni csókunkban. Olyan szinten szűnt meg körülöttem a külvilág, hogy még a saját nevemet is elfelejtettem és képtelen voltam másra, mint LuHan tökéletes ajkaira. Jobb kezemmel derekát fogtam át, amire ránehezedett teste súlya, azzal húztam magamhoz közel, míg bal kezemmel, mely szabad volt derekát simogattam, majd becsúsztattam tenyeremet felsője alá és megéreztem bőre izzó hőjét. Teste fel volt hevülve teljesen, mintha csak egy kályhát ölelgettem volna, de hihetetlenül jól esett, hogy ezt én váltottam ki belőle. Kezemet kihúztam pólója alól és lefelé vette az irányt testén, egészen nadrágja hátsó részére, ahol formás feneke helyezkedett el.
Lassan rásimítottam fenekére tenyeremet, nem túl erősen, nehogy megrémisszem közeledésemmel, és vártam, hogy reagál rá. Ajkain lágy nyögések nyugodtak, egyik kezével még mindig pólómat markolászta, míg másikkal a hajamba túrt és húzott egyre jobban magához. Éreztem, hogy egyáltalán nem feszült meg vagy húzódott el tőlem, így bátran markoltam bele hátsó felébe és húztam magamhoz, mire egy hangos nyögés hagyta el ajkát és vállt ki egy kicsit a csókunkból, de utána egyből visszatapasztotta ajkait. Élvezettel telve markolásztam formásan kerek fenekét, mire csak bal lábat átvetette csípőmön és vádliját az én fenekemnek nyomva tolt magához, mire ágyékunk egymásnak nyomódott és mindkettőnk ajkát egy-egy nyögés hagyta el. Egyszerűen megölt azokkal az édes kis ajkaival, melyek az enyéimet kényeztették, ahogy ujjaival tincseimet markolászta és húzott magához, többért könyörögve. Egyre jobban közeledtem Luluhoz, így már kényszerítettem, hogy a hátára dőljön, én meg két lába közé térdeltem, miközben lába mellyel átölelte csípőmet, nem tűnt el rólam, ahogy a hajamat tépő ujjai sem. úgy faltuk egymás ajkait, mintha életünkben nem ízleltünk volna mást, mintha életünk első csókja lenne és az volt. Életünk legelső olyan csókja mely ily hatással volt ránk.
Elváltam ajkaitól és számat levezettem nyaka vonalára, ahol csókolgatni kezdtem az érzékeny bőrét, melynek hatására hangosabb nyögések hagyták el ajkait és még jobban húzott magához. Egyik kezét hajkoronámba vezette és tépte hajszálaimat, míg a másikkal átkarolt a hónom alatt és hátamon kezdte markolászni felsőmet. Egyik lábával még mindig átfogta csípőmet, de éreztem, ahogy a másikat is kezdte megemelni, hogy még jobban magához húzzon, így lesimítottam combjára kezemet, mint lent a vacsoránál is, és felhúztam csípőmre másik lábát is. Amint megérezte, hogy csüng rajtam, egyből lábaival közelebb vont közelébe, így ismételten egymásnak nyomódott ágyékunk, melynek hatására, mind a ketten a kíntól és élvezettől felnyögtünk. Nem tudtam eldönteni minek következtében, de a következő pillanatban már én voltam alul, LuHan még jobban tapadt rájuk és túrt hajzuhatagomba. Két lába közé fogta csípőmet és nem engedte, hogy egyáltalán megmozduljak, akár csak egy pillanatra is. Vadul falta ajkaimat és próbált egyre közelebb kerülni hozzám, miközben kezeimet hátára vezettem, onnan pedig formás fenekére és édesen markolászni kezdtem, miközben ajkai közül édes kis nyögések távoztak.
Szinte minden önuralmamat elveszítettem, egészen addig, míg halk kopogást nem hallottam. LuHannal szinte egyszerre kaptuk tekintetünket az ajtó felé, mire csak húgom hangját véltem meghallani. LuHan egyből lemászott rólam és tisztes távolságban, törökülésben ült és várta, hogy én nyissak ajtót. Magamban vagy ezerszer elküldtem a fenébe a húgomat, hogy a lehető legjobb pillanatokban tudott ő is közbe szólni. De.. mi is történt volna, ha nem szakít minket félbe? Talán olyan állapotba kerülhettem volna, ami után már semmi és senki nem állított volna meg, és talán bántottam volna LuHant, hogy.. megerőszakolom? Ahogy a gondolat végigsöpört rajtam, miközben húgomat beengedtem az ajtón, és egyenesen Luluhoz sietett, hogy egy "jó éjt" puszit adjon neki. Nem néztem rájuk, sokkal inkább az a gondolat foglalkoztatott, hogy bántani akartam LuHant, de én nem akartam, meg.. ő is ugyan úgy akarta a dolgokat, de mégis a tudat, hogy esetleg olyat tettem volna vele, amit nem akart, megrémisztett. Miután húgom elhagyta a szobámat LuHanra tekintettem, ki kipirult arccal, szégyenlősen tekintett vissza rám, mintha csak szégyellné magát a történtek miatt. Odasétáltam hozzá, majd egy gyengéd csókot nyomtam, kissé felduzzadt és piros ajkaira. Nem akartam bántani, és reméltem erre sosem fog sor kerülni, hogy valaha is sírni látom, miattam. Miután elváltam tőle, kissé letekintettem és elmosolyodtam.
- Szerintem el kéne intézni mind kettőnk "kis" problémáját, mert éjszaka az nem lesz valami kényelmes - még egy gyengéd csókot nyomtam elnyílt ajkaira, majd a fürdőbe vettem az irányt. Magamra zártam az ajtót és egy hatalmasat sóhajtottam. Ennél kínosabb már nem lehet semmi sem - gondoltam magamban, közben próbáltam megoldani az én igen "kicsi" problémámat, mely egy idő után sikerült. Alaposan rendbe szedtem magamat, majd visszamentem a szobámba, és mikor LuHan megpillantott, elviharzott mellettem és ő is bezárkózott a fürdőbe. Gyorsan megvetettem az ágyat, átöltöztem a lefekvéshez és az ágyon ülve vártam, hogy visszatérjen. Nem sok idő elteltével már ott is ült mellettem és az ujjait piszkálva várt, lassan megfogtam kezét és gyengéden megcirógattam puha bőrét. Rám emelte tekintetét, én meg csak egy gyengéd puszit nyomtam arcára.
- Ideje aludnunk - szólaltam meg végül, mire csak bólintott egyet és elhelyezkedett az ágy belső részén. Befeküdtem mellé, közben lekapcsoltam a lámpát és ránk terítettem a takarót. Nem tudtam eldönteni, hogy most mit is tegyek, hogy egyáltalán mi is a helyzet közöttünk, így óvatosan tettem LuHan oldalára kezemet, mire felém fordult, közelebb húzódott hozzám és fejét néhány centire mellkasom közelébe fektette. Átöleltem derekát és így került álom a szemünkre, és micsoda álmom is volt azon az éjszakán. Sose fogom elfelejteni ezt az éjszakát.
Azóta eltelt már egy-két hét. LuHan minden egyes héten átjön hozzánk egy-egy éjszakára, de volt, hogy valamelyik hétvégén végig ott volt. Ilyenkor mindig arra törekedtünk, hogy olyankor is tudjunk egymáshoz érni, ha a család is körülöttünk volt, például, ha valami vicces volt akkor csak átkaroltam a válla felett és nevettünk együtt, vagy ha éppen segíteni akart anyának valamiben és valamit nem ért el, akkor mögé álltam, levettem neki, miközben a derekát fogtam, majd ha senki nem figyelt egy gyors puszit nyomtam édes arcára. Kezdtem egyre jobban azt érezni, hogy nekem LuHan mellett volt a helyem, és ezt onnan tudtam, hogy hihetetlenül féltékeny lettem sokszor Eun Heere, de ez sokkal rosszabb volt, mint régen. Éreztem, hogy én Kim JongIn, a suli legmenőbb, legsármosabb sráca, szerelmes voltam LuHanba, egy fiúba. Valahol tudtam, hogy érzéseim nem helyesek, de már nem bírtam magamban tartani a dolgokat és legfőképpen LuHannak akartam elmondani. Akárhányszor itt aludt nálunk, én el akartam mondani neki, el akartam mondani akkor, amikor a suliban a folyosón elraboltam és megcsókoltam. El akartam mondani, amikor csak megpillantottam, mindig el akartam mondani, de sosem volt hozzá elég bátorságom, pedig a tétlenkedés, nem volt jellemző rám.
Egészen addig ment el az egész, amikor már lassan egy hónapja tudtam, hogy szerelmes voltam abba az édes kis Bambi arcú fiúcskába. Mostanában rászoktam arra, hogy Bambinak hívtam, de csak akkor ha kettesben voltunk. Minden egyes éjszakán, amikor kettesben voltunk, mindig becézgettem és simogattam, én meg vágytam arra, hogy tovább léphessünk, de sosem volt megfelelő a pillanat. Bármikor bekopoghatott valaki az ajtómon és tehette tönkre a meghitt együttlétet, amit már régóta fontolgattam, míg elérkezett az én időm. Anyáék elutaztak és vitték magukkal Eun Heet is, mivel nekem fontosabb volt most a tanulás, mert hát az év végi jegyem fontos volt már a tovább tanulásnál, így azzal az érvvel, hogy én tanulni fogok a hétvégén, itthon maradhattam. Péntek délután suli után anyáék el is hajtottak a kocsival, én meg kezdtem előkészülni mindenre, hogy minden a lehető legtökéletesebb lehessen az este. LuHannak már mondtam a suliban, hogy este hétre jöjjön át hozzánk vacsorára, nem hazudtam neki, tényleg vacsorára hívtam, de azt nem tudta, hogy csak ketten leszünk a házban. Mikor mindennel alaposan elkészültem, már csak az én Bambimra kellett várni, aki pontosan érkezett, mint mindig. Amint a csengő megszólalt a bejárati ajtónál, rohantam hozzá, kinyitottam az ajtót, és minden szó nélkül csókoltam meg hosszasan.
Végre kettesben, édes kis Bambim.
LuHan POV
Mámoros öröm volt érezni minden egyes érintését bőrömön. Abban a pillanatban úgy éreztem bármire képes lennék érte. Teljesen elvette az eszem és már képesek lettünk volna tovább vinni az egészet, ha nem szakítja meg az éppen kialakult dolgokat egy halk kopogás. Azon nyomban elváltunk egymással Kaijal, én pedig törökülésbe tornáztam magam tisztes távolságba ülve míg Kai kinyitotta húgának az ajtót. Még mindig zavarban voltam az előbb történtektől s amint Eun Hee odajött és egy csókot nyomott ajkaimra, megint elkapott az érzés, hogy egy szörnyeteg vagyok. Mert az voltam. Kihasználtam egy lányt, aki tiszta szívéből szeretett, miközben a háta mögött a bátyával kavartam. Undorító vagyok. Egyszerűen rosszul voltam magamtól. Hiába terveztem el, hogy mindennek véget vetek; nem ment. Mert Eun Hee nem érdemelte meg, hogy közöljem, nem szeretem. Viszont a tudat, hogy közben mással voltam még jobban kikészített.
Mikor Eun Hee elhagyta a szobát, még mindig az ágyon ültem és töprengtem magamban a történteken. Gondolkodásomból egy puha csók zökkentett ki, majd Kai még egy utolsó csókot nyomott párnáimra és beviharzott a fürdőbe elintézni a khm… dolgait. Nagyot sóhajtva vetettem magam hátra az ágyon és csak akkor vettem észre, hogy az előbbi kis akciónk nem csak Kaira volt hatással. Szégyenlősen hunytam le szemeimet és próbáltam nagyokat szuszogni ezzel lenyugtatva magam. A percek csak teltek, de még így sem sikerült elérnem célom. Fújtatva ültem vissza eredeti pozíciómba, mire Kai is visszatért. Gyorsan felpattantam és én is követtem előbbi cselekedetét. Leültem a lehajtott wc ülőkére és nagyokat sóhajtva vettem elő tagomat és Kait elképzelve könnyítettem magamon. Viszonylag gyorsan végeztem, majd visszamentem hozzá a szobájába és leültem ugyanoda, ahol eddig helyet foglaltam. Iszonyatosan zavarban éreztem magam, hogy szinte először töltök itt sok időt és már is ilyen… szégyentelen dolgokat csinálok. Ráadásul más házában. Zavaromban kezeimet kezdtem piszkálni és vártam hátha Kai megtöri ezt a feszült csöndet. Nem kellett sokat várnom, kezeit enyéimre vezette s mikor paradicsom vörös arcomat rámertem emelni, egy puszit nyomott a puha bőrfelületre.
