19.fejezet

Kris POV

Szombat reggel, mikor komásan kinyitottam a szemem, egy gyönyörű angyalt pillantottam meg magam mellett. Egy angyallal álmodtam és most itt feküdt mellettem, miközben édesen megérintett. Annyira örültem, hogy nem kellett suliba menni, így nem kell sehová sem rohannunk.

Ez volt számomra, az eddigi legjobb és legcsodálatosabb reggel. Amellett a személy mellett ébredhettem fel, akit mindennél jobban szerettem. Így akarok mostantól, minden reggel ébred, vele az oldalamon.

Miután adtam neki egy reggeli csókot, elmentünk fürödni, de még előtte LuHan keresett nekem ruhát, ami kissé nehéz lett, mivel nagyobb vagyok, mint ő. De végül talált valamit. Miközben kereste a ruhákat, totálisan vörös lett az arca, és nem bírtam megállni, hogy ne csókoljam meg néha a nyakát, amelyet annyira imádok. Most már az enyém. Szegénynek, nagyon sokat csókolhattam a nyakát, mert van rajta egy nem kicsi kiszívás nyom. Ezen mosolyognom kellett.

Mikor sikeresen bejutottunk a fürdőbe, először én mentem be a zuhany alá, mert LuHan mondta, mindjárt jön. Éreztem, hogy most egy kissé ideges, de nem csak ő az. Annyira tökéletes volt a tegnapi nap. Még több ilyen napot akarok. És ekkor meghallottam, amint nyílik az ajtó. Tudtam, hogy Lulu az, így rögtön berántottam magamhoz. Annyira szeretem. Ahogy ott álltunk a zuhany alatt, kezemet egyből fenekére tettem és simogatni kezdtem. Annyira imádom minden porcikáját. Kezével elkezdte simogatni hátamat és megfeszült minden izmom. Tegnap szépségesen szétkarmolta az egész hátamat, és nem mondom, hogy nem fáj. Mikor észrevette, hogy kissé erős volt, gyengéden kezdte cirógatni, mely nagyon jól esett. Megmostam a hátát, amiből végül az lett, hogy mindenhol megmostam. Mellkasát, majd hasát, amikor is elkezdett kuncogni, mivel itt csikis volt, majd alhasára tértem rá. Mikor már egyre több sóhaj hagyta el ajkát, levezettem a kezemet merevedésére, és lassan kezdtem el járatni rajta kezemet. Erre a tettemre, hangosan felnyögött és fejét vállamnak döntötte, miközben belekapaszkodott karomba. Nem kellett sok neki, hogy elmenjen, de annyira édes volt. Mikor kezeim közt elélvezett, nem tudtam betelni a gyönyörtől. Ilyenkor annyira szép volt az arca, hogy az leírhatatlan. Majd egy vad csókba fogtam, egyből átvezettem szájába nyelvemet, és nem mondhatom, hogy már az előbbi incidenstől nem indultam volna be. Mikor Lulu ezt észrevette, kezét mellkasomra, majd hasamra és végül merevedésemre tette. Éreztem, hogy remeg a keze, biztos neki is új, én még sosem csináltam másnak, meg más sem csinálta nekem, de örülök, hogy LuHan az, aki megteszi. Nem kellett sok, hogy elmenjek és mikor elmentem magamhoz öleltem a Kis Bambit, miközben próbáltuk leállítani a gyors lélegzetünket.

Mikor végeztünk felöltöztünk és reggelizni mentünk. Bambi készített nekem szendvicset, majd beszélgetni kezdtünk. Szóba jöttek Suhoék, hogy milyen jó, őket együtt látni, majd mondtam, hogy szeretném mutatni Jinnek. Boldog lennék, ha megismernék egymást. Majd mit is… jah megvan. Mondtam neki, hogy mi most együtt vagyunk. Ennek annyira megörült, hogy a nyakamba vetette magát és felborultunk a székkel. Mondhatom nem volt vicces, de nem tudtam rá haragudni. Annyira gyönyörű és annyira szeretem. Mikor lehúztam magamhoz és megcsókoltam, egy pillanattal később Min Ah hangját hallottuk meg. Én csak mosolyogni tudtam LuHan reakcióján, mert elpirult, mivel az anya rajta kapott minket. Miután mondta Min Ah, hogy akkor beszélgessünk kissé megállt bennem az élet. Most arról akart beszélni? Biztos nem! Én nem fogok beszélni róla. Tegnap is eléggé ciki volt. Úristen, bele sem merek gondolni! De nagyon megszerettem Min Aht. Látszik mennyire is szereti LuHant, és gondoskodik róla. Mosolyogva bámultam Min Ah utána, aki elment dolgozni és végül Lulura pillantottam, aki valamiért nagyon elbambult. Közölte, hogy csak gondolkodott, majd adott egy csókot. Annyira szeretem. Nem tudom elmondani elégszer.

Eldöntöttük, hogy a nap többi részében filmet fogunk nézni. Elkészítettük a popcornt és az üdítőket is az asztalra tettük, bele is kezdtünk a film maratómba. Úgy beszéltük meg, egy filmet választ ő, egyet én, és ez így megy estig. Már nem is tudom, hányadik filmnél járhattunk mikor, elkezdtünk bohóckodni és állandóan piszkáltam, mire rám öntötte az innivalómat. Vártam, hogy bocsánatot kérjen, de nem tette meg. Próbáltam hatni rá, de nem sikerült, még a boci szemek sem. Nem volt mit tenni, levettem magamról a pólót és elhajítottam. Láttam, ahogy LuHan szeme megakadt rajtam és nem nézte a filmet. Elvigyorodtam a reakcióján. valami piszkosul jól esett, ahogy nézett rám.