Nem sokkal később már egymást ölelve aludtunk. Soha életemben nem aludtam még ilyen jól, mint azon az estén. Kai óvó karjai közt nem tudtam semmire sem gondolni, csak rá és ez boldoggá tett.
Néhány hét elteltével JongIn ismét meghívott magukhoz vacsorára. Az elmúlt időben nem volt olyan hét, amikor ne mentem volna át hozzájuk. A szüleim azt hitték, hogy csak Eun Hee miatt járok át. Nem is tudom mit szóltak volna, ha megtudják, igazából a bátyához megyek. Szóval JongIn kérésére hétre hozzájuk értem. Nem lepődtem meg mikor ő nyitott ajtót, viszont azon nagyon is, hogy hogy köszöntött. Ugyanis vadul ajkaimra mart, nem is akárhogyan. Annyi szenvedély volt benne, hogy azt hittem ott helyben elolvadok a karjaiban. Nagy nehezen elváltunk egymástól, hiszen mégsem szerettem volna, ha valaki meglát így minket. Csak aztán konstatáltam, hogy igazából rajtunk kívül nincs senki a házban. JongIn szülei elutaztak és vitték magukkal Eun Heet is, így úgy tűnik ma este csak ketten leszünk. A gondolatra, hogy csak miénk a ház, nagyot kellett nyelnem. Hiszen ezek szerint ma lesz a nagy nap.
A konyhába beérve láttam csak meg, hogy Kai igazán ki tett magáért. Mármint, ami a vacsorát illeti. Az asztal már meg volt terítve, melyen gyertyák égtek és tele volt pakolva mindenféle finomsággal. Leültem az asztalhoz, velem szemben Kai is és nekiláttunk elfogyasztani az ételeket. Nem mondom, nagyon zavarban voltam, hiszen JongIn egész végig rajtam legeltette szemét úgy, mint aki menten felfal. Éreztem, hogy elpirulok és akaratlanul is megnyaltam számat, mire Kai megköszörülte a torkát. Szégyenlősen sütöttem le szemeimet és arra gondoltam, hogyha már most ilyen kis nyuszi vagyok, mi lesz velem később?
Ismét Kaira vezettem tekintetem, majd nagy nehezen kinyögtem, hogy végeztem. JongIn bólintott egyet, majd elmosolyodva megkérdezte, hogy mit szeretnék csinálni. Mit ne mondjak, rendesen zavarba jöttem, mire kedvesen kiröhögött. Na szépen vagyunk. Láthatta rajtam, hogy mennyire zavarban vagyok és ezt tetézte, mikor hirtelen belecsókolt fülembe. Pont, mint a suliban. Tettére kirázott a hideg és halkan felsóhajtottam. Még mindig mosolyogva nyomott egy puszit arcomra és lehúzott magához a kanapéra, mondván nézzünk egy filmet. Valami romantikus vígjáték volt, bár nem nagyon figyeltem a filmre. Egy bizonyos valaki elterelte a figyelmem, mikor összekulcsolta ujjainkat és néhányszor meg is cirógatta azt. Valamikor a film végén tudatosult csak bennem, hogy válaszolnom kéne arra, amit Kai kérdezett az imént. Biztos észrevette, hogy nagyon elgondolkodtam, majd csak kedvesen megrázta a fejét és kézen fogva felvezetett a szobájába.
Míg ő fürdött én jobban szétnéztem a helységben. Igaz, már sokszor voltam itt, mégis úgy éreztem, mintha először járnék a szobában. Annyi minden volt itt, hogy mikor körbe vezettem tekintetem a szobán, mindig megakadt valami új dolgon a szemem. Talán ezért szerettem ennyire itt lenni. Megnyugvást okozott ez nyugodt, csendes légkör. Valamint egész szobában Kai illata terjengett, amit még jobban szerettem.
Gondolkodásomból az ajtó hangja rángatott vissza, majd mikor odakaptam tekintetem, a szám is tátva maradt. Kai állt az ajtóban. Derekára egy törülköző volt kötve, ami magába szívta a kidolgozott testen végigsikló vízcseppeket. Lassan sétált el előttem haját törölgetve egy törölközővel. A látványra nagyot kellett nyelnem. Hogy lehet valaki ennyire helyes?
Lehuppant ágyára, majd huncut vigyorra húzva ajkait megpaskolta maga mellett a helyett. Zavarban voltam. Nagyon. Erőt vettem magamon és remegő lábaimmal megindultam felé. Mikor az ágy elé értem, hirtelen meggondoltam magam és egy picivel odébb foglaltam helyet mellette, mire hangos Kai hangos nevetésbe kezdett. És ez egyáltalán nem segített zavartságomon. Kai közelebb ült hozzám, kezét combomra simította, majd közel hajolt hozzám olyannyira, hogy ajkaink csaknem összeértek és lágy hangon suttogni kezdett.
- LuHan, ha nem szeretnéd vagy még nem állsz készen, szólj és leállok. Nem akarok neked fájdalmat okozni és azt sem, hogy az első egy rossz alkalom legyen, amire nem boldogan gondolsz vissza.
Hihetetlenül megnyugtattak szavai, Kezemmel végigsimítottam arcán, majd lágy puszit nyomtam ajkaira. Bólintásával jelezte, hogy érti gondolataimat, majd feljebb emelt az ágyon és lassan, szenvedélyesen kezdett csókolni. Hajába túrva élveztem, amit velem művelt s nyögésekkel válaszoltam minden hevesebbik tettére. Áttért nyakam vonalára, majd lassan leemelte rólam pólómat is. Gyengéden simult hozzám, mire ágyékaink egymásnak simultak s mindkettőnkből egy nyögés szivárgott fel. Lassan csókolta végig hasamat, majd nadrágom korcánál tekintetét enyémbe fúrta, miközben még mindig hasamat kényeztette. Szégyenlősen lehunytam szememet és szinte lelki szemeim előtt láttam, hogy mosolyog. Lassan kezdte kigombolni nadrágomat, majd egy erős rántással leszedte rólam az egész darabot.
Mindketten ugyanúgy álltunk, hiszen mindkettőnket már csak egy ruhadarab takart. JongIn ismét visszatért nyakamhoz s mintha kissé meg is szívta volna azt. Tettére hangosan felnyögtem, majd körmeimet hátába vájva könyörögtem még többért. Hirtelen gondolattól vezérelve megfordítottam magunkat, így én kerültem felülre s ő alulra. Láttam rajta, hogy egy pillanatra meghökkent, de egy szempillantás alatt el is múlt, mikor csípőmet kezdtem mozgatni rajta, minek következtében hangos morgások hagyták el száját. Istenem, hogy lehet valaki ennyire dögös?! Mozgásomat derekamra helyezett kezei állították meg.
- N-ne akardh… hogy idő előtth… elmenjek - lihegte fáradtan, mire éreztem, hogy arcom vörös lesz és lehatott fejjel bólintottam egyet.
Megfordított minket, így újra az eredeti felállásba kerültünk, azzal a különbséggel, hogy Kai már nem volt annyira gyengéd, amit kicsit sem bántam. Lehúzta rólam az alsót, majd magáról is leszedte a törülközőt és az ágya melletti kis éjjeliszekrényben kezdett el kutakodni. Érdeklődve figyeltem, majd mikor kiemelt a szekrényből egy tubus síkosítót és óvszert - nagyot kellett nyelnem. Kezdeti félelmem újra eluralkodott rajtam, de JongIn gyengéd érintései elfeledtettek velem minden gondolatot. Tenyerébe nyomott egy gombócnyit a síkosítóból, majd bejáratomat kezdte ingerelni. Hangosat nyögtem a fájdalomtól, mikor egyszerre két ujját is belém helyezte. Láthatta rajtam, hogy nem viselem valami jól, ezért csókokkal próbálta meg elvonni a figyelmemet. Mikor kellően hozzászoktam a kissé feszítő érzéshez, a harmadik ujját is belém vezette, majd mozgatni kezdte őket. Nyögéseim nem halványultak; sőt erősödtek, mikor a feszítő fájdalom kellemes élvezetté változott. Nem kellett sok idő, ujjait kihúzta belőlem, felhelyezte magára a kotont és lassan belém vezette magát. óriási sikoltás hagyta el ajkaimat az engem ért inger végett. Eközben Kai gyengéd csókokkal próbálta elfeledtetni a kínt - mely nagyon lassan bár - de inkább gyönyört okozott mintsem fájdalmat. Erősen markoltam hátát s haját, miközben ő azzal foglalkozott, hogy a gyönyör felé repítsen minket. Mozgásunk egyre csak gyorsult, majd az utolsó pillanatban egyszerre élveztünk el egymás nevét nyögve. JongIn fáradtan mászott le rólam, majd az óvszert egy zsepibe csomagolva elhajította a szoba egyik sarkába. Magunkra húzta a takarót s átölelve ért el bennünket az álom.
Köszönöm JongIn. Nagyon szeretlek!
Kai POV
Azt az éjszakát sosem fogom elfelejteni. Életem legszebb éjjele volt tegnap és ezt semmivel sem cserélném ki. Tökéletes volt minden, amit csak szavakba lehetett foglalni. Olyan csodában részesültem az éjjel, ami szavakba nem önthető, mert a kimondhatatlan érzéseket az ember nem tudja elmondani senkinek. Az érzések egyszerűen mindig ott voltak velem, akármire is próbáltam gondolni, mindig LuHan édes nyögései visszhangoztak fülemben és éreztem a lüktető érzést ágyékomban, ahogy körülölelt tegnap éjjel. Egy pazar reggelivel készültem neki, mert volt egy olyan gondolatom, lehet ma reggel nem bír kimászni az ágyból. Mikor ezzel elkészültem egy tálcát fogva indultam meg felfelé, megpakolva minden finomsággal. Mikor könyökömmel lenyomtam a kilincset, éppen találkozott a tekintetem az aggódó LuHanéval, aki minden bizonnyal engem keresett, hogy miért nem voltam mellette. Mosolyogva, mentem oda hozzá, letettem elé a reggelijét, majd egy lágy csókot nyomtam ajkaira, mire csak átkarolta nyakamat és nem akart elengedni. Mosolyogva csókoltam tovább, majd szépen elváltam tőle és kérdezgettem, hogy érezte magát az éjjel. Megnyugvásomra, boldog volt, nem láttam, hogy hazudott volna, csak azért hogy én megnyugodjak, és ez hihetetlenül boldoggá tett. Miután végzett a reggelijével, aznap az ég világon semmit sem tettünk csak lustálkodtunk, mivel LuHan kellőképpen elfáradt tegnap éjjel. Egész napos tévézésből, evésből, beszélgetésből, henyélésből és sok-sok csókolózásból állt. Számtalanszor megkérdeztem, biztosan jól érezte-e magát tegnap éjjel, ilyenkor mindig csak mosolyogva megcsókolt és azt mondta igen. Hihetetlenül boldog voltam, hogy boldoggá tehettem és éreztem, el kell mondanom neki, mit is érzek iránta, de most nem merném megtenni. Amikor alkalmasabb az idő. Igaz, most lenne a legalkalmasabb, de szeretném tudni, hogy ezek után is velem akar-e lenni. Kell egy kis idő, hogy feldolgozza a történteket, de nem csak neki volt időre szüksége. Nekem is el kellett gondolkodnom a dolgok menetén. Hogy is akartam folytatni a dolgokat, hogy egyáltalán akartam-e folytatni. Ezeket kellett megoldanom, mert nem akartam azt, hogy egyik napról a másikra minden megváltozik és elhagyom LuHant vagy pont fordítva.
Eltelt a csodálatos délután, majd a hétvége is, így minden kezdődött elölről. Anyáék itthon voltak, Eun Hee végig az én kis Bambim nyakán lógott, az én féltékenységi fokom pedig az egekbe szökött. Egyszerűen megutáltam a húgomat, rosszul voltam tőle, főleg akkor amikor körül zsongta LuHant. Amikor csak megláttam őket együtt, utána egyből valamilyen úton-módom elragadtam LuHant és olyan birtoklóan csókoltam meg, mint még soha. Azt akartam, hogy érezze, mit is érzek én iránta, amit meg hangosan ugyan nem mondtam ki, de bármelyik tettemből rájöhetett. Szerettem. Szerettem és mindig is szeretni fogom. Nekem csak ő létezett, mást nem láttam rajta kívül, ő volt az egyetlen. Amikor csak lehetett, minden egyes délután én kísértem haza, akkor csak az enyém lehetett. Ilyenkor minden egyes pillanatot kiélveztem, hogy senki sem zavart minket, a boldog és csendes együttléteinket. Mindig fogtam a kezét és így sétáltunk a házukig, majd előtte egy hosszú és szenvedélyes csókba invitáltam, mert ha nem érhettem csodálatos ajkaihoz, akkor felrobbantam. Amikor nem volt alkalmam megcsókolni valamelyik nap, akkor másnap mindig elragadtam első óra előtt, hogy bepótolhassam elmaradt nyálcserénket. Képtelen voltam megunni ajkai mozgását ajkaimon. A napok teltével, elkezdtem meglepni pici apróságokkal, mint például egy reggeli üzenet a padon, vagy egy kicsiny csoki a táskájában, vagy éppen reggel a kapujuk előtt vártam, hogy együtt mehessünk suliba. Amikor nálunk volt, ami sosem maradt el, olyankor mindig az én szobámban aludt és egy halk szenvedélyes éjszakát töltöttünk együtt. Utáltam, hogy nem hallhattam édes, hangos nyögéseit, de ha hangosan felnyögött volna, akkor biztos valaki meghallott volna minket. Ezért is vártuk meg minden egyes alkalommal, hogy mindenki elmenjen aludni, mert ha alszanak, akkor biztos senki sem fog minket zavarni. Drágaságom, mostanában nagyon rászokott arra, hogy a hátamat különféle rajzokkal tegye szebbé, melyeket körmével okozott, amikor éppen úgy mozogtam benne, hogy a gyönyörtől majdnem elalélt. De tetteit, mind megjutalmaztam, nyakán, kulcscsontján és csípője vonalában, ott hagytam nyomomat, melyek sosem múltak el, mivel mindig megújítottam őket. Imádtam, hogy akárhányszor megpillantottam meztelen felsőtestét, az én jegyeim lepték el bőrét, jó nem az egészet, csak bizonyos helyeken, de így legalább bárki tudhatta, hogy az enyém volt és senkinek sem adom oda.
Már megszokásommá volt mostanában, hogy amikor a szünetben ott voltam a termében, odamentem hozzá és beszélgettünk. Nagyon nehezen tudtam megállni, hogy nem csókoljam meg az egész osztály előtt, de muszáj türtőztetnem vágyaimat, hogy nehogy kicsapjanak minket az iskolából, főleg nem akartam, hogy LuHan bajba kerüljön miattam, mivel neki, nagyon fontos volt a tanulás, ezt pedig nem tehettem meg vele. Általában ültem előtte és beszélgettünk, még szerencsére úgy állt a padja, hogy az egyik oldalán nem ült senki, hanem csak a fal láthatott volna minket, így feltettük a táskáját, és a fal oldali kezünk megfogtuk a másikét, így érezhettük, hogy mégis együtt vagyunk. Halkan súgtam neki bókokat, melyek hatására vagy elpirult, vagy szégyenlősen lehajtotta a fejét, ilyenkor gyorsan adtam egy puszit kezére, mire rákvörös arcával rám nézett. Mindig megmosolyogtatott, hogy így tudtam kiváltani belőle az érzéseit és csak még jobban beleszerettem. Annyira édes volt, mint a méz, főleg akkor amikor ő adott nekem csókot vagy egy leheletnyi puszit. Mindig megdobogtatta szívemet, ezek a tettei, mert ilyenkor éreztem azt, hogy fontos voltam neki és ő is ugyan úgy érzett, mint én. Még egyikünk sem mondta ki hangosan azt a bizonyos szót, de gondolatban már ezerszer elmondtuk egymásnak. Minden egyes kis mozdulatából éreztem az érzéseit és hihetetlenül boldoggá tett, még Eun Hee-nek is feltűnt:
- Bátyuskám, neked barátnőd van vagy az iskola ismételten téged nevezett ki a legdögösebb fiúnak? - kérdezte mosolyogva, amikor egyszer LuHannal üzengettem és levakarhatatlan vigyorom ott volt az arcomon egész nap.
- Nagyon vicces vagy mondhatom - mosolyogtam rá és lezártam a telefonomat. - Nincsen barátnőm.
- Akkor miért mosolyogsz ennyire? - ült közelebb hozzám kíváncsi szempárjával.
- Megismertem valakit, akit eddig csak figyelembe sem vettem, és nagyon boldoggá tesz - mosolyogtam szégyenlősen és éreztem, ahogy az arcom kissé elvörösödik.
- Kim JongIn, te szerelmes vagy abba a lányba! - jelentette ki határozottan húgom.
- Honnét veszed? - néztem rá érdeklődően.
- Eddig még sosem voltál ennyire boldog egyik lánnyal sem, akivel valaha beszéltél. Amióta csak volt a bál, azóta csak mosolyogni látlak. Állandóan a telefonodat lesed, hogy vajon mikor írhat, láttam, amint valamikor korán reggel elmész, hogy láthasd, még haza is kíséred szerintem, mert későn is jössz haza mostanában. Láttam, ahogy csokikat veszel néha-néha, szóval te szerelmes vagy - felelte nemes egyszerűséggel.
- Oh - gondolkodtam el. Szóval lebuktam, valamilyen szinten.
- Tudja?
- Tessék?
- Tudja, hogy érzel iránta?
- Hát... még nem mondtam neki, hogy szeretem, de.. ő sem mondta még nekem.. De úgy érzem mind a ketten ugyan úgy érzünk, mivel minden egyes gesztusából és tettéből érzem a szeretetét.
- El kéne mondanod neki, ha egyszer tudod mit érzel.
- Még nem állok készen arra, hogy elmondjam neki.
- Miért?
- Mert félek, hogy elveszítem.
- Ha szereted és ő is szeret, akkor nem fogod elveszíteni.
- Ezt honnan veszed?
- Lány vagyok! Tudom mire vágynak a lányok! Szépen holnap menj át hozzá és mond el neki, majd szépen hozd el hozzánk egyszer és mutasd be nekünk.
- Öhm... jó - egyeztem bele, pedig tudtam, hogy ez sosem fog megtörténni. Mit tennének a szüleim, ha kiderülne, hogy LuHannal vagyok együtt? Mit tenne Eun Hee, ha megtudná? Nem akarom, hogy tudják. Sosem tudhatják meg. Inkább.. inkább folytatnám ezt, minthogy megtudják. Túl nagy trauma lenne mindannyiuknak.
Megfogadtam Eun Hee tanácsát és másnap reggel elmentem LuHanért suli előtt, és már nagyban készültem elmondani neki hogy szeretem, de mégsem tettem meg. Túlságosan féltem és beszari voltam. Ezt nem így kell megtudnia. Nem akarom ezt megtervezni előre, majd amikor jönni fog, akkor elmondom, de nem most.
Teltek a napok és egyik pénteken éppen suli után kísértem haza LuHant, majd miután elváltam tőle egy csókkal hazafelé vettem az irányt. Otthon leültem a szobámba és olvasgatni kezdtem, de annyira LuHan körül forgott minden gondolatom, hogy még olvasni sem bírtam. Inkább lementem a nappaliba és filmet kezdtem nézni, lassacskán anya is megjött, így segítettem neki elpakolni a bevásárolt cuccokat, amikor is jelzett a telefonom. Egy üzenet jött, Bambitól.
" JongIn-ah, áttudnál ma este jönni? Anyu megkért, hogy pakoljak ma ki a garázsból, de egyedül nincs kedvem ><. Oh~ és van egy kis meglepetésem is számodra ^^ "
Amint elolvastam az üzenetet anyától elkéredzkedtem, de nem azt mondtam, hogy Bambihoz megyek, mert Eun Hee kiakadt volna, így ezt mondtam egy barátomhoz megyek át és lehet csak későn jövök. Felöltöztem, majd elindultam Luluék háza felé. Gondolkodtam, hogy vajon miért most kérte meg az anyukája arra, hogy pakoljon és miért nem holnap pakoltat vele, de mindegy, nem az én dolgom. Átmegyek hozzá, pakolunk, majd este hazajövök, bár inkább maradnék ott nála, minthogy hazamenjek az este. Meg, ahogy írta... meglepetés? Milyen meglepetés lehet számomra? Ez nagyon foglalkoztatott. Lassacskán megérkeztem és bekopogtam az ajtaján, egyik lábamról a másikra álltam és vártam, hogy nyíljon az ajtó.
Mikor az ajtó kinyílt, egy váratlan cselekedett tett a rabjává, mivel az én kis Lulum, egyből az ajkaimra hajolt és vadul marni kezdte őket. A szemem elkerekedett, majd átöleltem derekát és visszacsókoltam ugyanolyan erővel, ahogy ő is tette. Valami hihetetlen volt ez a csók és szinte a lábaim is beleremegtek az érzésbe. Lassan elváltam ajkaitól és elmosolyodtam.
- Mi ez a szívélyes fogadtatás? Mi lesz, ha anyudék meglátnak? - simogattam meg arcát.
- Hát, nos igazából egy icipicit füllentettem, de majd úgyis meglátod - mosolygott rám, majd elkezdett befelé húzni a lakásba.
- Füllentettél? - mosolyogtam és követtem befelé, miközben körülnéztem a lakásban.
- Mármint ami anyuékat és a pakolást illeti - vonta meg vállát. - Viszont tényleg nem volt kedvem egyedül lenni - nyomta meg erősen az egyedül szót.
- Oh, szóval csak nem szerettél volna egyedül lenni? - vigyorogtam el és továbbra is követtem.
- Úgyis mondhatjuk - villantott rám egy mosolyt, hátra felé fordulva, majd elkezdett felfelé vezetni a lépcsőn.. a szobájába.
- Mire készülsz Bambi? - követtem kissé idegesen.
- Csak olyan sokszor volt már, hogy átmentem hozzátok, viszont Te még sosem jöttél át. És mivel nincsenek itthon a szüleim, gondoltam... talán... lenne kedved... itt aludni - láttam mennyire bátran kezdi mondandóját, majd jött zavarba, de ez nagyon tetszett.
- Nincsenek itthon a szüleid? Mondjuk feltűnt, de csak azt hittem későn jönnek haza - megfogtam kezét és megállítottam, majd magam felé fordítottam. - Szeretnéd, ha itt aludnék? - simítottam végig arcán, mely ismételten rák vörösen izzót.
A tudat, hogy velem akart lenni és ezért hívott át magához boldoggá tett és csak még jobban vele akartam lenni. Mikor durcásan mondta, hogy ha nem akarok akkor nem kell itt aludnom, csak mert ő akarja, még a kezemet is le akarta söpörni magára, de csak rálöktem az ágyára és csikizni kezdtem, miközben mind a ketten nevettünk.
- Én is veled akarok aludni kis Bambim - csókoltam bele nyakába, majd megtámaszkodtam felette és néztem arcát. - Mivel érdemeltem ki, hogy áthívtál magadhoz? - néztem bele szemébe.