Lassan elkezdtem közeledni felé, majd szenvedélyesen megcsókoltam, miközben az ölembe ült. Végül ledöntöttem a kanapéra. Rajta feküdve kezdtem el szívni a nyakát, próbáltam olyan helyen ahol nincs kiszívás, mire egyre hangosabban nyögött, majd hajával kezdtem el játszani. Mikor egy pillanatra abba hagytam haja piszkálását, és épp nem a nyakát szívtam, felpillantottam…

Ez most halálosan komolyan gondolta???

Mit pillantok meg mikor, a szerelmemre nézek?

Lehunyt szemmel, kissé szétnyílt ajakkal, egyenletes lélegzetvétellel… aludt. Azt hittem ott fogom lelökni a földre. Nem hittem el.

Lemásztam róla, majd kifújtam a levegőt. Ránéztem, drága alvó szerelmemre és elmosolyodtam. Annyira édes, de most nagyon felidegesített. Felnéztem az órára. Fél tizenegy. Mi a fene? Hogy szalad az idő! Felálltam a kanapéról, kezemet LuHan térhajlata és háta alá tettem, miközben felemeltem. Nagyon picit még feljebb is dobtam a kezemben, hogy rendesen meg tudjam fogni, mire egyik kezét a mellkasomra tette és simogatni kezdte bőrömet.

- Kris… szeretlek… -mondta szinte suttogva. Beszél álmában? De aranyos. Miért vagyok ennyire gyenge? Miért ő a gyengém?

Elindultam a lépcső felé, mikor meghallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó. Odakaptam a fejem és Min Ah állt velem szembe. Épp üdvözölt volna, mikor észrevette kezeim közt Lulut. Elmosolyodott, majd intett, hogy menjek csak. Rá mosolyogtam, majd még oda suttogtam neki egy jó éjt, és elindultam Bambival a kezembe, fel a lépcsőn.

Tegnap valamiért könnyebb volt feljutni. Mondjuk akkor el voltam… khm… foglalva. Könyökömmel lenyomtam a kilincset, majd lassan becsuktam magunk mögött az ajtót és lefektettem az ágyra. Épp mentem volna, hogy felhozzam a pólómat a nappaliból, mire megragadta a csuklómat. Rá pillantottam.

- Ne… menj… el… -mondta, szinte suttogta a szavakat. Kezével egyre jobban húzott magához. Próbáltam kiszabadítani csuklómat kezei közül, de nem engedte el. Mondjuk, nem is akartam lemenni a pólómért, csak nem akartam Min Ahnak, szívrohamot okozni, de remélem, nem találja meg. Mosollyal az arcomon, bújtam be mellé és húztam magunkra a takarót. Egy csókot hintettem homlokára, mire átölelte derekamat és mellkasomba temette arcát.

- Jó éjt Kicsi Bambim! –mondtam és ezzel lehunytam a szemem.

Másnap reggel mikor kinyitottam a szememet, LuHan még aludt. Édesen szuszogott mellettem és ölelt át. Elmosolyodtam. Nem tudom elhinni, hogy tényleg most már az enyém. Hihetetlen az egész.

Óvatosan lehámoztam magamról karját, de egyből megtalálta a párnát és azt ölelte magához. Nah, szép. Egy párna helyettesíthet. Kerestem magamnak valami ruhát LuHan szekrényében, de nem jártam nagy sikerrel. Végül felvettem a pénteki cuccaimat. Úgyis csere cucc kell. Nagyot sóhajtva, kerestem egy papírt és tollat, majd írtam egy üzenetet LuHannak, hogy hazamentem, rendezni a dolgaimat, és majd keresem. Leírtam még a telefonszámomat is mellé. Mikor ezzel végeztem, megfogtam a cuccaimat és kiléptem a szobából. Leballagtam a lépcsőn, nem tudtam, hogy Min Ah itthon van-e, de írtam neki is egy üzenetet, hogy itt lehettem, meg minden mást. Felvettem a cipőmet és kiléptem a házból.

Elővettem útközben a mobilom, amit eddig lenémítottam. Anyámtól rengeted hívás és üzenet. Mindben arra kér, hogy menjek haza és tisztázzuk a dolgokat. Nem tudom, mit higgyek. Még mindig képtelen voltam feldolgozni a tudatott, hogy az apám, nem is az apám. Az igazi apám halott. Túl sok információ egy nap alatt.

Mire felpillantottam, már a házunk előtt álltam. Most mit tegyek? Mi fog történni mikor belépek az ajtón? Mit fognak mondani? Mit fogok én mondani? Bocsánatot kéne kérnem, mert nem jelentkeztem? Ők vajon bocsánatot kérnek? Miért most akarták egyáltalán elmondani? Miért nem korábban, vagy később? Miért most?

E kérdések közt, nyitottam ki a bejárati ajtót. Nem hallottam, semmit. Nem lennének itthon? Az lenne talán a legjobb, de egyszer muszáj lesz velük beszélnem, és örökké nem költözhetek Luluhoz. Min Ah biztos kényszerítene, hogy hazajöjjek. Levettem a cipőmet, letettem a táskámat a földre és elindultam, megkeresni őket. Bepillantottam a nappaliba, de ott nem találtam senkit. Tovább mentem és az étkezőbe lépve megtorpantam.

Azt hittem rosszul láttam. Egy anyámra hasonlító nőt pillantok meg az asztalnál, amint lehajtott fejjel egy képet szorongat a kezében. A haja a hátán omlik le, egészen a lapockájáig, arca meggyötört, kialvatlan és kétségbeesett. Törékenynek tűnik, a farmerban és pólóban, amit visel. Anya? Nem, ez nem lehet ő. Ő mindig ügyelt a szépségére, sosem hanyagolta el magát. Soha. Tettem egy lépést feléje, mire rám emelte a tekintetét. Szeme láttára, megállt bennem az élet. Szeme táskás, karikás, sminket nem vitt fel arcára és arca teljesen… meggyötört. Ezt én tettem vele? Mikor megpillantott, először pislogott párat, hogy jobban lásson, de szerintem inkább azért, hogy biztos én állok-e itt előtte. Mikor megbizonyosodott róla, szeme könnybe lábadt, felém fordult a székben, szája mosolyra húzódott és elindult felém.

Elém érve, megfogta arcomat, jól megnézett magának, majd mikor rendben talált szorosan magához ölelt.

- Kris! –mondta bőgve, de nem azért sírt, mert valami borzalmas dolog történt vele, hanem, mert boldog volt. Soha életemben nem láttam, még anyámat ennyire, kétségbeesettnek és egyszerre boldognak. Teljesen sokként ért ez a reakciója. Nem tudom, miért nem vettem eddig észre. Tényleg szeretett, csak mindig, valamiért a negatívumokra fókuszáltam. Ahogy anyám ölelt magához, szinte éreztem a szeretetét, ahogy áramlik felém.

Kissé félve, és kételyek közepette indítom el kezemet anyám felé. Lassan megéreztem a ruhája anyagát, majd végül átöleltem. Fejemet feje mellé tettem és a lehető legszorosabban húztam magamhoz. Féltem, hogy összetöröm a kezeim közt. Mikor anya megérezte tettemet, még jobban szorított és bőgött. Sosem éreztem még ilyet. Ez olyan volt, mint mikor Min Ah, közölte, a családhoz tartozom. A törődést érezném. Nem, az más. Ez valami teljesen új, de nem is új, inkább furcsa. Vagyis, nem ezt ismerem, csak rég éreztem. Ez lenne a szeretett? Annyira furcsa, mégis ismerős. Miért éreztem azt, hogy meg kellett ölelnem? Talán szükségem volt rá? Vagy csak meg akartam nyugtatni anyámat? Nem tudom, de már nem is tudom, mit teszek. Mikor anya kissé lenyugodott, lassan elvette arcát mellkasomból és felpillantott rám. Elmosolyodott, majd megfogta arcomat, lehúzott magához és megpuszilta arcomat. Kikerekedett szemmel figyeltem tettét, mivel nem is tudom, mikor kaptam utoljára puszit, anyámtól. Nem tudom, hányszor nézett végig rajtam, mintha nem hinne a szemének.

- Annyira örülök, hogy nincs semmi bajod. –mondta mosolyogva, de még mindig könnyes volt a szeme –Annyira féltem, hogy valami bajod eshet.

- Egy barátomnál voltam. –szólaltam meg.

- Meg fogom neki hálálni, hogy vigyázott rád. Annyira boldog vagyok, hogy itt vagy. –mondta és szorosan megölelt. Nem tudom, mit tegyek. Lassan megfogtam mind a két vállát és eltoltam magamtól. Értetlenül nézett rám.

- Beszélnünk kell. –mondtam, mire teljesen elkomolyodott az arca. Tudta, mire gondolok és már ült is le a székre, ahol eddig ült. Követtem és melléje ültem. Nem szólt egyikünk sem semmit, percekig. Gondoltam, most összeszedi a gondolatait. Miért van ilyen néma csend? Borzalmas és idegesítő ez a csend. Mondjon már valamit!

- Tudod Kris… -kezdet bele –az édesapád, az igazi, nagyon szeretett téged. Amikor megtudta, hogy úton vagy, örömében örömtáncot járt és össze-visszaölelgetett. Nagyon boldog volt. A terhesség alatt végig azt hajtogatta, hogy ő lesz a világ legjobb apukája. Az is volt. Sajnos nem lehetett veled, de mégis. Végig veled volt. ott lakozik a szívedben. Minden egyes nap veled van. Amikor elmentünk az első ultrahangra –mosolyodott el- nem tudta elhinni, hogy az ott te vagy. Úgy vigyorgott, ahogy te szoktál. Tőle örökölted a mosolyodat. Mikor rád nézek, mindig ő jut eszembe. Teljesen úgy nézel ki, mint az édesapád. –mosolygott rám- Amikor megszülettél, nagyon boldog volt, már minden dolgod megvolt, nagyon vártuk az érkezésedet. Három napig voltam veled kórházban, és mikor készültünk a haza indulásra, akkor hozták a rossz hírt, miszerint apádnak balesete volt, a kórházba jövet. Azonnal mondtam az orvosnak, hogy vigyenek hozzá. Mikor odaértünk már szinte alig volt magánál. Teljesen kiborultam, bőgtem, nem mondták, hogy esélye lenne túlélni. Bőgő arccal mentem oda hozzá, veled a kezembe. Mosolyogva figyelt minket, megsimogatott téged, majd hozzám fordult. Megkért, hogy adjak oda neked egy levelet, melyet pont most írt meg. Szeretné, ha majd akkor adom oda neked, ha eljön az ideje. Ezek után már… -itt ismételten könnybe lábadt a szeme- utána már nem mondott semmit, mintha ha csak ennyit szeretett volna. Eltettem a papírt, melyet írt. –mondta és felállt az asztaltól. A nappaliban lévő szekrényhez ment, kihúzta az egyik fiókot és kutakodni kezdett. Végül megtalált egy borítékot, és visszaült mellém. Felém nyújtotta. Elvettem tőle. –Még ne olvasd el. Van arra egy megfelelő hely. Mikor kimondták, hogy valóban halott. Az apád legjobb barátjához költöztünk, aki egyben nekem is nagyon jó barátom volt. Ahogy teltek a hetek, úgy nőttél és úgy nőtt köztünk a szerelem is. Mire észbe kaptam már hozzámentem, de nem bántam meg. Örülök, hogy mellette vagyok. Sokat köszönhetek, köszönhetünk neki. Mikor még az egésznek az elején voltunk, csak egy napja jöttünk ki a kórházból, nem tudom hányszor bőgtem el magam, hányszor mondtam azt, hogy meg akarok halni, meg ki tudja mit mondhattam akkor. Hatalmas volt az a sokk, amit megéltem. Örülök, hogy nem tudtad felfogni mi is történik, mert nem volt kellemes. Nem tudom milyen életed lett volna, ha fel tudtad volna fogni. Az édesapád, mármint, aki felnevelt és apádnak hittél, szeret téged. Mindig is szeretett. Mikor megszülettél már akkor látszott rajta, hogy megkedvelt. Nagyon jó barátok voltunk és minden bajomat megoszthattam vele. Lehet ezért is szerettem bele, miután hozzá költöztünk. –mosolyodott el- Ne hidd, hogy nem szeret, mert igen is szeret. Saját fiaként nevelt fel és most is úgy gondoskodik rólad. Minden egyes nap eszébe jut, a legjobb barátja elvesztése. Nagyon közel álltak egymáshoz. Mondhatni, testvérek voltak. Most is épp ott van nála.