- Szerettem volna veled lenni. És, mert.... Mert! - csapott kissé a mellkasomra, mire csak elröhögtem magam.
- Értem. És akkor - másztam le róla, majd mellé feküdtem az ágyra az oldalamra és néztem tovább - mit szeretnél csinálni?
- Igazából bármit. Amíg velem vagy mindegy - fordult velem szembe és nézni kezdte szemeimet.
- Ez aranyos - simítom kezemet arcára. - Mihez lenne kedved? Biztos terveztél valamit - mosolyodtam el.
- Fürödjünk együtt! - arca szinte lángolt, ahogy ezt a mondatot kimondta.
Mondatára elkerekedett a szemem.
- Szeretnél velem fürdeni?
Kérdésemre csak bólintott, látszott rajta, mennyire zavarban volt. Lángoló arcát simogattam, majd lassan kézen fogott, majd kivezetett a szobából és a folyosó végéig vezetett egészen a fürdőig.
- Zuhanyozni fogunk vagy kádban fürdeni? Vagyis nektek mi van? - kérdeztem, ahogy beléptünk a fürdőbe. Miután eldöntöttük, hogy zuhanyozni fogunk, becsuktam mögöttünk az ajtót, majd magamhoz húztam egy hosszú csókra. Nyelvemet átdugtam szájába, hosszú szenvedélyes csókba kezdtünk, és éreztem ahogy kezdett megnyugodni. Lihegve váltunk el egymástól, majd a kabinhoz lépett, hogy beállítsa a vizet, de úgy éreztem valami zavarta, mert eléggé sokáig nézte a csempét.
- Mi a baj? - léptem mögé és átöleltem derekát.
- Csak kicsit zavarban vagyok - mosolyodott el.
- Miért vagy zavarban? - simogattam meg hasfalát, majd kezemet a pólója alá csúsztattam és bőrét cirógattam, miközben nyakába csókoltam hosszasan.
- M-mert még sosem fürödtem senkivel.
- Én sem, ha ez megnyugtat - mosolyodtam el. - Szeretnéd, ha levetkőztetnélek? Vagy inkább egyedül szeretnél? - simogattam hasát.
Kérdésem csak még jobban zavarba jött, de nyugtattam, hogy csak azért kérdezek ennyit, hogy véletlenül se tegyek olyat, amivel esetleg fájdalmat okozhatnék neki. Tudta jól, hogy magamban tennék még nagyobb kárt, ha megbántanám bármivel is, így felém fordult megsimogatta arcomat, majd félve felemelte kezeit, hogy segítsek levenni a felsőjét. Óvatosan és lassan vettem le róla a fölösleges anyagot és megcsodáltam gyönyörű, kidolgozott felsőtestét. Nem volt nagyon izmos, de kirajzolódtak kockái és megvillant alsónadrágja. Lesegítette ő is rólam a felsőmet, majd amikor a nadrágra került volna a sor, kissé pirultam fordultam el és kértem azt ő vegye le magáról, mert ha én tettem volna, akkor biztos letámadtam volna és nem álltam volna le. Nem mertem ránézni, mert akkor biztosan rá vetném magam, de mikor meghallottam, ahogy a nadrág a földre érkezett, lassan rá emeltem tekintetemet és megcsodálhattam testét. Kissé nagyot nyeltem, ahogy néztem és végül én is megszabadultam nadrágomtól, hiszen így volt igazságos. Lehámoztam magamról az anyagot és én is egy szál alsóban álltam előtte. Nem tudtam eldönteni, hogy miért voltam ennyire zavarban, de elkezdtem elnyomni magamban és odaléptem hozzá, majd arcára simítottam mind két kezemet és lágyan megcsókoltam. Éreztem, ahogy mind a kettőnk kezd beindulni, így lassan elváltam ajkaitól, így mondtam az alsó maradjon rajtunk és majd később levesszük. Láttam rajta, hogy ez a mondat megnyugtatja, így kissé nyugodtabban léptem be mellé a kabinba és csuktam be magam után, miközben a meleg víz folyni kezdet ránk.
Ott álltam vele szembe és csak néztem testét, ahogy legördültek rajta a vízcseppek és haja csurom vizes lett, majd közelebb lépve hozzá megérintettem oldalát és egymást kezdtük mosdatni. Ahogy mostam megborzongtam az érzéstől, ahogy a testét érinthettem, amíg végig nem húzta ujját mellkasomon, azt hittem abban a pillanatban élvezek el, mert annyira kívántam már, de helyette orromra kente a habot és nagy nevetésbe kezdett. Én is nevetni kezdtem vele együtt és arcára kentem én is egy adag habot, mintha szakáll lenne, erre hajamba tett egy adagot, én visszavágtam és haját borzoltam össze habos kezemmel. Tettemre felsikkantott, majd durcásan felfújta arcát, majd fenekemre csapot játékosan. Tettére kicsit elkerekedett szemem, majd láttam, amint a csempébe olvad, hogy véletlenül se kaphassa vissza.
- Oh szóval már gonosz is vagyok? - léptem oda hozzá, teljesen közel. - És miért is vagyok én gonosz? - vontam fel szemöldökömet és lehajoltam hozzá, hogy ajkunkat csak egy falatnyi távolság választotta el. - Az a gonoszság, hogy rácsaptál a fenekemre és nem engedted, hogy én is ugyan ezt tegyem, ezért - füléhez hajoltam - meg kell hogy büntesselek - suttogtam fülébe.
- D-de Kai... Én csak vicceltem
- Miért, szerinted én nem viccelek? - fogtam meg két kezét, melyet maga elé emelt védekezésképpen és teste mellé nyomtam, jobban odapréselve a csempéhez.
- K-Kai... Kérlek... Ne haragudj!
- Most már mindegy - hajoltam ajkaira és lágyan kezdtem el csókolni.
- Akkor... nem haragszol?
- Szerinted, tudnék haragudni rád, mert rácsaptál a fenekemre? - vontam fel szemöldökömet és elhúztam kicsit a faltól, majd megfogtam és felkaptam, így lábait derekam köré kellett csavarnia.
- De olyan komoly voltál - durcáskodott.
- Csak vicceltem. Ne haragudj, ha megijesztettelek - simogattam meg fenekét, mert ott tartottam.
- S-semmi baj. - Mondta talán kissé szégyenlősen, mert nem akármilyen helyen simogattam éppen. - Letennél végre?
- És ha nem szeretnélek letenni, mert terveim vannak veled? - simogattam tovább fenekét.
- Miféle tervek?
- Például ez - csókoltam hosszan nyakába.
- J-jongIn...- nyögött fel hangosan, miközben édes bőrét ízlelgettem.
- Kívánlak Bambi - csókolgattam tovább nyakát, majd lassan a falhoz tapasztottan hátát, hogy könnyebben tudjam tartani. Hátradöntötte fejét és hagyta, hogy sóhajtásai és nyögései elszabaduljanak ajkai közül.
Oldalát kezdtem kényeztetni, miközben nyakát csókolgattam tovább.
- Te is akarod LuHan? - kérdeztem, de egy pillanatra sem váltam el édes bőrétől.
- I-igen. Kérlek JongIn... - nyögdécselt.
Hosszan belecsókoltam nyakába, majd letettem a földre, de nem távolodtam el tőle. Lehúztam mind a kettőnkről az alsót, majd visszatapasztottan ajkaimat ajkaira és felkaptam a földről, de már meztelen csípőmmel találkozott. Ajkai közül egy hangos nyögés távozott mikor meztelen testünk találkozott. Hosszasan csókoltam édes párnáit, közben kezemmel testét kezdtem simogatni. Mindenhol megfordult kezem és néhol tovább is elidőzött, például fenekén vagy alhasán, ahol "kissé" meredező hímtagját is kényeztettem, miközben nekem is éledezni kezdett a kis JongIn.
Körmeit hátamba vájta, miközben ajkaimra mart minden egyes érintésemnél, ahogy hallottam édes nyögéseit, minden egyes hang, zene volt füleimnek. Mindig ezt a hangot akarom hallani mostantól. Erősen tartottam és a csempének támasztottam hátát, hogy semmiféleképpen ne ejtsem el, és elkezdtem bejáratának tágítását. Most nem volt nálunk se óvszer, se síkosító, de majd valahogy megoldjuk, hogy sehogy se okozzak fájdalmat neki. Ahogy tágítottam, ajkai elváltak enyéimtől és hangos nyögésekkel jutalmazta tetteimet, miközben nyakát is kényeztessem, hogy kellemes érzést is kapjon. Már szinte könyörgőt egy idő után, hogy ne csak az ujjaim legyenek benne, így eleget tettem kérésének és óvatosan bejáratához illesztettem már szinte lüktető férfiasságomat, erősen átkarolta nyakamat és segített tartani magát, majd óvatosan hatoltam belé. Lassan engedtem rá teljes hosszomra és mikor befogadott mind a kettőnkből egy hosszú, hangos nyögés távozott. Teljesen más érzés volt, így benne lenni, mint az ágyban, másképp fogadott magába, és ez nagyon jó érzés volt. Hallottam nyögéseit, melyek csillapodtak, ahogy kezdett megszokni, én édes bőrét csókolgattam, hogy kényeztessem. Mikor azt mondta, hogy mozogni kezdhetek benne, óvatosan mozdultam meg benne először, majd miután megszokott gyorsabb tempót diktáltam, de minden egyes pillanatban arra ügyeltem, hogy véletlenül se okozzak fájdalmat és végig simogattam, csókolgattam és kényeztettem bőrét, hogy csak a gyönyört érezze.
Életemben nem volt még ennyire intenzív együttlétem senkivel sem, voltak extrém helyeken, de ennyi szenvedéllyel és hévvel, szeretettel még soha sem és ez teljesen más irányokba terelte a dolgokat. Ma este el fogom mondani neki. El fogom mondani. Tudnia kell most már. Minden egyes nap el fogom mondani neki és sosem fogja megtudni senki sem, hogy mi együtt vagyunk. Csak mi ketten leszünk, más nem számított. Most már semmi sincsen rajtunk kívül. Ahogy egyre közeledtünk a gyönyör felé, édes csókokkal borítottam tovább édes Bambim testét, ahol csak értem, hogy csak jóleső és könyörgő nyögéseit hallhassam, míg végül egyszerre repítettem kettőnket a gyönyör kapujába, miközben hangunk teljesen összehangolva visszhangzott a kabinban. LuHan erősen kapaszkodott belém, vagyis próbált, mert szinte erőtlenül hullott egyik karja testünk mellék, miközben kapkodta a levegőt. Tartottam őt erősen, hogy visszanyerhesse minden erejét. Óvatosan kihúzódtam belőle, mire egy kisebb nyögés hagyta el ajkát, majd a derekánál fogva engedtem le őt a földre. Fejét mellkasomnak támasztotta, miközben tenyerét erőtlenül pihentette bőrömön, én is ugyan úgy kapkodtam a levegőt, mint ő, és fejemet övének támasztottam.
Miután mind a ketten kellőképpen lenyugodtunk, lemosdattuk egymást, majd kiléptünk a kabinból és felöltöztünk. Vagyis én kértem LuHantól egyet, mert ugye nem úgy készültem, hogy itt is alszom ma. Gyorsan anyának írtam egy üzenetet, hogy ma este jobban mondva a hétvégén nem megyek haza. Miután ezt letudtam, lementünk LuHannal vacsorázni, mert mind a ketten megéheztünk, a fürdés után. Valami telítő vacsorát dobtunk össze és közben is elszórakoztunk, én legalábbis LuHan bőrét piszkáltam vagyis inkább csak simogattam, mert egy darab alsó és póló volt rajta, ami kissé nagyobb volt, mint ő és pont a fenekét eltakarta. Amikor csak lehetett megálltam mögötte és megsimogattam combját, vagy óvatosan fenekét, de nem csak én szenvedtem, mert ez szenvedés és kínzás volt, így látnom. Rajtam egy alsó és melegítő nadrág volt, és semmi más, így LuHan legeltethette rajtam tekintetét, amikor csak akarta, de láttam rajta a vágyat, hogy hozzám érhessen. Néha mintha láttam volna, hogy elindult felém keze, de útközben megállította. Amikor már kissé idegesített tétlensége, odamentem elé és kezét mellkasomra tettem, hogy megmutassam, semmi baj sincsen, ha hozzám ért. Kissé megijedt mikor ott tartottam kezét bőrömön, de inkább testem látványa kötötte le, mert nem nézett rám. Óvatosan köröket írt le ujjával, majd lassan közelebb lépett és hozzám bújt. Átöleltem derekát, majd csókokat hintettem arcára és egy lágy, de szerelmes csókba invitáltam, ezek után pedig elfogyasztottuk a finom vacsoránkat.