- Nála? –kérdeztem meg, és most szólaltam meg először.

- A sírjánál. –mosolyodott el- Odamegy, ha azt érzi, nem bír veled. Ott találja meg a nyugalmat és ott ismételten együtt lehetnek. –mondta és a kezében lévő fényképet nézegette. Azt nézte akkor is, mikor bejöttem. Észrevette, hogy nézem, és felém nyújtja a képet. A képen egy harmincas férfit pillantok meg, aki egy kisbabát tart a kezében.

- Ez ő? –kérdeztem a férfira mutatva.

- Igen. –mosolyodott el anya. Megfigyeltem a képet. Tényleg hasonlítunk. Neki is szőke haja volt, valamiért az arcvonásai is ismerősek, de ami a legjobban feltűnt az a mosolya. Ahogy anya is mondta, azt tőle örököltem. A kezében tartott babára tévedt a tekintetem. Ez lennék én? Ez az első kép rólam és apámról. Az igaziról. Hirtelen összeszorult a szívem. Mi ez a kínzó fájdalom? Éreztem, hogy már a testem is remegni kezdett. Mi történik velem? Hirtelen anya megfogta a kezemet.

- Gyere. –mondta és húzott magával. Nem szóltam semmit csak némán követtem.

Nem tudtam már felfogni mennyi ideje is mentünk, csak arra lettem figyelmes, hogy ahhoz a dombhoz mentünk, ahol először megcsókoltam LuHant. Végül oda is érkeztünk. Felbandukoltunk a legtetejére, majd jobbra vettük az irányt és az egyik fa alatt megpillantottam apámat. Lehajtott fejjel nézett a fa tövébe. A Nap gyönyörűen ragyogott, kellemesen fújt a szél, már október végén jártunk, de ahhoz képest nagyon jó idő volt. Anyával az oldalamon bandukoltam el egészen apámig, aki lepődötten, majd boldog arccal nézett rám. Odalépett elém és magához ölelt. Nagyon furcsa volt tőle ez a gesztus, ezért nem is tudtam viszonozni, pedig nagyon jól esett. Mikor elengedett, rám mosolygott és elállt az utamból, hogy lássam eddig mit is nézett.

Egy kis sír állt a fa tövében, melyre rá volt írva Wu Long élt 1972-1997. Mennyire fiatal volt. Odaálltam a sír elé és kezemet a kőre tettem. Bárcsak ismerhettem volna. A kezemben még mindig ott volt az a fénykép, melyen mi ketten voltunk. Felemeltem és csak néztem. Nem tudom, minek hatására, de ökölbe szorítottam kezemet és lehajtottam a fejemet.

- Kris. –szólt hozzám gyengéden anya. Felnéztem rá és éreztem, hogy már könnyek szöknek a szemembe. A borítékra mutatott, ami a kezemben volt. –Itt az ideje, hogy elolvasd. –mondta és halványan elmosolyodott. Kibontottam a borítékot, kivettem belőle az összehajtogatott lapot és olvasni kezdtem.

„Drága fiam, Yi Fan!

Tudom, nem így gondoltad, hogy beszélgetni fogunk, de úgy tűnik, valamiért az élet nem akarja, hogy mi több időt töltsünk együtt. Hol is kezdjem a mesélést… talán a legelején.