Vacsora után a nappaliba átmentünk, hogy megnézzünk egy filmet, így a kanapéra telepedtünk, LuHan közel ült hozzám, de pont annyira, hogy összeérjen a lábunk. Ahogy ott ültünk és elkezdődött a film, Lulu úgy került egyre közelebb hozzám, fejét a vállamnak támasztotta, felhúzta mind két lábát feneke alá, én átkaroltam válla felett és még közelebb húztam magamhoz, miközben édes bőrét cirógattam. Azt kezdtem észrevenni, hogy ahogyan a film haladt a cselekményben, úgy került Bambi, egyre közelebb hozzám és bújt testemhez. A film közepén, egyik lábát átvetette lábamon és úgy bújt hozzám, arcát mellkasomra helyezte. Úgy bújt hozzám, mint egy édes kiscica, aki azt akarta, hogy simogassák és kényeztessék, így eleget tettem a kérésnek és simogatni kezdtem combját, ahogy ő is elkezdte simogatni mellkasomat, és ujjait kínzó lassúsággal húzta végig hasfalamon, egészen ágyékomig. A levegő egyre melegebb lett és már nehezen kaptam a levegőt, ahogy minden egyes érintésétől felforrósodott a bőröm és vágytam arra, hogy megérinthessen nedűvel teli ajkait. Tudtam jól, hogy a határaimat akarta feszegetni. Oh, édes kis Bambim, hogy mennyire nem tudod hol a határ.
Édes kis nyakhajlatát kezdtem el csókolgatni, mire egy mosollyal válaszolt, majd ujjait belevezette hajkoronámba és felhúzta fejemet arcához, hogy ajkait kényeztessem csókjaimmal. Készségesen hajoltam rá ajkaira, majd azokat egyből vadul falni kezdtem és hagytam, hogy eszemen átvegye az irányítást a vágy. Vágytunk egymásra, mint a virág a Nap első sugaraira, mint egy tini lány, élete első csókjára. Azokat az édes párnákat ízlelgettem, húztam magamhoz egyre közelebb és ő is ugyan úgy közeledett hozzám, míg végül nem, belemászott ölembe és úgy csókolt tovább. Két combja közre fogta enyéimet, így pólója feljebb csúszott és felvillant csodálatos fehér bőre, karjait nyakam köré fonta és úgy mart ajkaimra. Átöleltem derekát és a pólón keresztül simogattam hátát, néha természetesen feljebb csusszant a nem kívánatos anyag, és hagytam, hagyj tegyen velem, amit csak akart, mert akartam, hogy tudja mennyire is vágytam rá minden egyes pillanatban. Egyszer-kétszer megmozdult rajtam, mintha kínozni akart volna, ágyékainkat összedörzsölte többször, mint a legelső alkalommal tette. Mind a kettőnk ajkait egy hangos nyögés hagyta el, majd a következő pillanatban végigsimítottam combján, sóhajtásai édesen csengtek fülemben, kezem elért formás fenekéhez és erősen belemarkoltam, mire hangosan felnyögött. Ajkaimat nyakára tapasztottam és csókoltam, ahol csak értem, közben pedig fenekén való tevékenységemet nem hagytam abba.
- Mehnjünk fhel - nyögött fel, miközben kényeztettem.
Fenekénél tartva álltam fel vele, lábait csípőm köré fonta egyből, majd ajkaimra tapadt és vad nyálcserék közepette vittem fel a szobájába. Faltuk egymást, körmeit hátamba vájta, miközben fenekét markolásztam minden egyes lépésnél. Amint beértem vele az ajtón, az ágy felé vettem az irányt, és lefektettem rá, majd föléje másztam és úgy néztem végig rajta. Lihegve kapkodta a levegőt, a pólója teljesen kinyúlt, ahol csak hozzáértem, szinte alig volt rajta. Arca teljesen kipirult, ahogy rajta legeltettem tekintetemet, majd arcáról ajkaira tévedt pillantásom. Amikor azt a duzzadt és vörös párnákat pillantottam meg, szinte könyörögtek, hogy még tovább kényeztessem őket és érintsem meg. Eleget tettem mézédes ajkainak és egy lágy csókot nyomtam rájuk. Édesen ízlelgettem őket, nem akartam vad lenni, csak olyan szerelmes, mint az első éjszakánkon. Készségesen fonta át nyakamat karjaival és hívott még jobban magához egy szerelmes éjszakára, és én is erre vágytam. Most nem egy vad együttlétre volt szükségünk, hanem egy hosszú és szerelmes éjszakára. Ujjaimmal simogattam bőre minden egyes pontját, ajkaimmal nyakát ostromoltam csókokkal, miközben édes nyögések és sóhajok hagyták el csodás ajkait. Lehámoztam róla a pólót és felsőtestét leptem el csókokkal és mindvégig arra törekedtem, hogy a legcsodálatosabb estét töltsük együtt. Nem tudtam eldönteni, hogy miért voltam ilyen, de elkezdtem a fülébe suttogni, leginkább bókokat, hogy mennyire gyönyörű ezekben a pillanatokban, miközben kényeztettem és lassacskán elkezdtem kitágítani, annak ellenére, hogy ma már közösültünk. Elmondtam neki, mennyire is örülök, hogy találkoztam vele, hogy mennyire boldoggá tett, amikor közeledni kezdett felém, hogy velem akart lenni és nem mással. Én kellettem neki és ez a világ legeslegboldogabb emberévé tett, ami a legjobb volt a Földkerekségen. Szavakba nem önthető érzések fogtak el, miközben óvatosan hatoltam belé, és minden egyes mozdulatomnál figyeltem, hogy csak is kizárólag gyönyört okozzak neki ezen az éjjelen. Ahogy a nevemet sóhajtozta és minél többért könyörgőt, mindent megadtam neki, amit csak kért, édesen csókolgattam bőrét, hogy élvezettől eltorzult arcát pillanthassam meg minden egyes percben. Gyönyörű szavakat búgtam fülébe, miközben édesen kényeztettem kezemmel, hogy minden kellemesebb és tökéletes legyen az együtt létünk.
Amikor már a gyönyör kapujában voltunk mind a ketten, ajkaira hajoltam és édesen csókoltam, míg mind a ketten át nem léptük azt a bizonyos kaput és hangozott fel egyszerre hangunk. Tovább csókoltam, majd arcát és homlokát leptem el szerelemtől duzzadó ajkaimmal. Mind a ketten egy ütemben kapkodtuk a levegőt, LuHan mellkasa irdatlan tempóban mozgott fel s le, és éreztem leheletét bőrömön. Óvatosan lemásztam róla, eltettem minden útban lévő dolgot és visszamásztam mellé az ágyba, mialatt rendbe is szedtem mindkettőnket. Odahúztam magamhoz átfontam derekát és gyengéden cirógattam felhevült bőrét. Belenézte azokba a vágytól izzó szemekbe és nem bírtam tovább így kinyögtem végre.
- Szeretlek LuHan - néztem szemébe, kezemet arcára helyeztem, majd lágy és szerelemmel teli ajkakkal csókoltam meg ajkait. El sem hittem, hogy tényleg kimondtam és hogy ez mennyire is jól esett. Lassan elváltam tőle és láttam, hogy megleptem vallomásommal. Látszott rajta, hogy filozofált a válaszon, de nem is vártam, hogy egyből válaszoljon is rá. Már éppen mondani akartam neki, ha ő nem akkor nem kell erőltetnünk semmit, mire megszólalt:
- Én is szeretlek JongIn - mondta még vörösebb arccal, majd egy aprócska csókot nyomott ajkamra és szorosan hozzám bújt. Mosolyogva öleltem át és hintettem puszikat hajába.
- Szeretlek - mondtam még egyszer és szorosan öleltem.
- Én is szeretlek - szólalt meg, majd mind a kettőnk álomba szenderült. Életemben nem aludtam még ennyire jól, mint azon az éjjelen. Hihetetlenül szerettem LuHant. Nagyon szerettem.
Szeretlek Én Kis Bambim.
Azután a hétvége után minden megváltozott. Hihetetlen volt az a hétvége, olyan szinten cserélődtem ki, hogy még én is csodálkoztam magamon. Mindenki észrevette rajtam a változást és legjobban Eun Hee-t érdekelte, hogy mi is az oka változásomnak. Nem mondhattam neki semmit, leginkább nem mondhattam el neki, hogy ki miatt voltam ennyire boldog. Egyszerűen szárnyaltam a levegőben, mintha a felhők felett három méterre lettem volna minden egyes pillanatban. Amikor csak megláttam az én kis Bambimat, máris mosoly került az arcomra és levakarhatatlan volt. Egyszerűen szerelmes lettem és rettenetesen élveztem ezt az érzést. Semmi baj nem volt, nem veszekedtünk, de nem is tudtunk volna, mivel nem mutathattuk senki felé kapcsolatunkat, főleg nem az iskolában. Telt az idő és egyre szerelmesebb lettem LuHanba, egyáltalán nem akartam, hogy ez az érzés akár csak egy pillanatra is, de elvesszen, túlságosan jól esett. Aztán... LuHan kezdett megváltozni. Egyszerűen nem tudtam megmondani miért, de megváltozott, egyszerűen más volt. Teljesen más. Először azt hittem valami baj történt otthon, így kérdezgetni kezdtem, hogy minden rendben van-e, és azt felelte, csak fáradt és rosszul aludt az éjjel ezért volt ilyen. Az elején még el is hittem, de amikor már negyedik napja láttam rajta, hogy valami baj volt, már határozottan kérdeztem meg tőle a dolgokat, de egyértelmű választ nem kaptam. Nem bírtam elhinni, hogy mi olyan dolog történhetett, amit nem mondhatott el nekem. Mi a fene lehetett az a dolog, amiről én, a barátja nem tudhattam? Miért kellett előlem titkolóznia?
Éppen sétáltunk együtt hozzánk, mert áthívtam vacsorára, próbáltam utalásokkal és célozgatásokkal kicsikarni belőle a választ, de mind hiába. Ma teljesen más volt, mint az utóbbi időben, sokkal rosszabb. Már több, mint egy hete ezt játszotta velem és egyáltalán nem tetszett. Már nagyon tudni akartam, hogy mi baja lehetett. Lassan megérkeztünk hozzánk és benyitottam az ajtón, mire megdermedtem. Néma csend fogadott, de utána meghallottam amint valaki keservesen sír. Ez anya volt. Egyből indultam a hang irányába, LuHan a nyomomba, anya az étkező asztalnál ült, keservesen sírt, apa pedig a könnyeivel küszködött. Mi történhetett?
- Anya..? - szólaltam meg végül és kissé közelebb léptem. A következő pillanatban anya már szorosan ölelt, keservesen sírt, ahogy még soha sem. Sírásából, meghallottam a szavakat és megtudtam mi is történt itt.
Ez volt a vége mindennek...
LuHan Pov
Annyira jó volt végre kimondani. Mert ez volt az igazság. Szerettem JongInt. Oly boldog voltam vele, mint még soha senkivel. Éreztem, hogy ő is viszonozza mindezt, ami még édesebbé tette az egészet. Voltak alkalmak, mikor szó szerint türtőztetnem kellett magamat, nehogy rávessem magam. Tudtam, hogy élvezte, mert ilyenkor mindig sunyin elmosolyodott. Egyszerűen imádtam vele lenni. Aztán minden megváltozott.
Eun Hee minden alkalmat kihasznált, hogy a közelemben lehessen. Szünetekben bejárt termünkbe, ahol szinte mindig az én társaságomat kereste. Az elején még minden olyan volt, mint régen. Odajött, beszélgettünk, majd lekapott az egész osztály előtt, végül kiment. Egy ideig még figyeltem Kai reakcióját, aki mindig megfeszült akárhányszor csak látta az ilyesfajta jeleneteket. Én pedig bizonytalan voltam. És ez a bizonytalanság rontott el mindent.
A lány szinte minden idejét rám áldozta, ami hihetetlenül fájdította a már így is szilánkokra repedezett szívem. De nem ez volt mindennek az okozója. Én tettem tönkre mindent és ezzel tisztában is voltam. Én azonban mégsem voltam képes elhajtani a lányt. Szemétnek éreztem volna magam. De így utólag már belátom, hogy mégis az lett volna a legjobb, ha eltaszítom magamtól.
Minden rossz, amit eltudtam képzelni egy napban; megtörtént. Kezdve azzal, hogy ma nem JongInnal jöttem be a suliba, mert közölte, hogy valami dolga van, ezért egyedül kell megtennem az iskolába vezető utat. Őszintén nem bántam, hogy így kellett lennie, mert jól esett egy kicsi magány, és hogy ellegyek a gondolataimmal.
Ez egészen addig volt jó, ameddig meg nem éreztem, hogy valaki megböki a vállam. Érdeklődve fordultam hátra megtudakolva, hogy mégis ki lehetett az, de kérdésemre azonnal választ kaptam, amikor az a valaki ajkaimra tapadt. Ő nem volt más, mint Eun Hee.
- LuHan oppa! Hogy vagy ma reggel? – kérdezte csicsergő hangon.
- Egész jól, köszönöm! – mosolyogtam rá, mire a lány arcán egy halvány pír jelent meg, engem pedig elfogott a szégyenérzet - mint mindig, ha ilyen történt velem.
Számtalanszor elhatároztam, hogy megmondom Eun Heenek az igazat, de gyáva voltam mindehhez. És ezzel tettem tönkre mindenki életét.
Az út további része alatt Eun Hee folyamatosan beszélt, de egyszerűen nem tudtam rá rendesen figyelni. Túlságosan elvoltam foglalva a gondolataimmal. És elhatároztam, hogy akármi is történik, ma elmondom neki. És nem érdekelnek a következmények. Mert szerettem JongInt. Mindennél jobban és nem bírtam már tovább ezt a kettősséget.
Suliban is egész végig ezen gondolkoztam. Fogalmam sem volt, hogy hogyan és mint kéne mindent bevallanom, de már úgy voltam, hogy bármi történik, lesz ami lesz. Kaijal ma nem találkoztam, de úgy éreztem, hogy jobb is, mert nem akartam, hogy összezavarjon.
Az utolsó órát már tűkön ülve vártam. Eun Heenek már szóltam, hogy órák után várom a suli melletti kis parkban. A lány mit sem sejtve mondott azonnal igent, én pedig azon töprengtem, hogy vajon mennyire is fogom ezzel összetörni őt és az érzéseit.
Mikor a csengő megszólalt egyből kirohantam a teremből, hogy Eun Heevel találkozhassak. Mikor odaértem a megbeszélt helyszínre, a lány még nem volt ott. Egyik pillanatban azonban hozzáért valami a kézfejemhez. Érdeklődve kaptam rá a tekintetem a lányra, aki hatalmas mosollyal az arcán közelítette cseresznyepiros ajkait enyémekhez, én azonban eltoltam magamtól mielőtt megcsókolhatott volna. Láttam rajta, hogy meglepődött és meg is sajnáltam, de már nem volt visszaút.
- Eun Hee… Szeretnék veled beszélni valamiről - mondtam és mindent megtettem azért, hogy magabiztosnak tűnjek.
- Miről szeretnél velem beszélni oppa? - kérdezte miközben oldalra billentette fejét, mint egy kiskutya. Én pedig egyre rosszabbul kezdtem magam érezni.
- Én… Szóval… Nem is tudom, hogyan kezdjem.
- Oppa, szeretlek! - nyögte ki végül, nekem pedig kétszeresére kerekedtek szemeim. - Már azóta, hogy megláttalak a suliban. Oppa, én nagyon nagyon szeretlek téged!
- Eun Hee… Én tudom, hogy borzasztó vagyok, mert áltattalak, de én… én igazából nem szeretlek! - mondtam ki végül tekintetemmel a talajt pásztázva.
Végül mégis felvezettem tekintetem a lányra, de amint megpillantottam őt, a szívem elkezdett szúrni. Szemeiben könnyek gyülekeztek és egész testében remegett. Láttam rajta, hogy nem kell sokat várnom ahhoz, hogy kiakadjon. Amint ezt végig gondoltam, egy hatalmas pofon csattant az arcomon. Fájdalmasan a lányra néztem, de bár ne tettem volna. Szemei dühösen csillogtak a bennük érlelődő könnyektől. De ezen kívül kiolvastam fájdalmat, keserűséget és csalódást. Ez pedig bennem is bűntudatot keltett.
- Utállak oppa! Soha többé nem akarlak látni! – ordította nekem, majd hátat fordítva elrohant. Nagyot sóhajtva emeltem kezemet a helyre ahová a pofont kaptam. Még mindig égett, de nem annyira, mint a szívem.
Ezzel együtt egy icipicit talán meg is könnyebbültem, de szívemben még mindig ott lakozott az üresség. A tudat, hogy tönkretettem egy olyan lányt, mint Eun Hee –nagyon fájt.
Mikor hazaértem semmihez sem volt kedvem. Ennyire még sosem éreztem magam üresnek és lelketlennek. Az otthon töltött idő alatt egész végig csak tébláboltam és kerestem a helyem.
Este sem tudtam aludni egy szemhunyásnyit sem. Borzasztóan fájt és elkapott egyfajta rossz érzés, ami nem hagyott nyugodni. Úgy éreztem, hogy valami borzasztó közeledik. És bárcsak tévedtem volna.
Másnap Kai már jött suliba, de nem számoltam be neki semmiről. Nem mertem. Féltem, hogy hogyan reagált volna mindenre. Ugyanakkor kíváncsi voltam, hogy Eun Heevel mi van. Mintha Kai említett volna egy olyat, hogy nem ment haza az éjjel, de már nem emlékszem, hogy tényleg megemlítette volna, vagy csak én képzeltem be az egészet magamnak. Mindenesetre egy kicsit jobban éreztem magam, hogy ő is ott volt mellettem, de azt a bizonyos kellemetlen érzést nem tudtam elnyomni magamban. Épp töri óránk volt, mikor hirtelen nagyon elkezdett szúrni a szívem és a rosszullét kerülgetett. Szerencsére hamar enyhült, de akkor is féltem valami miatt.
Délután megbeszéltük Kaijal, hogy átmegyek hozzájuk, amitől igazán tartottam. Hiszen, ha ott lesz Eun Hee is, akkor nem tudom, hogy mi lesz. Vajon elmesélte a történteket a szüleinek? Vagy még nem? Rettegtem a délutántól.
Mikor ott álltunk az ajtóban, azt kívántam, hogy most valami történjen, ami miatt elkerülhetem a találkozást Eun Heevel. A legnagyobb baj az volt, hogy a kívánságom meghallgatásra talált.
Beléptünk az ajtón, de semmiféle mozgást nem érzékeltünk, ami csak még jobban felidegesített. Minél beljebb mentünk, annál jobban fogyott el a levegőm. A végső löketet pedig a síró szülők látványa adta. És innen tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok…
Kimné Kaihoz szaladt, majd szorosan ölelte magához, sírása pedig egyre erősebb lett.
- Eun Hee… a húgod… - zokogott tovább Kimné.
- Anyu, mi van? Mi történt, szólaljatok már meg! – kérdezte Kai idegesen.
- … meghalt! Elütötte egy autó. – ejtette ki a fájdalmas szavakat Kim anyuka.
Én pedig akkor és ott úgy éreztem, hogy egy kést döfnek a szívembe. Egyszerűen nem hittem a fülemnek. Kaira emeltem tekintetem, aki összetörve ölelte magához édesanyját és hagyta, hogy könnyei utat nyerjenek maguknak. Én pedig tudtam, hogy az én hibám. Miattam történt az egész. Ha nem küldöm el Eun Heet, akkor nem történt volna meg ez az egész. Éreztem, hogy szemeim égnek, majd bőrömet végig szántják a forró cseppek.
Aznap este senki sem mosolygott. Mindenki gyászolta az egyetlen, csodálatos Jo Eun Heet.
Kai megkért, hogy maradjak vele este. Ha akart sem tudott volna elküldeni, mert nem hagytam volna magára ilyen állapotban.
Már nem zokogott annyira, de meg-megrázkódott válla és egy-egy kósza könnycsepp kitüremkedett pillái közül. Én pedig nem tehettem márt, mint, hogy támaszt nyújtsak neki. Sajnos a szavakhoz nem értettem, ezért azzal próbáltam megvigasztalni, amihez a legjobban értettem: magamhoz öleltem és hátát cirógattam.
Egész éjjel így feküdtünk egymás mellett. A kislámpa még égett, de egyikünket sem zavarta, mert nem tudtunk elaludni. Én pedig úgy éreztem, hogy Kainak joga van tudni, hogy miattam történt és én vagyok az egésznek az oka. Ezért lassan elkezdtem neki mesélni. Elmondtam, hogy nagyon sokat gondolkodtam az egészen, mire oda jutottam, hogy elmondom Eun Heenek az igazat. Elmondtam, hogy mennyire fájt neki és hogy mennyire csalódott volt, majd elrohant. Valószínűleg a barátnőjéhez és mikor onnan jött haza, akkor történt a baleset.
Kai egész végig nem szólt semmit, csak még jobban magához szorított. Már fájt. De közel sem annyira, mint ahogy az elkövetkező napokban…
A temetés néhány nap alatt megvolt. De borzalmas volt végig ülni az egészet. Kai akkor nagyon padlón volt, persze nem hibáztattam érte, valamint én is így éreztem volna magam, hiszen a húga volt…
Végül ahogy teltek a hetek, Kai kezdte visszanyerni eredeti önmagát. Vagyis csak majdnem. Éreztem, hogy valami megváltozott benne, mert bár ugyanúgy mosolygott, mint régen, valahogy már nem ugyanaz a JongIn volt, akit én megismertem. Akkoriban még nem kerítettem ennek nagy feneket, mert egy ekkora trauma képes kiváltani az emberből furcsa érzéseket és még furcsább cselekedeteket.
Eleinte még nem foglalkoztam azzal, hogy Kai egy-egy alkalommal erősebben szorítja meg a kezem, vagy egy kicsit vadabb volt miközben szeretkeztünk, de ahogy telt az idő, ezek már majdnem mindennapossá váltak. Egyre durvábban bánt velem, amitől egy picit kezdtem megijedni. Végül már nem csak ő okozott nekem meglepetést, hanem az iskolából néhány ember is. Például Kai osztálytársai, akik néha rettentő furán viselkedtek velem. Kai ilyenkor mindig azt mondta, hogy hagyjam őket és akkor békén hagynak, de ez sosem történt meg. Mindig vagy beszóltak vagy fellöktek, elgáncsoltak és a többi. JongIn ilyenkor úgy tett, mintha nem látta volna ezeket és szó nélkül tűrte, hogy ezt tegyék velem. Én pedig kezdtem úgy érezni, hogy JongIn direkt csinálja ezeket.
Kai, mi történt veled?