Mikor édesanyádat megismertem, rögtön beleszerettem. Amikor csak lehetett vele voltam, és ahogy megismertük egymást, úgy szerettünk bele jobban a másikba. Nem telt el egy év se talán, mire megkértem a kezét, majd össze is házasodtunk és a következő pillanatban, már úton voltál. Leírhatatlanul boldog voltam, mikor édesanyád bejelentette a jöttedet, a világ legboldogabb és legszerencsésebb emberének tartottam magamat. Az a kilenc hónap, amíg anyád hasában voltál, leírhatatlanul csodálatos volt. Végig követhettem azt az időszakot, míg kialakulsz és megszületsz. Nem is tudod elképzelni, mennyire vártam a pillanatot, hogy végre a kezemben tarthassalak. Leírhatatlan élmények ezek. Amikor anyáddal elmentünk az első ultrahangra, nem hittem el, hogy az a kicsi izé, te vagy. Mondhatom tényleg egy kis izé voltál, mert nem tudtalak mihez hasonlítani, de egyet tudtam, hogy az enyém leszel. Hozzám tartozol. Ahogy egyre teltek a hónapok, úgy növekedtél te is. Anyád hasa egyre nagyobb és nagyobb lett, szegény már az utolsó hónapokban alig bírt mozogni a nagy hasával, de segítettem neki, ahogy lehetett, mert nagyon szerettem és vigyázni akartam rá.

Mikor anyád közölte, itt az idő, mint egy idióta indultam vele a kórházba, vagyis indultam volna, ha őt nem hagytam volna otthon, mert annyira izgultam, hogy otthon felejtettem. Ezen aztán jól összevesztünk, de mivel úton voltál, nem tudtunk a vitánkra gondolni. Csak te voltál a fontos. Ahogy végig követhettem a világra jöttedet, nagyon boldog voltam. Leírhatatlan volt a pillanat, mikor megpillantottalak, a kezemben tarthattalak és láthattam az a gyönyörű kis arcodat. Ahogy megfogtad kicsi kezeddel az ujjamat és szorongattad, a világ legboldogabb embere voltam. Aztán odaadtalak édesanyádnak, aki mosolygós arccal, kisírt szemmel nézett rád. Nagyon boldog voltam és örültem, hogy megszülettél. Mikor épp a haza jöttedet intéztük és úton voltam felétek, akkor valami idióta átjött az én sávomba és nekem jött. A következő emlékem már az, hogy a kórházban fekszem, az orvos megvizsgált és megkértem, hogy megírhassam ezt a levelet neked.

Éreztem, hogy sajnos nem lehetek már veled többé, de szerettem volna tőled elbúcsúzni. Nem akartam, minden szó nélkül eltűnni az életedből.

Édesanyád a gondodat viseli és a legjobb barátom is. Hozzá nyugodtan fordulhatsz bármikor. Hidd el, hogy minden rendben lesz. Úgy tűnik az élet, így tervezte. Nem szánt nekem több időt.

Remélem, jól megy sorod. Elméletileg, ha édesanyád jókor adja oda a levelet, most fogod betölteni a tizenhetedik életévedet. Nem tudok ajándékot adni, aminek hasznát is veszed, de remélem ezeket a szavakat, ajándéknak veszed. Előre is szeretnék boldog születésnapot kívánni, meg az eddigiekre is, meg amik még hátra vannak, ami remélem nagyon sok.

Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott veled, nem láthatom, hogy nősz fel, mondod ki az első szavad, elkezdesz járni, már játszol, beszélsz, barátokat szerzel, majd suliba mész, szerelmes leszel egy lányba, majd a középiskola és egyetem. Végül pedig, megtalálod azt a személyt, akit eddig kerestél és vele fogod leélni az életedet. Remélem, boldog vagy Yi Fan. Remélem megtaláltad a boldogságot, ha még nem, akkor ne csüggedj, mert egy erős, kedves, talpra esett és szerető fiú leszel, vagy már az vagy. Mindenki megtalálja a boldogságot egyszer.

Nem húzom tovább a szót, mert mire ideértek hozzám ezt be kéne fejezni és a borítékkal együtt odaadni. Vigyázz magadra fiam! Vigyázz édesanyádra! És vigyázz arra a személyre, akit magad mellett akarsz tudni, az idők végezetéig!

Szeretlek

        Édesapád”

Ezt apa írta? Hirtelen egy csepp hullt a papírra. Felkaptam a fejemet és kezemet az arcomra tettem. Én sírtam. Az én könnyem volt. Próbáltam letörölni a könnyeket, de ezek a fájdalom könnyei, melyek felgyülekeztek bennem az elmúlt időben. Leroskadtam a földre, felhúztam a térdemet, átöleltem és szabadjára engedtem a könnyeimet. Nem tudom, hogy az elmúlt két-három napban mennyit sírtam, de ez már sok. Nem tudom, mennyi ideig ülhettem a földön, de csak arra lettem figyelmes, hogy anya magához ölelt. Nem törődtem semmivel, és magamhoz öleltem a lehető legszorosabban. Éreztem, ahogy remegni kezdett a testem a bőgéstől. Talán több perci ülhettünk, úgy mire sikeresen lenyugodtam és képes voltam felállni. Anya megfogta a kezemet és hazamentünk.

Hazaérve, anya készített teát, majd az asztalhoz leülve beszélgetni kezdtünk. Megkérdeztem, miért most mondták el, mire azt felelték, mert holnap lesz a halálának évfordulója. Még megannyi dolgot kérdeztem apáról, jól esett végre hallani róla, de eddig nem is tudtam, hogy ki az igazi apám. Örülök, hogy ezt megtudhattam. Boldog voltam. Ezt a levelet örökké magammal fogom hordani és az emlékemben fogom őrizni. Már tudom is hol lesz a helye.

A nap hátralévő része ebből állt, hogy mindent elmeséltek apáról, már nevettünk is, mert meséltek mekkora őrültségeket tett régen. Anya szerint, őrült volt, de ezért is szeretett bele akkor. Láttam, hogy apának kissé talán rosszul esik, hogy anya azt mondja, szereti, de tudom, vagyis sejtem elfogadta és megbékélt vele. Tudom, hogy apám legjobb barátja volt, de biztos tisztában van mindennel, hogy ez mindig is így lesz. Kezdtem azt érezni, hogy igazi család vagyunk már. Mint LuHan és Min Ah, mondjuk az édesapját nem ismertem még. Tőle mondjuk eléggé parázok. Mit fog szólni, mikor megtudja, hogy mi együtt vagyunk Luluval? Úristen! Ebbe bele se gondoltam.

Mikor eszembe jutott apám sorai, hogy majd találni fogok valakit, úgy éreztem itt az idő, hogy elmondjak valamit a szüleimnek.

- Mondanom kell valamit. –mondtam nekik, félve. Mit fognak reagálni?

- Mondjad nyugodtan Kris. Tudod, hogy bármit elmondhatsz. –mondta apa és rám mosolygott. Anyára néztem, aki mosolygott. Vettem egy mély levegőt és belekezdtem.

- Van valakim… -mondtam, miközben lesütöttem a szemem.

- Jajj, de örülök kincsem. Ki az? Milyen lány? –kérdezte anya izgatottan. Hát pont ez a baj, hogy nem lány. Mármint nekem nem baj, mert örülök, hogy együtt vagyok LuHannal, ennél jobb nincs is a világon, de anyáéknak más elmondani.

- Hát… arról lenne szó… hogy… ő… nem lány… -böktem ki végül a szavakat. Anyára és apára pillantottam, akik kikerekedett szemmel néztek rám, majd komolyan. Tudtam. Biztos, most azt kérik, hogy hagyjam el! Pont, mint Jint!

- Hogy érted, hogy nem lány? –kérdezte anya.

- Egy fiúba vagyok szerelmes, akinél eddig voltam.

- Ő kényszerített erre?

- Dehogy! Inkább én kényszerítettem erre! –mondtam és felálltam az asztaltól –Tudom, nehéz feldolgozni, de értsétek meg! Szeretem! Mindenkinél jobban szeretem! Mikor összevesztem veletek, hozzá mehettem, és elmondhattam neki a bajaimat, meghallgatott, segített nekem. Beleszerettem, nem akartam, mert féltem, hogy elijesztem, de én sem így terveztem a jövőmet. Egyszerűen csak megtörtént. Már az első nap óta, vele akartam lenni és végül tegnapelőtt derült ki, hogy mind a ketten szeretjük a másikat. Szeretem! És ez nem fog változni, még akkor sem, ha megtiltjátok! Ezt nem vehetitek el tőlem, mint Jint! Ezt már nem engedem! Akkor még tudatlan kis, szerelmes kamasz voltam, de most már majdnem felnőtt! Hagyj, döntsem el én, kivel szeretnék együtt lenni! Kit szeressek! Ezeket nem mondhatjátok meg nekem! Sajnálom, ha fájdalmat okozok ezzel, de én nem tágítok mellőle. Ezt el kell fogadnotok. Nem is. Nem kell, hogy elfogadjátok, csak nem akarjatok minket elválasztani egymástól. –mondtam határozottan a szemükbe. Vártam a reakciójukat, de nem mondtak semmit. Végül apám megmozdult. Felállt az asztaltól és egyenesen felém jött. Most biztos meg fog ütni megint, mint tegnapelőtt.

De nem ez történt. Megállt előttem, két kezét a vállamra tette és a szemembe nézet.

- Rendben van fiam. Legyen, ahogy akarod. Megígértem apádnak, hogy vigyázni fogok rád és támogatni. Nem azt mondom, hogy nem zavar a döntésed és rögtön elfogadtam, de megértem, hogy érzel. Kell szerintem mind a kettőnknek egy kis idő, hogy feldolgozzuk a történteket, de nem fogunk beleszólni az életedbe, ha csak nem kéred a véleményünket. Ez így megfelel? –kérdezte.

- Köszönöm. –mondtam neki mosolyogva, mire elhaladt mellettem és hallottam, amint a lépcsőn felment. Anyára néztem. Mit fog mondani? Még mindig az asztalnál ült, és csak nézett rám. Ez egyre rosszabb. Nem szólt semmit. Csak ült és nézett. Ennyire sokkolta? Jó, mondjuk engem is sokkolna, de… Basszus! Lehet nem kellett volna elmondanom?! Miért van ennyire csöndben?

Végül néhány perc elteltével felállt és felém tartott. Ő is? Most mi lesz? Odaállt elém, felnézett rám, majd elmosolyodott és magához ölelt. Döbbenten álltam. Nem erre a reakcióra számítottam. Egy kis idő elteltével elengedett.

- Örülök neked Kris! Nem mondom azt, hogy elfogadtam a döntésedet, mert eléggé sokkoló, de az a fontos, hogy boldog legyél. Ha ehhez, az a fiú kell, akkor ő kell. Én nem fogok az utadba állni, apád se fog. Az számunkra a legfontosabb, hogy boldog legyél. Adj nekünk egy kis időt. –mondta mosolyogva és elment mellettem. Utána néztem és láttam, hogy a lépcső felé veszi az irányt.

- Anya! –szóltam utána. Megfordult. –Átmehetnék LuHanhoz? Mert ott hagytam valamit, nemsokára visszajövök. –mondtam neki.

- Persze. Nyugodtan maradhatsz is, de estére itthon legyél, mert holnap iskola. Nehogy a jegyeid kárára menjen a barátod.

- Köszönöm. –mosolyogtam rá és már vettem is fel a cipőmet. Már épp léptem volna ki az ajtón, mikor anya utánam szólt.

- Kris!

- Igen? –néztem rá mosolyogva.

- Tényleg szereted őt? –kérdezte. Meglepett a kérdése.

- Nagyon. –mondtam, miközben elpirultam és lehajtottam a fejem.

- Akkor menjél hozzá minél előbb! Ne várasd! –mondta és már el is tűnt a lépcsőn.

- Köszönöm. –kiáltottam utána és már rohantam is az én Kis Bambimhoz.

Amint kinyitotta az ajtót, magamhoz öleltem és megcsókoltam. Annyira jó érzés volt, végre a karjaim közt tartani. Mosollyal az arcomon léptem be az ajtón és mentünk egyenesen a szobájába. Leültünk és mesélni kezdtem.

Elmeséltem neki, mindent, ugye az elejét már tudta, de valamilyen szinten azt is elmeséltem. Elmondtam, hogy mi mindent tudtam meg a mai napon. Mindent részletesen elmeséltem, semmit sem akartam kihagyni. Elmondtam, hogy is éreztem magam mikor anyám megölelt, majd mikor elmesélte apa történetét. Az érzelmek melyek akkor bennem lobogtak. Aztán, amikor megláttam a fényképet róla, elő is vettem és megmutattam neki. Kikerekedett szemmel nézte, hogy ez tényleg én lennék, én meg mosolyogva mondtam, hogy bizony. Annyira aranyos volt. A képet nagyon sokáig nézte, és megjegyezte tényleg hasonlítok apámra. megkérdeztem, szerinte miben hasonlítunk a legjobban. Elgondolkodott, jól megnézte a képet, majd rám nézet, és ismételten a képre. Egy pillanattal később közölte, hogy a mosolyunk 100%-ban egyezik. Ezen csak vigyorogni tudtam és megcsókoltam. Annyira édes. Elmeséltem ezek után, hogy anya elvitt apám sírjához, ahol az apám állt. Mint megtudtam Longnak hívták, ez nem is tudom miért, de fontos. Megmutattam neki a levelet, melyet apám írt, és mikor a végére ért elkezdett sírni. Szorosan magához ölelt és azt mondta sajnálja. Nem értettem mire mondja, de mint később kiderült, azért, mert nem is tudta min mehettem eddig keresztül, és milyen lehetett az életem, hogy nem is tudom ki az igazi apám. Mondjuk nekem is kissé furcsa volt, mikor közölték velem a dolgot, de most már teljesen világos a kép. Megért miért nem mondták el ezelőtt, miért most akarták. Apám kérése volt. Csak megtettek azt, amire kérte őket. Senki sem tudta, hogy aznap minden megváltozik. Elmeséltem még a történtek végét, hogy anya megölelt, majd meséltek apáról. Figyelmesen hallgatott, összekulcsolta az ujjainkat, mely nagyon jól esett. Apró érintések, mégis fontosak. Fejét ráhajtotta vállamra és úgy hallgatott. Örülök, hogy mellettem volt, van és lesz. Nekem tényleg nem kell senki más, csak ő. Örökké vele akarok lenni. A végén megemlítettem, hogy a szüleimnek elmondtam, együtt vagyunk és a reakciójukat. Nagyon örült, mikor apa reakcióját hallotta, meg mikor anyáét. Sejtette, hogy nem fogják elsőre elfogadni, de ez azért több mint a semmi.

Mikor befejeztem a mondanivalómat, elkezdtünk beszélgetni általános dolgokról. Megkérdeztük kinek mikor van a szülinapja, ezt meg kell jegyeznem. Majd mindenféle dolgot, a felére nem is emlékszem, mert azzal voltam inkább elfoglalva, hogy őt néztem. Nagyon szeretem. Mikor haza kellett mennem, nagyon szomorú volt, de mondtam, holnap úgyis találkozunk, meg még alszom itt nálunk. Ennek hallatára elmosolyodott és a nyakamba vetette magát. Annyira boldog voltam. Mikor hazaértem, anyáék épp vacsorát készítettek, beálltam én is a sorba. Eléggé jó volt a hangulat, néha kérdeztek LuHanról, ami picit fura volt. még sosem meséltem senkinek róla, kivéve Suho, de ő más. Tényleg holnap el kell mondanom neki.

Éjszaka, lefekvés előtt kaptam egy üzenetet Lulutól. Jó éjszakát kívánt. Mosolyognom kellett rajta. Annyira édes. Visszaírtam neki, hogy neki is jó éjszakát, és hogy szeretem. Egy pillanattal később, újra írt. Szeretlek. Ennyi. Nem több. Ez lesz a kedvenc szavam. Gyorsan visszaírtam, hogy én is és holnap találkozunk. Ezek után nem jött több üzenet, gondolom ő is ment aludni. Magamra húztam a takarót és próbáltam valami kellemeset álmodni, de nem tudtam, mert végig az édesapám járt a fejemben. Bárcsak ismerhettem volna.

Amióta megtudtam ki az igazi apám, és tisztázódtak a dolgok is Luluval, egy hét telt el. Minden simán ment LuHannal, nagyon boldog vagyok vele. Suhonak bemutattam Lulut, hallásból ismerte, de most már személyesen is kellett. Megbeszéltük, hogy valamelyik délután elmehetnénk egy kávézóba, vagy valami hasonló helyre. LuHan később megkérdezte, tervezek-e valamit csütörtökre, mondtam nem, így hatalmas mosollyal az arcán ment be az osztályába és hagyott ott. Ez most mi volt?

Kedden anya mondta, szeretné megismerni LuHant, így áthívtam magunkhoz. Anya nagyon kedves volt vele, végig kérdezősködött, szegény Bambi meg nem is tudta mit mondjon. Szegénykét megsajnáltam, és mikor anya nem figyelt, megcsókoltam. Nem az van, hogy titkolom a szerelmünket, csak nem tudom anya, elfogadta-e már a tudatot, hogy meleg vagyok. Boldog lennék, ha elfogadná. Sokat jelente nekem. Egy-két pillanatra magukra hagytam, hagyj, beszéljenek ki, ez általában így szokott menni. LuHant hazakísértem, majd mielőtt bement volna, megcsókoltam. Annyira boldog voltam. Úgy tűnik anya elfogadta. Nagyon jó esett.

Csütörtökön, miután hazamentem a suliból, LuHan átjött hozzánk olyan estefelé. Talán hét óra körül. Mikor ajtót nyitottam neki, majdnem elájultam. Fekete, feszülős bőrnadrágot viselt, melyben a feneke nagyon jól nézett ki. Hozzá fehér póló, melyen egy koponya volt, és ezen még egy szürke zakó. Azt hittem ott esem össze, annyira jól nézett ki. Sunyi mosollyal nézett rám. Mégis mit akarhat ilyen cuccokban? Elém lépett megcsókolt, majd miközben üdvözölte anyát, felhúzott a szobámba. Leültetett az ágyra és a szekrényemben kezdett kotorászni. Mégis mi a fenét csinál? Végül felém fordult és a kezembe nyomott, egy fekete csőnadrágot, egy övet és egy fehér inget, és ezzel a lendülettel közölte öltözzek át. Kérdően néztem rá, mire sürgetni kezdett. Mégis hova rohanunk? Egyáltalán, hova megyünk? Miután felvettem a kiválasztott ruhát, rám adott még egy zakót, mondta hozzam a telefonom és már indultunk is. elköszöntünk anyától, aki csak mosolygott, gondolom az én reakciómon. Tud valamit?

LuHan végig a kezemet fogta és húzott maga után. Fogalmam sincs hová mentünk, csak követtem. Végül megállt egy épület előtt és az egyik ajtón betuszkolt.

A hely eléggé nagy volt, voltak is benne eléggé sokan. Szórakozóhelynek mondanám, de valamiért mégsem. Villództak a fények, ment a zene, de nem tűnt egységesnek. Mindenféle zenét felismertem, sosem volt ugyanaz a műfaj.

LuHan valamit odaadott valami fickónak és húzott beljebb. Csak néztem ki a fejemből. Miért jöttünk ide? Ahogy átvergődtünk a tömegen az egyik asztalhoz vezetett, aminek majdnem neki is mentem, mert teljesen ledöbbentem. Suho és Chen ültek ott. Rám vigyorogtak.

- MEGLEPETÉS!!! –üvöltötték túl a zenét mindnyájan –BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!

Micsoda? Milyen nap van ma? Csütörtök, és november 6. Ma van a születésnapom. Teljesen kiment a fejemből. Hülye vagyok.

- Ezt te hoztad össze? –kérdeztem. Biztos ő volt?

- Igen. –mosolygott rám –Meglepődtél?

- Nagyon. Köszönöm. –mondtam és megcsókoltam. Annyira szeretem.

Leültünk Chen és Suho mellé, és beszélgetni kezdtünk, közben kihozták az italokat, amit már Suho elrendezett. Nagyon kedvesek. Nem hittem volna, hogy egyszer is így fogom ünnepelni a szülinapomat. Sejtelmes mosollyal méregettem Bambit, aki mély beszélgetésbe folyt Chennel. Nah, ezt nem hagyom. Nem Chennel van bajom, csak úgy tesz, mintha itt se lennék. Vagy ez a terve? Kezemet a combjára fektettem és simogatni kezdtem. Térde és csípője közt járkált a kezem, éreztem, ahogy megfeszült az izma és próbál nem venni róla tudomást, de nem megy. Kezemet combja belső felére teszem és ott is simogatni kezdtem. Erre halkan felnyögött és kezét a kezemre tette. Erősen megszorította, azt akarta sugallni, hogy hagyjam abba, de én teszem meg. Túlságosan tetszik a helyzet.

Ez így megy percekig, majd Lulu felállt, engemet is magával rántva elindult a táncparkettre. Önelégülten elmosolyodtam, és mikor e tánctér közepén voltunk, magamhoz rántottam. Háta nekicsapódott mellkasomnak, karjaimmal pedig magamhoz öleltem.

- Ez nagyon csúnya húzás volt tőled! –mondta és próbált kiszabadulni kezeim közül.

- Neh mond, hogy nem élvezted. –nevettem el magamat és megcsókoltam nyakát. Ezt addig csináltam, míg már nem állt ellen. Ekkor megfordítottam és megcsókoltam. Egy vad és szenvedély csókba vezettem bele. Karjait nyakam köré fonta, csípőjét erőteljesen csípőmnek nyomta, mire belenyögtem a csókba. Szóval így állunk? Hát akkor legyen.

Kezemet levezettem fenekére és a feszülős nadrágon keresztül belemarkoltam. Egy nyögés tör ki ajkai közül. Elmosolyodtam. Elengedtem és táncolni kezdtünk. Egy pillanatra sem engedtem el magam mellől. Ő csak az enyém. Nem engedhetem meg, hogy bárki is elvegye tőlem.

Ki gondolta, ezek után mi következik.
 
   Szeretlek LuHan