Kai Pov
Eltűnt. Egyszerűen csak eltűnt az életemből, én pedig egyáltalán nem tudtam feldolgozni a történteket. Elvesztettem, nem volt már az életem része, az én gyönyörűségem. Soha többé nem láthattam azt a gyönyörű mosolyt, mely minden nap megdobogtatta szívemet, amióta csak az eszemet tudtam. Szerettem őt. Nagyon szerettem. Most is ugyan úgy szerettem, mint akkor régen, vagy tegnap vagy egy órával ezelőtt, vagy fél perce, mindig is szerettem őt. Egyszerűen gyönyörű volt, minden nap amikor láttam, imádtam. Ahogy rám nézett, az a tekintett megigézett, szabadulni nem tudtam tőle. Őt, mindennél jobban szerettem, és nem akartam elveszíteni, de mégis megtörtént, pedig törekedtem minden percben, hogy örökké magam mellé láncoljam és boldogok legyünk. Vártam, hogy mindenki előtt felvállalhassam, hogy ne kelljen magamban tartani, mennyire is szerettem őt. Akartam, hogy ugyan úgy mosolyogjon, mint gyermekkorunkban, akartam, hogy mindig ugyan úgy nevessünk, de nem. Vágytam a szerelmére, hogy velem maradjon örökké, az én szerelmem. Boldog akartam lenni. Boldog, mint akkor régen és nem egy roncshalmaz lenni a kapcsolatunk után. Nem akartam nélküle élni, az én testvérem nélkül. Hiányoznak...
- … meghalt! Elütötte egy autó.
Mikor anya ezeket a szavakat kinyögte sírva, szinte kivehetetlen volt mondata, de mégis egyből megértettem. Meghalt. Csak ez visszhangzott a fejemben, miután meghallottam. Meghalt. Nem lesz többé kishúgom, akit piszkálhatok minden nap. Nem láthatom többé ragyogó alakját és megjelenését. Nem fog soha többé nevetni a vicceimen. Nem ölel meg most már. Meghalt. Elment. Elvesztettem. Az agyam nem akarta elfogadni a történteket, helyette a szívem cselekedet. Hideg, sós könnyek szántották végig arcomat, majd hullottak le egyenesen édesanyám fekete hajkoronájára. Éreztem, ahogy a szívem összeszorul, éles késsel döfködnék folyamatosan, még akkor is, amikor már semmiért sem dobogott, mikor minden ereje elhagyta, de nem szűnt meg a fájdalom, nem akart elmúlni, csak küzdöttek, hogy még több fájdalmat okozzanak neki. Mindenemet elvesztettem, mindent ami fontos volt számomra. Semmi nem segíthetett, még Lulu bátorító és megnyugtató ölelése és simogatása sem volt képes elfeledtetni velem a történteket. Azon az éjjelen nem engedtem, hogy hazamenjen, képtelen lettem volna egyedül lenni, de éreztem, hogy ő sem akart elmenni most. ott feküdtünk az ágyamban, öleltem őt szorosan és hagytam, hogy a könnyeim folyjanak és egyáltalán nem érdekelt, hogy ilyennek látott. Inkább ő lásson ennyire összetörtnek, mint mások, előtte le mertem engedni a védelmemet, mert ő volt az én támaszom. Rá mindig számíthattam. Szavak helyett érintésével próbálta megadni mindazt, amire szükségem volt, és nagyon örültem, hogy rátaláltam LuHanra.
Már éreztem, hogy kezdtem megnyugodni kissé, mikor megéreztem, hogy LuHan kicsit erősebben szorított magához, mire csak lassan feljebb emeltem a fejemet, mert eddig a pólóját áztattam könnyeimmel.
- JongIn... - hallottam meg halk hangját - el kell mondanom valamit - értetlenül néztem fel arcára, amit kissé elfordított, hogy ne találkozzon tekintetünk. - Tegnap beszéltem Eun Heevel és ... elmondtam, hogy nem lehetek vele együtt. Annyira fájt ezt kimondanom neki, de nem azért mert szerelmes voltam belé, hanem azért, mert bűntudatom volt, hogy ezt tettem vele. Természetesen nem mondtam semmit kettőnkről, de látnod kellett volna az arcát. Annyira megbántott és törékeny volt a tekintete... Nagyon megbántottam... Ez az egész az én hibám! Annyira sajnálom Kai! Megtudsz nekem bocsátani? - ekkor pedig rám nézett én meg eddigre, ismételten felsőjét bámultam, ahol sós könnyeim pihentek egy ideje. Egy szót sem bírtam szólni, csak próbáltam feldolgozni magamban a most hallottakat. Miatta..? Miatta történt volna..? Az nem lehetett. LuHan nem.. Hazudott. Nem lehet, hogy Eun Hee, emiatt.. Képtelenség.
Azóta már egy hét eltelt, a temetés is lezajlott, de én egyáltalán nem voltam magamnál. Iskolába sem mentem a héten és egyáltalán nem is akartam bemenni, hogy mindenki sajnálkozóan nézzen rám. Utáltam, ha sajnáltak az emberek. Tudtam, hogy vannak akik tényleg együtt éreztek velem, mert közel álltak a húgomhoz és hozzám, de.. nem akartam most őket sem. Még.. LuHant sem akartam.. Ahogy otthon ültem a szobámban, beburkolózva a saját ágyamban volt időm gondolkodni a történteken és ráébredtem mindenre. Ő volt a hibás. Hogy erre hogyan is jöttem rá, hát nagyon egyszerű. Ahogy végiggondoltam a történteket, minden összefüggött mindennel. Tökéletesek voltak az időzítések, a tettek és szavak, minden a megfelelő időben történt és ezt ő pontosan tudta. Csak azt a pillanatot várta, amikor a legkevésbé sem számítok semmire, és ez mikor a legalkalmasabb? Amikor a lehető legboldogabb vagyok a szerelmemmel és ezt ő kihasználta. Kihasználta a gyengeségemet. Akkor rúgott belém, amikor a legjobban fog fájni és meg is tette. Ő már csak ilyen volt. Miért nem jöttem már rá a legelején? Mert elvakított a szerelem, a szerelem, ami biztos hamis volt és csak én gondoltam igaznak. Az egész egy hatalmas hazugság volt. Minden szó, érintés, tett, érzelem. Semmi sem volt valós. Az összes érintés, amit kaptam tőle, merő hazugság, és én nem vettem észre. Minden szó, értelmetlen volt, egyáltalán nem gondolta őket komolyan. Az összes.. csókunk... a kapcsolatunk.. csupán játék volt.. Emlékszem, hogy azon az éjjelen, mikor beszéltem LuHannal és rájöttem, hogy semmi sem az aminek látszik, a szívem kettétört. Még jobban összetört, csak rontottak a helyzetek a dolgok és én akkor.. megváltoztam.
Másnap, amikor LuHannal találkoztam és együtt mentünk iskolában, próbáltam leplezni érzéseimet, és azt mutattam neki végig, hogy jól voltam és mennyire örültem, hogy mellettem volt, de belül közben azon tanakodtam, vajon, hogyan tudnám megoldani a helyzetet. Mikor ezeken gondolkodtam, mindig LuHan kezét fogtam és szorítottam, talán néha túl erősen is, de szerintem, vagyis nagyon reméltem, hogy ilyenkor csak arra gondolt, hogy Eun Hee az eszembe jutott és fájdalmas érzések mentek át rajtam, mert igaza volt. Fájdalmas volt, minden perc amit nélküle töltöttem és azok is amiket vele. Egyszerűen nem tudtam mit tegyek, rosszul voltam a közelében, de közben amikor egyedül voltam hiányoltam. Valamikor vele akartam lenni, valamikor el akartam taszítani magamtól. Egyáltalán nem értettem a magamban lezajló dolgokat, nem értettem miért kívántam és utáltam egyszerre LuHant. Kívántam, mert szerettem, szükségem volt a csókjaira, minden egyes érintésére, de.. Utáltam, mert ő volt az okozója a húgom halálának. Ő tehetett mindenről és ő alatt a szerelmemre gondoltam, LuHanra.
Teltek a hetek és "visszatértem" a régi életembe, vagyis mások azt hitték. LuHannal ugyan úgy kapcsolatban voltunk, fogtuk egymás kezét, csókolóztunk és szeretkeztünk, de.. mindegyik egyszerre volt furcsa és csodálatos. Utáltam. Utáltam LuHant, gyűlöltem, de... szerelmes voltam belé. Nem értettem ezt a kettősséget magamban és próbáltam valahogy megoldani a dolgokat, de nem ment és nem is akartam, hogy bármi is jó legyen körülöttem, csak azt akartam, hogy a húgom nyugodt legyen és az én lelkem is. Ahogy vele voltam, már nem bírtam visszatartani magamban a dolgokat, így akaratlanul vagy akaratosan is, durván bántam vele. Egy apró érintés, egy kézfogás, mind erősebb volt, mint régen. Amikor megcsókoltam, erősen martam ajkait, vagy haraptam rájuk, ami fájt neki. Amikor szeretkeztünk, ki akartam élni rajta a dühömet, és.. sikerült is, de egy vagy két, esetleg három-négy alkalom nem volt elég, az örökkévalóság kellett. Nyomorrá akartam tenni az életét, ahogy ő tette az enyémmel. Azt akartam, hogy szenvedjen.
Mikor már a dühöm és a haragom eluralkodott rajtam, néhány osztálytársamnak elszóltam magam, - akik nagyon jó haverjaim voltak és mindig mellettem álltak -, hogy LuHan okozta Eun Hee halálát. Először megdöbbentett, hogy nem szóltak semmit, de tudtam, valamit terveztek és ez be is bizonyosodott egy-két nappal később. Amikor éppen Luluval találtam szembe magam a folyosón, olyan öt-hat méterre lehettünk egymástól, akkor a barátaim egyszerűen piszkálni és lökdösni kezdték. Valamikor fel is lökték. Beszóltak neki, kigáncsolták és ehhez hasonló dolgokat tettek vele. A legelején csak azt mondtam Lulunak, hogy beszélek velük és ne törődjön velük, de egyáltalán nem tettem így. Néztem, ahogy szenved és kérdően, könyörögve tekint felém, hogy segítsek neki, de én csak álltam én néztem nyomorúságát, ami.. boldoggá tett engem. Boldog voltam, hogy szenvedett, miattam. Végre átélhette azt, ami én éltem át éppen. Megérdemelte.
Az idő múlásával, a haragom is egyre nőtt, LuHan egyre jobban tartott a haverjaimtól és többször volt a közelemben, mint régen, de akkor is megtalálták én meg, nem is vettem tudomást a tetteikről. Ahogy ezek már majdnem minden szünetben megtörténtek, egyik napról a másikra, Lulu ki nem tette a lábát az osztályból vagy ha ki is ment azt az osztálytársaival tette, hátha nem bántják így, valamikor bejött valamikor nem. Semmit sem értettem, de leginkább magamat nem. Valamikor megrögzötten elegem volt LuHanból, meg akartam keseríteni az életét, mert elvette tőlem, a világ legfontosabb személyét, mert a szerelem egyszer elmúlik, de a testvérek örökké testvérek maradnak. Egyik nap, pontosan emlékszem arra a napra, péntek volt, ma kivételesen nem találták meg haverjaim, mert mondtam, hogy ma, ma én teszem nyomorrá az életét. Megvártam LuHan utolsó óráját, majd kézen fogva indultunk el hozzánk, mert azóta is átjött hozzánk, eléggé sokszor. Anyáéknak semmi gondja nem volt vele, nem kérdezősködtek, miért járt sokszor hozzánk LuHan, de nem is mondtam volna el nekik, hogy milyen kapcsolatban álltam az én Bambimmal. Sosem tudhatták meg a titkunkat, nem adhattam a tudtukra, legféltettebb titkomat. Tudtam, pontosan tudtam, hogy anyáék elutaztak a nagyszüleink.. a nagyszüleimhez, de én nem mentem velük, tudták jól mennyire megviselt Eun Hee elvesztése, talán jobban is, mint ahogy kellett volna, így nem akarták, hogy a nagyiéknál még jobban összetörjek. Mivel nem voltak otthon, így miénk volt a ház és én éltem a helyzettel, mert kívántam LuHant, de közben nyomorrá akartam tenni ezt az estéjét.
Bementünk a házba, és amint becsukódott mögöttünk az ajtó ajkaira martam annyira erősen, hogy biztos fájt neki, de egyszerűen nem bírtam magammal. Bezártam az ajtót, hogy ember fia se tudjon minket zavarni az éjjel. Erősen húztam magamhoz éreztem, hogy teljesen megdermedt érintésemtől és nem nagyon tetszett neki ez a fajta csók, de nem érdekelt. Hátrébb toltam, így háta pontosan a falhoz illeszkedett, ahonnan nem volt menekvés. Kissé gyengébben folytattam az ajkaink való tevékenységet, melynek hatására ellazult karjaimban és viszonozta csókomat szívből, miközben nyakam köré fonta karjait és húzott magához, még többért könyörögve. Ha most tudná, hogy pokollá teszem az estéjét biztos nem így csókolna. Lassan váltam el ajkiról és egy mosolyra kunkorodott szájam széle, amint megláttam durcás arcát, amiért nem tevékenykedtem tovább csodás ajkain. Megfogtam kezét és elkezdtem befelé húzni a konyhába, ahol valami ebéd/vacsora szerűséget ütöttem össze magunknak, hogy ne haljunk éhen, mert az én szemem már majdnem kiesett az éhségtől. Amikor az asztalnál ültünk, akaratlanul is, de kívántam, miközben gyűlöltem, de nem bírtam ellenállni a kísértésnek. Tenyeremet combjára simítottam és simogattam, ezzel is kínozva őt, mert hihetetlenül vörösre váltott arca színe, mikor már öt percen keresztül simogattam. Végül, mintha megelégelte volna kínzásomat, felállt az asztaltól, kijjebb húzta székemet és beleült az ölembe, miközben karjait nyakamra csavarta és ajkaival éhesen tapadt enyéimre. Tetszett, hogy ennyire nem bírt magával, ezért is szerettem ennyire, de közben azt akartam, hogy szenvedjen. Nem bírtam eldönteni, hogy pontosan mit is akartam, de csak egy mondat visszhangzott a tudatomban. Miatta halt meg. Ezt a mondatot hallottam, miközben csókoltam ajkait, ahogy kezeimmel formás fenekét markolgattam és hangos sóhajok hagyták el ajkaimat.
Felkaptam karjaimban és miközben édes, kívánatos ajkait ízlelgettem, felvittem a szobámba, majd döntöttem végig az ágyamon. Csak csókoltam, mintha nem lenne holnap, mintha az utolsó napunk lenne, de nem tudtam semmi boldog dologra gondolni, csak arra, hogyan tegyem pokollá az életét. Szinte letéptem róla ruháit, de ő is így tett enyéimmel, de mikor már hozzám akart érni, erősen lefogtam karjait és feje fölé fogtam őket, hogy ne zavarjanak munkámban. Akaratos voltam vele, szívtam ajkait, édes bőrét, melyen gyönyörű vörös foltokat hagytam, először ajkain többé könyörgő sóhajok és nyögések nyugodtak, majd ahogy haladtam tovább és lettem erőteljesebb, ezek úgy váltak fájdalmas nyögésekké. Hallottam, amint kér ne legyek ennyire akaratos, de nem akartam meghallani, így folytattam tovább. Felsőtestét elleptem csupa piros folttal, melyeket nem csak ajkaimmal, hanem fogaimmal is tettem, és egyszerűen megőrültem érte, hogy ennyire édes volt minden érintés, egyre jobban kívántam. Kisebb tágítást végeztem rajta, csak egyik ujjamat tettem beléje, majd minden figyelmeztetés nélkül hatoltam beléje és kezdtem el mozogni benne egyből. Hallottam sikolyát, amikor megérzett magában, éreztem, ahogy megfeszül mindenhol, de nem tudtam gondolni rá úgy, mint szerelmemre, hanem inkább, mint a húgom gyilkosára.
- Fhájh.. J-jongIn... - nyögött fájdalmasan, de inkább volt segélykiáltás, mint nyögés és ez zene volt füleimnek.
- Nem érdekel - néztem bele szemébe, miközben egy percre sem hagytam abba a mozgást, ezzel még több fájdalmat okozva neki. - Így átérzed azt, amit én éltem át a napokban. Miattad... Miattad, veszítettem el őt. Miattad ment tönkre minden. Eltiportál. Minden, amit eddig tettél velem csak hazugság volt. Kihasználtál. Nem szeretsz, csak megjátszottál mindent, és ne akarj belevágni a szavamba! - förmedtem rá, mikor szóra nyitotta ajkait. - Mindent tönkretettél LuHan! Mindent. Nincs már többé életem. Gyűlöllek. Utállak. Szeretlek. Miért érzem ezeket egyszerre, mikor bántottál? Miért szeretlek, miközben megöltél? - mondtam mindent egyenesen bele a szemébe, és láttam, amint szeme sarka kezdett csillogni a közelgő könnycseppek miatt. - Én mondtam a barátaimnak, hogy miattad halt meg Eun Hee. Direkt nem mentem a segítségedre, mert élveztem, ahogy szenvedtél. örömmel néztem a nyomorodat. Minden direkt volt. Utállak... - az utolsó szót, szinte nyögtem, mert miközben beszéltem beléje élveztem és erőtlenül dőltem melléje. Kihúzódtam belőle, de nem engedtem, hogy elmenjen. - Utállak, mert megölted, azt aki a legfontosabb számomra - mondtam halkan, ahogy átvetettem rajta karomat és hagytam, hogy az elmúlt napokban összegyűlt alváshiány, most kiüssön jó hosszú időre.
Álmomban egy szigeten voltam, egyedül. Nem volt senki sem rajtam kívül ott és ezt onnan tudtam, hogy a sziget pont akkora volt, amekkora a szobám. Semmi nem volt rajta, csak én. Amikor azt hittem éhezni fogok vagy azt vártam mikor szárad ki a torkom és vágyom egy üveg vízre, döbbenetemre egyik sem következett be. Furcsa volt az egész helyzet, mintha nem is én lettem volna. Telt az idő, nem tudtam mit tenni, így alaposabban megfigyeltem a körülöttem elterülő tengert, aminek színe és formája egyszer sem változott. Semmi sem zavarta meg nyugodt természetét, vagy változtatott rajta, még én sem tudtam. Formákat, emlékeket rajzoltam a homokba, majd töröltem el és kezdtem elölről, így ment ez addig, míg valaki meg nem érintette vállamat. Felkaptam a fejemet és a húgomat Eun Hee-t pillantottam meg, amint rám mosolygott és megölelt. Egy hang sem jött ki a hangomon, de az övén igen. Hallhattam gyönyörűen csengő hangját, láthattam ismételten mosolyogni és boldog voltam. Egyszerűen felfoghatatlan volt számomra az egész, és ez még érthetetlenebb lett, amikor egy szót suttogott folyton.
- LuHan - mondta, miközben megfogta kezemet és egy másikba helyezte bele. Felnéztem a kéz tulajdonosára és az előbb említett láttam magam előtt. El akartam húzni a kezemet és megvédeni a húgomat, de Eun Hee ott tartotta kezemet és határozottan nézett rám. - Együtt - hangzott el a mondat, én meg egyáltalán nem értettem semmit sem. Ahogy LuHan kezét fogtam, képsorok repültek át a szemem előtt, mintha egy filmtekercs lett volna, és végig húgomat láthattam, amint sírva rohant az utcán hazafelé, de nem a megszokott útvonalon, míg az egyik kereszteződésnél meg nem lökte valaki és az út kellős közepére esett, amint egy autó elütötte. Sokkos állapotban fordítottam fejemet húgom irányába, aki mosolyogva lépett el tőlünk, ahogy haladt egyre hátrébb és hátrébb, míg a vízben el nem tűnt. Csak néztem, majd az előttem álló fiúra pillantottam, aki már elengedte kezemet és ő is kezdett eltávolodni tőlem. Ő is, pontosan ugyan úgy sétált hátra, mint néhány pillanattal ezelőtt Eun Hee is. Tettem egy lépést felé, de valami nem engedte, hogy utána mehessek, hogy visszarántsam magamhoz. Lepillantottam lábaimra és láttam, amint össze voltak bilincselve és az egyetlen egy fához, ami a szigeten volt, ahhoz volt kötve. Akármennyire is próbálkoztam, hogy megszabaduljak az átkozott lánctól, sehogy sem meg, így pillanatok alatt veszítettem szem elől az én egyetlen Bambimat, amint könnyes szemekkel bukik a tenger habjai alá. Mikor eltűnt a szívem összeszorult és fájt, majd minden száznyolcvan fokos fordulatot vett. Hirtelen eltűnt a Nap, helyére hatalmas fekete felhőt érkeztek, melyek elsötétítették szememet, majd megéreztem a szinte szikla súlyú esőcseppeket testemen. Az eddig nyugodt tenger, egy pillanat alatt vált a világ legveszélyesebb vizévé és kerültek több méteres hullámok felszínére. Figyeltem azt a pontot, ahol utoljára láttam LuHant és megéreztem, amint arcomat nem a súlyos, égből érkező cseppek lepték el, hanem saját, könnyű, sós és hideg könnycseppjeim. Végigcsorogtak arcomon, le állam vonalán egészen a homokba, ahol is egy kis virág kezdett kinyílni. Egy virág, mely az új életet jelentette számomra és egy új szerelmet.
Nem bírtam magamat türtőztetni, így óvatosan ujjaimat kézfejéhez érintettem és hagytam, hagy okozzak meglepetést számára. Boldog voltam, hogy rátaláltam erre a tökéletes személyre és, hogy ennyire közel kerültünk egymáshoz. Teljesen mást éreztem, mint régen, de nem is bántam, hogy más, csak boldog legyek. Eun Hee is ezt akarta, így eleget tettem akaratának, csak.. nem azzal a személlyel voltam boldog, akivel ő akarta. Őt elvesztettem, soha nem hallottam felőle, semmit nem tudtam róla, de tudtam jól, hogy én rontottam el mindent, mivel elvakított a gyász és szomorúság. Egyáltalán nem gondolkodtam reálisan, így tönkretettem az életemet, de most boldognak éreztem magamat ismételten. Végre megtaláltam azt a személyt, aki boldoggá tehetett. Amikor rám pillantott, csak egy mosollyal tudtam válaszolni, mire megfogta kezemet és összekulcsolta ujjainkat. Levakarhatatlan mosoly került az arcomra és ez ott is maradt egészen addig, míg azon a bizonyos sarkon be nem fordultunk. Mikor megpillantottam először nem akartam hinni a szememnek, nem lehetett ő itt. Kizárt. Csak nagyon hasonlított valakire, biztos összetévesztem. Csak ezt akartam hinni...
- LuHan..? - szólaltam meg kissé döbbenten, de próbáltam nem kimutatni. Hihetetlen volt újra látni őt, ennyi idő után. Nem törődtem azzal, hogy párom - mert Krisszel már annak számítottunk szerintem -, éppen nagyban beszélgetett egy barátjával, csak a mellett álló fiúra tudtam figyelni. Még mindig hihetetlenül gyönyörű volt, az én kis Bambim.
- Kai... - hallottam meg halk hangját és egyből tudtam.
Ő volt az.
LuHan. Az én szerelmem.
Ezzel befejeződött LuHan és Kai története :3 Reméljük tetszett nektek :3 Nemsokára megérkezik a folytatás, így végre fény derül, ki is a titokzatos "K". Remélem ti is ugyanannyira várjátok, mint mi :3 A folytatás remélhetőleg hamar jön, mivel már kész van, csak javításra szorul, így a héten olvashatjátok azt is :3 Előre felkészítek minden kedves olvasónkat, hogy egy hihetetlenül hosszú fejezet lesz a következő, talán az eddigi leghosszabb, de a legeseménydúsabb is egyben, bár ezt nem kiabálom el XD Nemsokára az is itt lesz :3 További jó olvasást :3 <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése