19.fejezet

Kris POV

Szombat reggel, mikor komásan kinyitottam a szemem, egy gyönyörű angyalt pillantottam meg magam mellett. Egy angyallal álmodtam és most itt feküdt mellettem, miközben édesen megérintett. Annyira örültem, hogy nem kellett suliba menni, így nem kell sehová sem rohannunk.

Ez volt számomra, az eddigi legjobb és legcsodálatosabb reggel. Amellett a személy mellett ébredhettem fel, akit mindennél jobban szerettem. Így akarok mostantól, minden reggel ébred, vele az oldalamon.

Miután adtam neki egy reggeli csókot, elmentünk fürödni, de még előtte LuHan keresett nekem ruhát, ami kissé nehéz lett, mivel nagyobb vagyok, mint ő. De végül talált valamit. Miközben kereste a ruhákat, totálisan vörös lett az arca, és nem bírtam megállni, hogy ne csókoljam meg néha a nyakát, amelyet annyira imádok. Most már az enyém. Szegénynek, nagyon sokat csókolhattam a nyakát, mert van rajta egy nem kicsi kiszívás nyom. Ezen mosolyognom kellett.

Mikor sikeresen bejutottunk a fürdőbe, először én mentem be a zuhany alá, mert LuHan mondta, mindjárt jön. Éreztem, hogy most egy kissé ideges, de nem csak ő az. Annyira tökéletes volt a tegnapi nap. Még több ilyen napot akarok. És ekkor meghallottam, amint nyílik az ajtó. Tudtam, hogy Lulu az, így rögtön berántottam magamhoz. Annyira szeretem. Ahogy ott álltunk a zuhany alatt, kezemet egyből fenekére tettem és simogatni kezdtem. Annyira imádom minden porcikáját. Kezével elkezdte simogatni hátamat és megfeszült minden izmom. Tegnap szépségesen szétkarmolta az egész hátamat, és nem mondom, hogy nem fáj. Mikor észrevette, hogy kissé erős volt, gyengéden kezdte cirógatni, mely nagyon jól esett. Megmostam a hátát, amiből végül az lett, hogy mindenhol megmostam. Mellkasát, majd hasát, amikor is elkezdett kuncogni, mivel itt csikis volt, majd alhasára tértem rá. Mikor már egyre több sóhaj hagyta el ajkát, levezettem a kezemet merevedésére, és lassan kezdtem el járatni rajta kezemet. Erre a tettemre, hangosan felnyögött és fejét vállamnak döntötte, miközben belekapaszkodott karomba. Nem kellett sok neki, hogy elmenjen, de annyira édes volt. Mikor kezeim közt elélvezett, nem tudtam betelni a gyönyörtől. Ilyenkor annyira szép volt az arca, hogy az leírhatatlan. Majd egy vad csókba fogtam, egyből átvezettem szájába nyelvemet, és nem mondhatom, hogy már az előbbi incidenstől nem indultam volna be. Mikor Lulu ezt észrevette, kezét mellkasomra, majd hasamra és végül merevedésemre tette. Éreztem, hogy remeg a keze, biztos neki is új, én még sosem csináltam másnak, meg más sem csinálta nekem, de örülök, hogy LuHan az, aki megteszi. Nem kellett sok, hogy elmenjek és mikor elmentem magamhoz öleltem a Kis Bambit, miközben próbáltuk leállítani a gyors lélegzetünket.

Mikor végeztünk felöltöztünk és reggelizni mentünk. Bambi készített nekem szendvicset, majd beszélgetni kezdtünk. Szóba jöttek Suhoék, hogy milyen jó, őket együtt látni, majd mondtam, hogy szeretném mutatni Jinnek. Boldog lennék, ha megismernék egymást. Majd mit is… jah megvan. Mondtam neki, hogy mi most együtt vagyunk. Ennek annyira megörült, hogy a nyakamba vetette magát és felborultunk a székkel. Mondhatom nem volt vicces, de nem tudtam rá haragudni. Annyira gyönyörű és annyira szeretem. Mikor lehúztam magamhoz és megcsókoltam, egy pillanattal később Min Ah hangját hallottuk meg. Én csak mosolyogni tudtam LuHan reakcióján, mert elpirult, mivel az anya rajta kapott minket. Miután mondta Min Ah, hogy akkor beszélgessünk kissé megállt bennem az élet. Most arról akart beszélni? Biztos nem! Én nem fogok beszélni róla. Tegnap is eléggé ciki volt. Úristen, bele sem merek gondolni! De nagyon megszerettem Min Aht. Látszik mennyire is szereti LuHant, és gondoskodik róla. Mosolyogva bámultam Min Ah utána, aki elment dolgozni és végül Lulura pillantottam, aki valamiért nagyon elbambult. Közölte, hogy csak gondolkodott, majd adott egy csókot. Annyira szeretem. Nem tudom elmondani elégszer.

Eldöntöttük, hogy a nap többi részében filmet fogunk nézni. Elkészítettük a popcornt és az üdítőket is az asztalra tettük, bele is kezdtünk a film maratómba. Úgy beszéltük meg, egy filmet választ ő, egyet én, és ez így megy estig. Már nem is tudom, hányadik filmnél járhattunk mikor, elkezdtünk bohóckodni és állandóan piszkáltam, mire rám öntötte az innivalómat. Vártam, hogy bocsánatot kérjen, de nem tette meg. Próbáltam hatni rá, de nem sikerült, még a boci szemek sem. Nem volt mit tenni, levettem magamról a pólót és elhajítottam. Láttam, ahogy LuHan szeme megakadt rajtam és nem nézte a filmet. Elvigyorodtam a reakcióján. valami piszkosul jól esett, ahogy nézett rám.

Lassan elkezdtem közeledni felé, majd szenvedélyesen megcsókoltam, miközben az ölembe ült. Végül ledöntöttem a kanapéra. Rajta feküdve kezdtem el szívni a nyakát, próbáltam olyan helyen ahol nincs kiszívás, mire egyre hangosabban nyögött, majd hajával kezdtem el játszani. Mikor egy pillanatra abba hagytam haja piszkálását, és épp nem a nyakát szívtam, felpillantottam…

Ez most halálosan komolyan gondolta???

Mit pillantok meg mikor, a szerelmemre nézek?

Lehunyt szemmel, kissé szétnyílt ajakkal, egyenletes lélegzetvétellel… aludt. Azt hittem ott fogom lelökni a földre. Nem hittem el.

Lemásztam róla, majd kifújtam a levegőt. Ránéztem, drága alvó szerelmemre és elmosolyodtam. Annyira édes, de most nagyon felidegesített. Felnéztem az órára. Fél tizenegy. Mi a fene? Hogy szalad az idő! Felálltam a kanapéról, kezemet LuHan térhajlata és háta alá tettem, miközben felemeltem. Nagyon picit még feljebb is dobtam a kezemben, hogy rendesen meg tudjam fogni, mire egyik kezét a mellkasomra tette és simogatni kezdte bőrömet.

- Kris… szeretlek… -mondta szinte suttogva. Beszél álmában? De aranyos. Miért vagyok ennyire gyenge? Miért ő a gyengém?

Elindultam a lépcső felé, mikor meghallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó. Odakaptam a fejem és Min Ah állt velem szembe. Épp üdvözölt volna, mikor észrevette kezeim közt Lulut. Elmosolyodott, majd intett, hogy menjek csak. Rá mosolyogtam, majd még oda suttogtam neki egy jó éjt, és elindultam Bambival a kezembe, fel a lépcsőn.

Tegnap valamiért könnyebb volt feljutni. Mondjuk akkor el voltam… khm… foglalva. Könyökömmel lenyomtam a kilincset, majd lassan becsuktam magunk mögött az ajtót és lefektettem az ágyra. Épp mentem volna, hogy felhozzam a pólómat a nappaliból, mire megragadta a csuklómat. Rá pillantottam.

- Ne… menj… el… -mondta, szinte suttogta a szavakat. Kezével egyre jobban húzott magához. Próbáltam kiszabadítani csuklómat kezei közül, de nem engedte el. Mondjuk, nem is akartam lemenni a pólómért, csak nem akartam Min Ahnak, szívrohamot okozni, de remélem, nem találja meg. Mosollyal az arcomon, bújtam be mellé és húztam magunkra a takarót. Egy csókot hintettem homlokára, mire átölelte derekamat és mellkasomba temette arcát.

- Jó éjt Kicsi Bambim! –mondtam és ezzel lehunytam a szemem.

Másnap reggel mikor kinyitottam a szememet, LuHan még aludt. Édesen szuszogott mellettem és ölelt át. Elmosolyodtam. Nem tudom elhinni, hogy tényleg most már az enyém. Hihetetlen az egész.

Óvatosan lehámoztam magamról karját, de egyből megtalálta a párnát és azt ölelte magához. Nah, szép. Egy párna helyettesíthet. Kerestem magamnak valami ruhát LuHan szekrényében, de nem jártam nagy sikerrel. Végül felvettem a pénteki cuccaimat. Úgyis csere cucc kell. Nagyot sóhajtva, kerestem egy papírt és tollat, majd írtam egy üzenetet LuHannak, hogy hazamentem, rendezni a dolgaimat, és majd keresem. Leírtam még a telefonszámomat is mellé. Mikor ezzel végeztem, megfogtam a cuccaimat és kiléptem a szobából. Leballagtam a lépcsőn, nem tudtam, hogy Min Ah itthon van-e, de írtam neki is egy üzenetet, hogy itt lehettem, meg minden mást. Felvettem a cipőmet és kiléptem a házból.

Elővettem útközben a mobilom, amit eddig lenémítottam. Anyámtól rengeted hívás és üzenet. Mindben arra kér, hogy menjek haza és tisztázzuk a dolgokat. Nem tudom, mit higgyek. Még mindig képtelen voltam feldolgozni a tudatott, hogy az apám, nem is az apám. Az igazi apám halott. Túl sok információ egy nap alatt.

Mire felpillantottam, már a házunk előtt álltam. Most mit tegyek? Mi fog történni mikor belépek az ajtón? Mit fognak mondani? Mit fogok én mondani? Bocsánatot kéne kérnem, mert nem jelentkeztem? Ők vajon bocsánatot kérnek? Miért most akarták egyáltalán elmondani? Miért nem korábban, vagy később? Miért most?

E kérdések közt, nyitottam ki a bejárati ajtót. Nem hallottam, semmit. Nem lennének itthon? Az lenne talán a legjobb, de egyszer muszáj lesz velük beszélnem, és örökké nem költözhetek Luluhoz. Min Ah biztos kényszerítene, hogy hazajöjjek. Levettem a cipőmet, letettem a táskámat a földre és elindultam, megkeresni őket. Bepillantottam a nappaliba, de ott nem találtam senkit. Tovább mentem és az étkezőbe lépve megtorpantam.

Azt hittem rosszul láttam. Egy anyámra hasonlító nőt pillantok meg az asztalnál, amint lehajtott fejjel egy képet szorongat a kezében. A haja a hátán omlik le, egészen a lapockájáig, arca meggyötört, kialvatlan és kétségbeesett. Törékenynek tűnik, a farmerban és pólóban, amit visel. Anya? Nem, ez nem lehet ő. Ő mindig ügyelt a szépségére, sosem hanyagolta el magát. Soha. Tettem egy lépést feléje, mire rám emelte a tekintetét. Szeme láttára, megállt bennem az élet. Szeme táskás, karikás, sminket nem vitt fel arcára és arca teljesen… meggyötört. Ezt én tettem vele? Mikor megpillantott, először pislogott párat, hogy jobban lásson, de szerintem inkább azért, hogy biztos én állok-e itt előtte. Mikor megbizonyosodott róla, szeme könnybe lábadt, felém fordult a székben, szája mosolyra húzódott és elindult felém.

Elém érve, megfogta arcomat, jól megnézett magának, majd mikor rendben talált szorosan magához ölelt.

- Kris! –mondta bőgve, de nem azért sírt, mert valami borzalmas dolog történt vele, hanem, mert boldog volt. Soha életemben nem láttam, még anyámat ennyire, kétségbeesettnek és egyszerre boldognak. Teljesen sokként ért ez a reakciója. Nem tudom, miért nem vettem eddig észre. Tényleg szeretett, csak mindig, valamiért a negatívumokra fókuszáltam. Ahogy anyám ölelt magához, szinte éreztem a szeretetét, ahogy áramlik felém.

Kissé félve, és kételyek közepette indítom el kezemet anyám felé. Lassan megéreztem a ruhája anyagát, majd végül átöleltem. Fejemet feje mellé tettem és a lehető legszorosabban húztam magamhoz. Féltem, hogy összetöröm a kezeim közt. Mikor anya megérezte tettemet, még jobban szorított és bőgött. Sosem éreztem még ilyet. Ez olyan volt, mint mikor Min Ah, közölte, a családhoz tartozom. A törődést érezném. Nem, az más. Ez valami teljesen új, de nem is új, inkább furcsa. Vagyis, nem ezt ismerem, csak rég éreztem. Ez lenne a szeretett? Annyira furcsa, mégis ismerős. Miért éreztem azt, hogy meg kellett ölelnem? Talán szükségem volt rá? Vagy csak meg akartam nyugtatni anyámat? Nem tudom, de már nem is tudom, mit teszek. Mikor anya kissé lenyugodott, lassan elvette arcát mellkasomból és felpillantott rám. Elmosolyodott, majd megfogta arcomat, lehúzott magához és megpuszilta arcomat. Kikerekedett szemmel figyeltem tettét, mivel nem is tudom, mikor kaptam utoljára puszit, anyámtól. Nem tudom, hányszor nézett végig rajtam, mintha nem hinne a szemének.

- Annyira örülök, hogy nincs semmi bajod. –mondta mosolyogva, de még mindig könnyes volt a szeme –Annyira féltem, hogy valami bajod eshet.

- Egy barátomnál voltam. –szólaltam meg.

- Meg fogom neki hálálni, hogy vigyázott rád. Annyira boldog vagyok, hogy itt vagy. –mondta és szorosan megölelt. Nem tudom, mit tegyek. Lassan megfogtam mind a két vállát és eltoltam magamtól. Értetlenül nézett rám.

- Beszélnünk kell. –mondtam, mire teljesen elkomolyodott az arca. Tudta, mire gondolok és már ült is le a székre, ahol eddig ült. Követtem és melléje ültem. Nem szólt egyikünk sem semmit, percekig. Gondoltam, most összeszedi a gondolatait. Miért van ilyen néma csend? Borzalmas és idegesítő ez a csend. Mondjon már valamit!

- Tudod Kris… -kezdet bele –az édesapád, az igazi, nagyon szeretett téged. Amikor megtudta, hogy úton vagy, örömében örömtáncot járt és össze-visszaölelgetett. Nagyon boldog volt. A terhesség alatt végig azt hajtogatta, hogy ő lesz a világ legjobb apukája. Az is volt. Sajnos nem lehetett veled, de mégis. Végig veled volt. ott lakozik a szívedben. Minden egyes nap veled van. Amikor elmentünk az első ultrahangra –mosolyodott el- nem tudta elhinni, hogy az ott te vagy. Úgy vigyorgott, ahogy te szoktál. Tőle örökölted a mosolyodat. Mikor rád nézek, mindig ő jut eszembe. Teljesen úgy nézel ki, mint az édesapád. –mosolygott rám- Amikor megszülettél, nagyon boldog volt, már minden dolgod megvolt, nagyon vártuk az érkezésedet. Három napig voltam veled kórházban, és mikor készültünk a haza indulásra, akkor hozták a rossz hírt, miszerint apádnak balesete volt, a kórházba jövet. Azonnal mondtam az orvosnak, hogy vigyenek hozzá. Mikor odaértünk már szinte alig volt magánál. Teljesen kiborultam, bőgtem, nem mondták, hogy esélye lenne túlélni. Bőgő arccal mentem oda hozzá, veled a kezembe. Mosolyogva figyelt minket, megsimogatott téged, majd hozzám fordult. Megkért, hogy adjak oda neked egy levelet, melyet pont most írt meg. Szeretné, ha majd akkor adom oda neked, ha eljön az ideje. Ezek után már… -itt ismételten könnybe lábadt a szeme- utána már nem mondott semmit, mintha ha csak ennyit szeretett volna. Eltettem a papírt, melyet írt. –mondta és felállt az asztaltól. A nappaliban lévő szekrényhez ment, kihúzta az egyik fiókot és kutakodni kezdett. Végül megtalált egy borítékot, és visszaült mellém. Felém nyújtotta. Elvettem tőle. –Még ne olvasd el. Van arra egy megfelelő hely. Mikor kimondták, hogy valóban halott. Az apád legjobb barátjához költöztünk, aki egyben nekem is nagyon jó barátom volt. Ahogy teltek a hetek, úgy nőttél és úgy nőtt köztünk a szerelem is. Mire észbe kaptam már hozzámentem, de nem bántam meg. Örülök, hogy mellette vagyok. Sokat köszönhetek, köszönhetünk neki. Mikor még az egésznek az elején voltunk, csak egy napja jöttünk ki a kórházból, nem tudom hányszor bőgtem el magam, hányszor mondtam azt, hogy meg akarok halni, meg ki tudja mit mondhattam akkor. Hatalmas volt az a sokk, amit megéltem. Örülök, hogy nem tudtad felfogni mi is történik, mert nem volt kellemes. Nem tudom milyen életed lett volna, ha fel tudtad volna fogni. Az édesapád, mármint, aki felnevelt és apádnak hittél, szeret téged. Mindig is szeretett. Mikor megszülettél már akkor látszott rajta, hogy megkedvelt. Nagyon jó barátok voltunk és minden bajomat megoszthattam vele. Lehet ezért is szerettem bele, miután hozzá költöztünk. –mosolyodott el- Ne hidd, hogy nem szeret, mert igen is szeret. Saját fiaként nevelt fel és most is úgy gondoskodik rólad. Minden egyes nap eszébe jut, a legjobb barátja elvesztése. Nagyon közel álltak egymáshoz. Mondhatni, testvérek voltak. Most is épp ott van nála.

- Nála? –kérdeztem meg, és most szólaltam meg először.

- A sírjánál. –mosolyodott el- Odamegy, ha azt érzi, nem bír veled. Ott találja meg a nyugalmat és ott ismételten együtt lehetnek. –mondta és a kezében lévő fényképet nézegette. Azt nézte akkor is, mikor bejöttem. Észrevette, hogy nézem, és felém nyújtja a képet. A képen egy harmincas férfit pillantok meg, aki egy kisbabát tart a kezében.

- Ez ő? –kérdeztem a férfira mutatva.

- Igen. –mosolyodott el anya. Megfigyeltem a képet. Tényleg hasonlítunk. Neki is szőke haja volt, valamiért az arcvonásai is ismerősek, de ami a legjobban feltűnt az a mosolya. Ahogy anya is mondta, azt tőle örököltem. A kezében tartott babára tévedt a tekintetem. Ez lennék én? Ez az első kép rólam és apámról. Az igaziról. Hirtelen összeszorult a szívem. Mi ez a kínzó fájdalom? Éreztem, hogy már a testem is remegni kezdett. Mi történik velem? Hirtelen anya megfogta a kezemet.

- Gyere. –mondta és húzott magával. Nem szóltam semmit csak némán követtem.

Nem tudtam már felfogni mennyi ideje is mentünk, csak arra lettem figyelmes, hogy ahhoz a dombhoz mentünk, ahol először megcsókoltam LuHant. Végül oda is érkeztünk. Felbandukoltunk a legtetejére, majd jobbra vettük az irányt és az egyik fa alatt megpillantottam apámat. Lehajtott fejjel nézett a fa tövébe. A Nap gyönyörűen ragyogott, kellemesen fújt a szél, már október végén jártunk, de ahhoz képest nagyon jó idő volt. Anyával az oldalamon bandukoltam el egészen apámig, aki lepődötten, majd boldog arccal nézett rám. Odalépett elém és magához ölelt. Nagyon furcsa volt tőle ez a gesztus, ezért nem is tudtam viszonozni, pedig nagyon jól esett. Mikor elengedett, rám mosolygott és elállt az utamból, hogy lássam eddig mit is nézett.

Egy kis sír állt a fa tövében, melyre rá volt írva Wu Long élt 1972-1997. Mennyire fiatal volt. Odaálltam a sír elé és kezemet a kőre tettem. Bárcsak ismerhettem volna. A kezemben még mindig ott volt az a fénykép, melyen mi ketten voltunk. Felemeltem és csak néztem. Nem tudom, minek hatására, de ökölbe szorítottam kezemet és lehajtottam a fejemet.

- Kris. –szólt hozzám gyengéden anya. Felnéztem rá és éreztem, hogy már könnyek szöknek a szemembe. A borítékra mutatott, ami a kezemben volt. –Itt az ideje, hogy elolvasd. –mondta és halványan elmosolyodott. Kibontottam a borítékot, kivettem belőle az összehajtogatott lapot és olvasni kezdtem.

„Drága fiam, Yi Fan!

Tudom, nem így gondoltad, hogy beszélgetni fogunk, de úgy tűnik, valamiért az élet nem akarja, hogy mi több időt töltsünk együtt. Hol is kezdjem a mesélést… talán a legelején.

Mikor édesanyádat megismertem, rögtön beleszerettem. Amikor csak lehetett vele voltam, és ahogy megismertük egymást, úgy szerettünk bele jobban a másikba. Nem telt el egy év se talán, mire megkértem a kezét, majd össze is házasodtunk és a következő pillanatban, már úton voltál. Leírhatatlanul boldog voltam, mikor édesanyád bejelentette a jöttedet, a világ legboldogabb és legszerencsésebb emberének tartottam magamat. Az a kilenc hónap, amíg anyád hasában voltál, leírhatatlanul csodálatos volt. Végig követhettem azt az időszakot, míg kialakulsz és megszületsz. Nem is tudod elképzelni, mennyire vártam a pillanatot, hogy végre a kezemben tarthassalak. Leírhatatlan élmények ezek. Amikor anyáddal elmentünk az első ultrahangra, nem hittem el, hogy az a kicsi izé, te vagy. Mondhatom tényleg egy kis izé voltál, mert nem tudtalak mihez hasonlítani, de egyet tudtam, hogy az enyém leszel. Hozzám tartozol. Ahogy egyre teltek a hónapok, úgy növekedtél te is. Anyád hasa egyre nagyobb és nagyobb lett, szegény már az utolsó hónapokban alig bírt mozogni a nagy hasával, de segítettem neki, ahogy lehetett, mert nagyon szerettem és vigyázni akartam rá.

Mikor anyád közölte, itt az idő, mint egy idióta indultam vele a kórházba, vagyis indultam volna, ha őt nem hagytam volna otthon, mert annyira izgultam, hogy otthon felejtettem. Ezen aztán jól összevesztünk, de mivel úton voltál, nem tudtunk a vitánkra gondolni. Csak te voltál a fontos. Ahogy végig követhettem a világra jöttedet, nagyon boldog voltam. Leírhatatlan volt a pillanat, mikor megpillantottalak, a kezemben tarthattalak és láthattam az a gyönyörű kis arcodat. Ahogy megfogtad kicsi kezeddel az ujjamat és szorongattad, a világ legboldogabb embere voltam. Aztán odaadtalak édesanyádnak, aki mosolygós arccal, kisírt szemmel nézett rád. Nagyon boldog voltam és örültem, hogy megszülettél. Mikor épp a haza jöttedet intéztük és úton voltam felétek, akkor valami idióta átjött az én sávomba és nekem jött. A következő emlékem már az, hogy a kórházban fekszem, az orvos megvizsgált és megkértem, hogy megírhassam ezt a levelet neked.

Éreztem, hogy sajnos nem lehetek már veled többé, de szerettem volna tőled elbúcsúzni. Nem akartam, minden szó nélkül eltűnni az életedből.

Édesanyád a gondodat viseli és a legjobb barátom is. Hozzá nyugodtan fordulhatsz bármikor. Hidd el, hogy minden rendben lesz. Úgy tűnik az élet, így tervezte. Nem szánt nekem több időt.

Remélem, jól megy sorod. Elméletileg, ha édesanyád jókor adja oda a levelet, most fogod betölteni a tizenhetedik életévedet. Nem tudok ajándékot adni, aminek hasznát is veszed, de remélem ezeket a szavakat, ajándéknak veszed. Előre is szeretnék boldog születésnapot kívánni, meg az eddigiekre is, meg amik még hátra vannak, ami remélem nagyon sok.

Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott veled, nem láthatom, hogy nősz fel, mondod ki az első szavad, elkezdesz járni, már játszol, beszélsz, barátokat szerzel, majd suliba mész, szerelmes leszel egy lányba, majd a középiskola és egyetem. Végül pedig, megtalálod azt a személyt, akit eddig kerestél és vele fogod leélni az életedet. Remélem, boldog vagy Yi Fan. Remélem megtaláltad a boldogságot, ha még nem, akkor ne csüggedj, mert egy erős, kedves, talpra esett és szerető fiú leszel, vagy már az vagy. Mindenki megtalálja a boldogságot egyszer.

Nem húzom tovább a szót, mert mire ideértek hozzám ezt be kéne fejezni és a borítékkal együtt odaadni. Vigyázz magadra fiam! Vigyázz édesanyádra! És vigyázz arra a személyre, akit magad mellett akarsz tudni, az idők végezetéig!

Szeretlek

        Édesapád”

Ezt apa írta? Hirtelen egy csepp hullt a papírra. Felkaptam a fejemet és kezemet az arcomra tettem. Én sírtam. Az én könnyem volt. Próbáltam letörölni a könnyeket, de ezek a fájdalom könnyei, melyek felgyülekeztek bennem az elmúlt időben. Leroskadtam a földre, felhúztam a térdemet, átöleltem és szabadjára engedtem a könnyeimet. Nem tudom, hogy az elmúlt két-három napban mennyit sírtam, de ez már sok. Nem tudom, mennyi ideig ülhettem a földön, de csak arra lettem figyelmes, hogy anya magához ölelt. Nem törődtem semmivel, és magamhoz öleltem a lehető legszorosabban. Éreztem, ahogy remegni kezdett a testem a bőgéstől. Talán több perci ülhettünk, úgy mire sikeresen lenyugodtam és képes voltam felállni. Anya megfogta a kezemet és hazamentünk.

Hazaérve, anya készített teát, majd az asztalhoz leülve beszélgetni kezdtünk. Megkérdeztem, miért most mondták el, mire azt felelték, mert holnap lesz a halálának évfordulója. Még megannyi dolgot kérdeztem apáról, jól esett végre hallani róla, de eddig nem is tudtam, hogy ki az igazi apám. Örülök, hogy ezt megtudhattam. Boldog voltam. Ezt a levelet örökké magammal fogom hordani és az emlékemben fogom őrizni. Már tudom is hol lesz a helye.

A nap hátralévő része ebből állt, hogy mindent elmeséltek apáról, már nevettünk is, mert meséltek mekkora őrültségeket tett régen. Anya szerint, őrült volt, de ezért is szeretett bele akkor. Láttam, hogy apának kissé talán rosszul esik, hogy anya azt mondja, szereti, de tudom, vagyis sejtem elfogadta és megbékélt vele. Tudom, hogy apám legjobb barátja volt, de biztos tisztában van mindennel, hogy ez mindig is így lesz. Kezdtem azt érezni, hogy igazi család vagyunk már. Mint LuHan és Min Ah, mondjuk az édesapját nem ismertem még. Tőle mondjuk eléggé parázok. Mit fog szólni, mikor megtudja, hogy mi együtt vagyunk Luluval? Úristen! Ebbe bele se gondoltam.

Mikor eszembe jutott apám sorai, hogy majd találni fogok valakit, úgy éreztem itt az idő, hogy elmondjak valamit a szüleimnek.

- Mondanom kell valamit. –mondtam nekik, félve. Mit fognak reagálni?

- Mondjad nyugodtan Kris. Tudod, hogy bármit elmondhatsz. –mondta apa és rám mosolygott. Anyára néztem, aki mosolygott. Vettem egy mély levegőt és belekezdtem.

- Van valakim… -mondtam, miközben lesütöttem a szemem.

- Jajj, de örülök kincsem. Ki az? Milyen lány? –kérdezte anya izgatottan. Hát pont ez a baj, hogy nem lány. Mármint nekem nem baj, mert örülök, hogy együtt vagyok LuHannal, ennél jobb nincs is a világon, de anyáéknak más elmondani.

- Hát… arról lenne szó… hogy… ő… nem lány… -böktem ki végül a szavakat. Anyára és apára pillantottam, akik kikerekedett szemmel néztek rám, majd komolyan. Tudtam. Biztos, most azt kérik, hogy hagyjam el! Pont, mint Jint!

- Hogy érted, hogy nem lány? –kérdezte anya.

- Egy fiúba vagyok szerelmes, akinél eddig voltam.

- Ő kényszerített erre?

- Dehogy! Inkább én kényszerítettem erre! –mondtam és felálltam az asztaltól –Tudom, nehéz feldolgozni, de értsétek meg! Szeretem! Mindenkinél jobban szeretem! Mikor összevesztem veletek, hozzá mehettem, és elmondhattam neki a bajaimat, meghallgatott, segített nekem. Beleszerettem, nem akartam, mert féltem, hogy elijesztem, de én sem így terveztem a jövőmet. Egyszerűen csak megtörtént. Már az első nap óta, vele akartam lenni és végül tegnapelőtt derült ki, hogy mind a ketten szeretjük a másikat. Szeretem! És ez nem fog változni, még akkor sem, ha megtiltjátok! Ezt nem vehetitek el tőlem, mint Jint! Ezt már nem engedem! Akkor még tudatlan kis, szerelmes kamasz voltam, de most már majdnem felnőtt! Hagyj, döntsem el én, kivel szeretnék együtt lenni! Kit szeressek! Ezeket nem mondhatjátok meg nekem! Sajnálom, ha fájdalmat okozok ezzel, de én nem tágítok mellőle. Ezt el kell fogadnotok. Nem is. Nem kell, hogy elfogadjátok, csak nem akarjatok minket elválasztani egymástól. –mondtam határozottan a szemükbe. Vártam a reakciójukat, de nem mondtak semmit. Végül apám megmozdult. Felállt az asztaltól és egyenesen felém jött. Most biztos meg fog ütni megint, mint tegnapelőtt.

De nem ez történt. Megállt előttem, két kezét a vállamra tette és a szemembe nézet.

- Rendben van fiam. Legyen, ahogy akarod. Megígértem apádnak, hogy vigyázni fogok rád és támogatni. Nem azt mondom, hogy nem zavar a döntésed és rögtön elfogadtam, de megértem, hogy érzel. Kell szerintem mind a kettőnknek egy kis idő, hogy feldolgozzuk a történteket, de nem fogunk beleszólni az életedbe, ha csak nem kéred a véleményünket. Ez így megfelel? –kérdezte.

- Köszönöm. –mondtam neki mosolyogva, mire elhaladt mellettem és hallottam, amint a lépcsőn felment. Anyára néztem. Mit fog mondani? Még mindig az asztalnál ült, és csak nézett rám. Ez egyre rosszabb. Nem szólt semmit. Csak ült és nézett. Ennyire sokkolta? Jó, mondjuk engem is sokkolna, de… Basszus! Lehet nem kellett volna elmondanom?! Miért van ennyire csöndben?

Végül néhány perc elteltével felállt és felém tartott. Ő is? Most mi lesz? Odaállt elém, felnézett rám, majd elmosolyodott és magához ölelt. Döbbenten álltam. Nem erre a reakcióra számítottam. Egy kis idő elteltével elengedett.

- Örülök neked Kris! Nem mondom azt, hogy elfogadtam a döntésedet, mert eléggé sokkoló, de az a fontos, hogy boldog legyél. Ha ehhez, az a fiú kell, akkor ő kell. Én nem fogok az utadba állni, apád se fog. Az számunkra a legfontosabb, hogy boldog legyél. Adj nekünk egy kis időt. –mondta mosolyogva és elment mellettem. Utána néztem és láttam, hogy a lépcső felé veszi az irányt.

- Anya! –szóltam utána. Megfordult. –Átmehetnék LuHanhoz? Mert ott hagytam valamit, nemsokára visszajövök. –mondtam neki.

- Persze. Nyugodtan maradhatsz is, de estére itthon legyél, mert holnap iskola. Nehogy a jegyeid kárára menjen a barátod.

- Köszönöm. –mosolyogtam rá és már vettem is fel a cipőmet. Már épp léptem volna ki az ajtón, mikor anya utánam szólt.

- Kris!

- Igen? –néztem rá mosolyogva.

- Tényleg szereted őt? –kérdezte. Meglepett a kérdése.

- Nagyon. –mondtam, miközben elpirultam és lehajtottam a fejem.

- Akkor menjél hozzá minél előbb! Ne várasd! –mondta és már el is tűnt a lépcsőn.

- Köszönöm. –kiáltottam utána és már rohantam is az én Kis Bambimhoz.

Amint kinyitotta az ajtót, magamhoz öleltem és megcsókoltam. Annyira jó érzés volt, végre a karjaim közt tartani. Mosollyal az arcomon léptem be az ajtón és mentünk egyenesen a szobájába. Leültünk és mesélni kezdtem.

Elmeséltem neki, mindent, ugye az elejét már tudta, de valamilyen szinten azt is elmeséltem. Elmondtam, hogy mi mindent tudtam meg a mai napon. Mindent részletesen elmeséltem, semmit sem akartam kihagyni. Elmondtam, hogy is éreztem magam mikor anyám megölelt, majd mikor elmesélte apa történetét. Az érzelmek melyek akkor bennem lobogtak. Aztán, amikor megláttam a fényképet róla, elő is vettem és megmutattam neki. Kikerekedett szemmel nézte, hogy ez tényleg én lennék, én meg mosolyogva mondtam, hogy bizony. Annyira aranyos volt. A képet nagyon sokáig nézte, és megjegyezte tényleg hasonlítok apámra. megkérdeztem, szerinte miben hasonlítunk a legjobban. Elgondolkodott, jól megnézte a képet, majd rám nézet, és ismételten a képre. Egy pillanattal később közölte, hogy a mosolyunk 100%-ban egyezik. Ezen csak vigyorogni tudtam és megcsókoltam. Annyira édes. Elmeséltem ezek után, hogy anya elvitt apám sírjához, ahol az apám állt. Mint megtudtam Longnak hívták, ez nem is tudom miért, de fontos. Megmutattam neki a levelet, melyet apám írt, és mikor a végére ért elkezdett sírni. Szorosan magához ölelt és azt mondta sajnálja. Nem értettem mire mondja, de mint később kiderült, azért, mert nem is tudta min mehettem eddig keresztül, és milyen lehetett az életem, hogy nem is tudom ki az igazi apám. Mondjuk nekem is kissé furcsa volt, mikor közölték velem a dolgot, de most már teljesen világos a kép. Megért miért nem mondták el ezelőtt, miért most akarták. Apám kérése volt. Csak megtettek azt, amire kérte őket. Senki sem tudta, hogy aznap minden megváltozik. Elmeséltem még a történtek végét, hogy anya megölelt, majd meséltek apáról. Figyelmesen hallgatott, összekulcsolta az ujjainkat, mely nagyon jól esett. Apró érintések, mégis fontosak. Fejét ráhajtotta vállamra és úgy hallgatott. Örülök, hogy mellettem volt, van és lesz. Nekem tényleg nem kell senki más, csak ő. Örökké vele akarok lenni. A végén megemlítettem, hogy a szüleimnek elmondtam, együtt vagyunk és a reakciójukat. Nagyon örült, mikor apa reakcióját hallotta, meg mikor anyáét. Sejtette, hogy nem fogják elsőre elfogadni, de ez azért több mint a semmi.

Mikor befejeztem a mondanivalómat, elkezdtünk beszélgetni általános dolgokról. Megkérdeztük kinek mikor van a szülinapja, ezt meg kell jegyeznem. Majd mindenféle dolgot, a felére nem is emlékszem, mert azzal voltam inkább elfoglalva, hogy őt néztem. Nagyon szeretem. Mikor haza kellett mennem, nagyon szomorú volt, de mondtam, holnap úgyis találkozunk, meg még alszom itt nálunk. Ennek hallatára elmosolyodott és a nyakamba vetette magát. Annyira boldog voltam. Mikor hazaértem, anyáék épp vacsorát készítettek, beálltam én is a sorba. Eléggé jó volt a hangulat, néha kérdeztek LuHanról, ami picit fura volt. még sosem meséltem senkinek róla, kivéve Suho, de ő más. Tényleg holnap el kell mondanom neki.

Éjszaka, lefekvés előtt kaptam egy üzenetet Lulutól. Jó éjszakát kívánt. Mosolyognom kellett rajta. Annyira édes. Visszaírtam neki, hogy neki is jó éjszakát, és hogy szeretem. Egy pillanattal később, újra írt. Szeretlek. Ennyi. Nem több. Ez lesz a kedvenc szavam. Gyorsan visszaírtam, hogy én is és holnap találkozunk. Ezek után nem jött több üzenet, gondolom ő is ment aludni. Magamra húztam a takarót és próbáltam valami kellemeset álmodni, de nem tudtam, mert végig az édesapám járt a fejemben. Bárcsak ismerhettem volna.

Amióta megtudtam ki az igazi apám, és tisztázódtak a dolgok is Luluval, egy hét telt el. Minden simán ment LuHannal, nagyon boldog vagyok vele. Suhonak bemutattam Lulut, hallásból ismerte, de most már személyesen is kellett. Megbeszéltük, hogy valamelyik délután elmehetnénk egy kávézóba, vagy valami hasonló helyre. LuHan később megkérdezte, tervezek-e valamit csütörtökre, mondtam nem, így hatalmas mosollyal az arcán ment be az osztályába és hagyott ott. Ez most mi volt?

Kedden anya mondta, szeretné megismerni LuHant, így áthívtam magunkhoz. Anya nagyon kedves volt vele, végig kérdezősködött, szegény Bambi meg nem is tudta mit mondjon. Szegénykét megsajnáltam, és mikor anya nem figyelt, megcsókoltam. Nem az van, hogy titkolom a szerelmünket, csak nem tudom anya, elfogadta-e már a tudatot, hogy meleg vagyok. Boldog lennék, ha elfogadná. Sokat jelente nekem. Egy-két pillanatra magukra hagytam, hagyj, beszéljenek ki, ez általában így szokott menni. LuHant hazakísértem, majd mielőtt bement volna, megcsókoltam. Annyira boldog voltam. Úgy tűnik anya elfogadta. Nagyon jó esett.

Csütörtökön, miután hazamentem a suliból, LuHan átjött hozzánk olyan estefelé. Talán hét óra körül. Mikor ajtót nyitottam neki, majdnem elájultam. Fekete, feszülős bőrnadrágot viselt, melyben a feneke nagyon jól nézett ki. Hozzá fehér póló, melyen egy koponya volt, és ezen még egy szürke zakó. Azt hittem ott esem össze, annyira jól nézett ki. Sunyi mosollyal nézett rám. Mégis mit akarhat ilyen cuccokban? Elém lépett megcsókolt, majd miközben üdvözölte anyát, felhúzott a szobámba. Leültetett az ágyra és a szekrényemben kezdett kotorászni. Mégis mi a fenét csinál? Végül felém fordult és a kezembe nyomott, egy fekete csőnadrágot, egy övet és egy fehér inget, és ezzel a lendülettel közölte öltözzek át. Kérdően néztem rá, mire sürgetni kezdett. Mégis hova rohanunk? Egyáltalán, hova megyünk? Miután felvettem a kiválasztott ruhát, rám adott még egy zakót, mondta hozzam a telefonom és már indultunk is. elköszöntünk anyától, aki csak mosolygott, gondolom az én reakciómon. Tud valamit?

LuHan végig a kezemet fogta és húzott maga után. Fogalmam sincs hová mentünk, csak követtem. Végül megállt egy épület előtt és az egyik ajtón betuszkolt.

A hely eléggé nagy volt, voltak is benne eléggé sokan. Szórakozóhelynek mondanám, de valamiért mégsem. Villództak a fények, ment a zene, de nem tűnt egységesnek. Mindenféle zenét felismertem, sosem volt ugyanaz a műfaj.

LuHan valamit odaadott valami fickónak és húzott beljebb. Csak néztem ki a fejemből. Miért jöttünk ide? Ahogy átvergődtünk a tömegen az egyik asztalhoz vezetett, aminek majdnem neki is mentem, mert teljesen ledöbbentem. Suho és Chen ültek ott. Rám vigyorogtak.

- MEGLEPETÉS!!! –üvöltötték túl a zenét mindnyájan –BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!

Micsoda? Milyen nap van ma? Csütörtök, és november 6. Ma van a születésnapom. Teljesen kiment a fejemből. Hülye vagyok.

- Ezt te hoztad össze? –kérdeztem. Biztos ő volt?

- Igen. –mosolygott rám –Meglepődtél?

- Nagyon. Köszönöm. –mondtam és megcsókoltam. Annyira szeretem.

Leültünk Chen és Suho mellé, és beszélgetni kezdtünk, közben kihozták az italokat, amit már Suho elrendezett. Nagyon kedvesek. Nem hittem volna, hogy egyszer is így fogom ünnepelni a szülinapomat. Sejtelmes mosollyal méregettem Bambit, aki mély beszélgetésbe folyt Chennel. Nah, ezt nem hagyom. Nem Chennel van bajom, csak úgy tesz, mintha itt se lennék. Vagy ez a terve? Kezemet a combjára fektettem és simogatni kezdtem. Térde és csípője közt járkált a kezem, éreztem, ahogy megfeszült az izma és próbál nem venni róla tudomást, de nem megy. Kezemet combja belső felére teszem és ott is simogatni kezdtem. Erre halkan felnyögött és kezét a kezemre tette. Erősen megszorította, azt akarta sugallni, hogy hagyjam abba, de én teszem meg. Túlságosan tetszik a helyzet.

Ez így megy percekig, majd Lulu felállt, engemet is magával rántva elindult a táncparkettre. Önelégülten elmosolyodtam, és mikor e tánctér közepén voltunk, magamhoz rántottam. Háta nekicsapódott mellkasomnak, karjaimmal pedig magamhoz öleltem.

- Ez nagyon csúnya húzás volt tőled! –mondta és próbált kiszabadulni kezeim közül.

- Neh mond, hogy nem élvezted. –nevettem el magamat és megcsókoltam nyakát. Ezt addig csináltam, míg már nem állt ellen. Ekkor megfordítottam és megcsókoltam. Egy vad és szenvedély csókba vezettem bele. Karjait nyakam köré fonta, csípőjét erőteljesen csípőmnek nyomta, mire belenyögtem a csókba. Szóval így állunk? Hát akkor legyen.

Kezemet levezettem fenekére és a feszülős nadrágon keresztül belemarkoltam. Egy nyögés tör ki ajkai közül. Elmosolyodtam. Elengedtem és táncolni kezdtünk. Egy pillanatra sem engedtem el magam mellől. Ő csak az enyém. Nem engedhetem meg, hogy bárki is elvegye tőlem.

Ki gondolta, ezek után mi következik.
 
   Szeretlek LuHan

18. Fejezet

   LuHan POV

   Egyetlen szót tudok mondani Krisre. Imádom. Annyira, hogy elmondani sem tudom, mennyire. Imádom, amikor mosolyog. Imádom, amikor megcsókol. Imádom, amikor megérint. Imádom, hogy ennyire odaadó. És imádom amiatt, hogy képes engem szeretni.

   A tegnapi nap volt életem legjobbika. Megtettem. Krisszel. Hihetetlenül boldog vagyok most. Még most is érzem érintései és csókjai nyomát, amit leginkább a nyakam tud igazolni. Igaz, hogy már voltam együtt férfival - pontosabban Ő vele- de Krisszel teljesen más volt. Éreztem, hogy Yi Fan szeret és megbecsül, míg Ő csak játszott velem és csak arra voltam jó, hogy megfektessen és nevetség tárgyává tegyen mindenki előtt.

   Mivel még reggel volt, Kris még csendesen aludt mellettem és mivel szombat lévén iskola sem volt, így még attól sem kellett félnem, hogy elkésünk. Figyeltem, ahogy alszik. Olyan helyes és szép, mintha csak egy angyal lenne. Elsimítottam egy tincset a homlokából, hogy még jobb rálátást nyerjek arcára, de érintésemre elkezdett mocorogni. Kómásan kinyitotta a szemét, de amint meglátott, elmosolyodott. 

   – Sajnálom. Nem akartalak felébreszteni. 

   – Semmi baj. Már úgy is kezdtem felébredni. – tudom, hogy hazudott, de szívemet melegség öntötte el szavai hallatán. Én tényleg nagyon szeretem. 

  – Amúgy hány óra van? – kérdezte és feljebb tornázta magát az ágyon. 

  – Még csak fél nyolc. - mosolyodtam kómás fején. – Szóval még nyugodtan aludhatsz. 

  – Nem akarok! – mondta határozottan, de kicsit mégis durcásan, mint egy kisgyerek és a derekamnál fogva magához húzott. 

  – Nem akarok aludni. Ha egy ilyen angyal van velem, minden percét ki akarom élvezni. – mondta, majd egy gyengéd csókban részesített. Szívem hevesebben kezdett verni és úgy éreztem, hogy nem tudok betelni vele. Csak magamnak akarom. Nem akarom, hogy más is ránézzen. Na, jó ez hülyeség, persze ránézhetnek, csak nem úgy. Nem bírnám ki, ha elveszíteném, ezért mindig vele akarok maradni. Örökké.

   Csókunkat a levegőhiány szakította félbe. Mindketten lihegve vizsgáltuk a másik tekintetét, hátha kitudunk belőle valamit olvasni. Kris szemében nem láttam mást, csak színtiszta szerelmet. 

   – Szeretlek. – törte meg a csendet és kezével végigsimított arcomon. 

   – Én is szeretlek. – szinte suttogtam a szavakat, mintha attól féltem volna, hogy valaki meg meghallja. Pedig nem így volt. Boldogan kiabálnám mindenkinek, hogy ő az enyém és nem érdekelne senki véleménye, mert szeretem őt.

   - El kéne menni fürdeni. Használhatom a zuhanyzót vagy előbb te szeretnél menni? – kérdezte mosolyogva. Ettől a mosolytól mindig hatalmasakat dobban a szívem. 

   – P-persze. Menj csak. – motyogom zavartan. Még mindig elvörösödöm, ha arra gondolok, hogy meztelen testén, hogy fognak végig szántani a vízcseppek… Már a gondolattól is elkezdek remegni. Persze jó értelemben.

   - Nincs kedved bejönni velem? – kérdezte pajkosan és végig simított combomon. Úristen! Én ettől az embertől fogok meghalni. De nyugi LuHan! Még senki sem halt bele abba, ha valaki ennyire szexi és aranyos is egyben… Ugye? 

   – D-de. De, van! – feleltem és éreztem, hogy a gyomrom görcsbe rándul és a fejem égni kezd.

   Kris feltápászkodott, én pedig példáját követve a szekrényhez mentem néhány ruháért. Gondoltam, hogy nem hozott magával váltás ruhát, ezért először neki próbáltam keresni néhány darabot. Miközben válogattam, Kris szorosan mögöttem állt és nézte, hogy mit csinálok. Nem mondom, hogy nem voltam zavarban, mert de. Ráadásul biztos voltam abban, hogy a fejem csak egy ”kicsit” hasonlíthatott egy paradicsommal. Mellesleg abban is biztos voltam, hogy ő ezt direkt csinálja, és még élvezi is. Főleg azt, amikor minden előjel nélkül a nyakamba csókol és én minden egyes alkalommal ugrok egyet a hirtelen cselekedettől.

   Sajnos Krisnek elég nehezen találtam ruhát, de végül is sikerült megoldanom. Találtam egy fekete melegítőt és egy fehér pólót, ami szerintem jó lesz neki. Magamnak is valami hasonlót választottam és már indultunk is a fürdőbe.

   A helységben magunkra zártam az ajtót, csak a biztonság kedvéért. Zavartan álltam egyik lábamról a másikra és a padlót fixíroztam. Nem mertem Krisre nézni, annyira zavarban voltam. Oké, hogy már voltunk együtt, meg minden, de ez akkor is más. Nem értem, hogy miért vagyok ilyen szégyenlős, ha egyszer már látott meztelenül. 

   – Valami baj van, LuHan? – kérdezte Kris aggodalmasan. 

   – N-nem, nincs semmi. Figyelj Kris! Nem lehetne, hogy előbb te menj be a fülkébe és akkor én majd később csatlakozom? – kérdeztem félénken, majd ránéztem. Szemeiben értetlenség tükröződött, de egy pillanat múlva már csak gyengédséget és szerelmet véltem felfedezni bennük. 

   – Dehogynem! – majd közelebb lépett hozzám és egy negédes csókot nyomott ajkaimra. 

   – De ne várass túl sokáig! – hangja parancsoló volt, mégis játékos. Végignéztem, ahogy levetkőzött – mikor a bokszeréhez ért, nyeltem egyet. Rám kapta tekintetét és végig szemembe nézve tolta le magáról az utolsó ruhadarabot is. Azt hittem, hogy vérzek el. Hogy lehet valaki ennyire szexi?! Miután végzett, elmosolyodott és belépve a kabinba megnyitotta a vizet. Ebben a pillanatban egy hatalmas sóhaj szökött ki belőlem. Próbáltam lenyugtatni magamat, mielőtt meglátszódott volna rajtam az előbbi ”kis” vetkőzésnek hatása.

   És most én jövök. Először a pólómat kaptam le magamról, majd a nadrágomat. Mikor a bokszeremhez értem, egy kicsit kezdtem ideges lenni. Gyorsan elhessegettem ezeket a gondolatokat és egy gyors mozdulattal lerántottam magamról alsómat.  Oda tipegtem a kabinhoz és elhúztam az ajtót. Abban a pillanatban Kris megragadta a karomat és magához húzott, majd becsukta a fülke ajtaját. Olyan jó érzés volt a karjaiban lenni. Viszonoztam az ölelést és még jobban hozzábújtam. Keze lecsúszott a fenekemre és azt kezdte el simogatni, míg én a hátán tevékenykedtem. Éreztem, hogy egy kicsit megfeszült és ki is derült, hogy miért. Szegénykének összevissza karmoltam a hátát –valószínűleg tegnap. Ezért inkább gyengéden kezdtem el cirógatni. Érintései kellemes érzéseket hagytak maguk után, de nem léptük túl a határokat.

   Még mindig egymás ölelésében voltunk, amikor megszólalt. 

   – Fordulj meg! Megmosom a hátad. – mondta és már nyúlt is a tusfürdőért. Egyenletesen vitte fel bőrömre, közben masszírozott is, amit nem tudtam nem sóhajokkal díjazni. Átnyúlt kezeim között és mellkasomat kezdte el gyengéden dörzsölni. Nem bírtam, muszáj volt felnyögnöm. Mikor megunta, lejjebb tért a hasamra és ott ténykedett. Egy kicsit elkuncogtam magam, mert ott igazán csikis vagyok. Kris eközben játékosan harapdálta és nyalogatta a fülemet. Egyre több sóhaj hagyta el ajkaimat és éreztem, hogy a vér a fejemből nem igazán jó helyre tódul. Próbáltam magam visszafogni, de Yi Fan érintései olyannyira nagy hatással voltak rám, hogy kezdtem feladni. Ujjai, már merev tagomra csúsztak és lassan elkezdte húzogatni rajta a kezét, amire én hangosan felnyögtem, majd fejem hátradöntöttem vállára és kezeimmel övéibe kapaszkodtam. Nem kellett sok, egy hangos nyögés közepette elélveztem Yi Fan karjai között. Fejem még mindig a vállának volt döntve, úgy ziháltam még mindig. Kris végigsimított arcomon és egy szenvedélyes csókban részesített. Mikor nyelvével végignyalt ajkaimon, habozás nélkül megadtam neki az engedélyt, így nyelve akadálytalanul bejutott számba. Csókunkat megszakítva lihegtünk mindketten és láttam, hogy Kris sincs igazán nyugalmi állapotban. Remegő kezekkel simítottam végig mellkasától a hasáig, majd merevedéséig. Kezeimet bátortalanul kezdtem mozgatni rajta, közben felsőtestére hintettem csókokat. Nem kellett sok, ő is elélvezett, majd egymáshoz bújva lihegtünk tovább.

   Mikor mindketten úgy láttuk, hogy eleget áztunk, felöltöztünk és lementünk a konyhába egy kis harapni valóért. Elég vicces volt, ahogy Kris az én ruháimat viselte. Mivel én kisebb vagyok, így ugye neki is kisebbek. De úgy tűnt, hogy ez nem zavarja. 

   – Mit kérsz? Szendvics jó lesz? – kérdeztem és szinte belemásztam a hűtőbe. 

   – Tökéletes lesz. Köszi. – ránéztem és csak mosolyogni tudtam rajta. Annyira aranyos és kedves. Miután végeztem a szendvicsekkel, leraktam elé az asztalra. 

   – Inni mit kérsz? Van narancslé, szörp, tea, víz vagy esetleg kávé. 

   – Kávét kérnék. – majd aranyosan rám mosolygott. Ha akartam volna se tudtam volna ellenállni neki. Gyorsan megcsináltam a kávét és már neki is kezdtünk reggelizni. Evés közben, nagyon sok mindenről beszéltünk. Beszéltünk Chenékről, hogy milyen jó, hogy összejöttek és arról is, hogy majd szeretne engem bemutatni a volt barátnőjének. Már nem voltam féltékeny rá, hiszen tudtam, hogy Yi Fan csakis engem szeret. És már ez is hatalmas boldogsággal tölt el. Hát még az, amikor kijelentette, hogy mis most együtt vagyunk. Annyira boldog voltam, hogy a nyakába vetettem magam, de a túl nagy hév miatt hátra estünk a széken. Kris megállás nélkül vihogott, míg én próbáltam valahogy lekászálódni róla, de ő átkarolta a derekamat, így nem menekülhettem. 

   – Annyira gyönyörű vagy. – mondta, de már nem mosolygott. Erre a kijelentésére szívem egy hatalmasat dobbant. 

   – Nagyon szeretlek – mondta, majd tarkómat megragadva csókolni kezdett.

   - Jaj, fiúk! Ne a földön, mert megfáztok! – hallottam meg egy ismerős hangot, mire egyből oda kaptam a fejem. Édesanyám állt a konyhaajtóban és mosolyogva figyelt bennünket. Arcomat egyből ellepte a pír és amilyen gyorsan csak tudtam, feltápászkodtam Krisről. Yi Fan is ugyanígy tett, majd mosolyogva köszöntötte anyámat. 

   – Jó reggelt, Min Ah! 

   – Neked is jó reggelt, Kris! LuHan, ugye csináltál reggelit Krisnek? – kérdezte egy kicsit vészjóslóan, de biztosítottam arról, hogy igen és már végeztünk is. 

   – Nagyszerű! – csapta össze kezeit. – Akkor segíthetsz nekem főzni! – vigyorodott el, de nekem semmi kedvem nem volt vele főzőcskézni, mikor életem szerelmével is tölthetem az időt. 

   – Anya, én most nem akarok sütögetni. – nyávogtam neki, mire Kris elkezdett nevetni. Kapott is egy taslit, ezután már csöndbe maradt. 

   – Rendben, akkor beszélgessünk! – könyökölt fel az asztalon és fejét kezeire támasztotta. Mi van? Beszélgetni? De még is miről? Ne! Egész végig ezt tervezte. Azt akarja, hogy élménybeszámolót tartsak? Biztos, hogy nem! Hevesen elkezdtem rázni a fejemet az újonnan érkezett ötletre. 

   – Rendben-rendben. Nem kérdezősködök. Amúgy is be kell ma mennem dolgozni. 

   – Hogyhogy? – kérdeztem meglepődve. Nem volt gyakori, hogy anyut behívják hétvégén is, igaz előfordult már, de nemrég volt bent. 

   – Emberhiány van, ezért be kell mennem. – sóhajtott kedveszegetten. – Szóval, már nem is zavarok! – mosolyodott el hirtelen, majd megölelt engem és Krist is egyaránt. Az utóbbin eléggé látszódott, hogy meglepődött. Annyira aranyos volt, hogy akaratlanul is elmosolyodtam. 

   – Na, sziasztok, majd este jövök. Addig is ne törjétek össze magatokat. – kuncogta el magát és már itt sem volt. 

   Nagyon szeretem anyut és nagyon tudom sajnálni, amikor ilyen sokáig dolgozik. De tudom, hogy ezt csakis értünk teszi. Ezért próbálok én is mindent megtenni, hogy egyszer majd vissza tudjam fizetni neki a kedvességét és gondoskodását.

   Gondolataimból egy kéz rángatott vissza. Meglepődve ugrottam hátra, amikor észrevettem, hogy Kris az. 

   – Mi történt? Nagyon elbambultál. 

   – Semmi, csak gondolkoztam. – feleltem, majd egy csókot nyomtam ajkaira.

   Krisszel eldöntöttük, hogy a nap további részében filmet nézünk. Egyet ő választott ki, egyet pedig én. Elő is készítettük a popcornt valamint hoztam üditőt is, de mivel Kris egész végig bohóckodott, meg piszkált, sikeresen leöntöttem a felsőjét. Nem kértem bocsánatot, hiszen az ő hibája volt –még akkor sem kértem bocsánatot, amikor nagy boci szemekkel vizslatott engem. Mivel látta, hogy nem hat meg a dolog, lekapta magáról a fölsőt és elhajította valamerre. Tekintetem megakadt kidolgozott felsőtestén, még a film sem érdekelt. Lassan elkezdett felém mászni, majd mikor már csak centik választottak el, ajkait enyémnek nyomta és szenvedélyesen megcsókolt. Kicsit megmozdítottam a fejem, hogy eltudjam mélyíteni, közben Kris ölébe ültem. Nem telt el sok idő, éreztem amint hátam találkozott a kanapéval. Kris rajtam fekve kezdte el csókolgatni nyakam, néha megszívva azt. Tettei miatt kisebb-nagyobb nyögések szöktek ki belőlem. Kris abbahagyta nyakam ostromlását, majd hajammal kezdett játszani. Éreztem, hogy az álom lassan maga alá dönt és megszűnik körülöttem minden.

   Yi Fan, miért szeretlek ennyire?

17.fejezet

Kris POV

Másnap reggel, mikor kinyitottam a szemem, az égvilágon semmi kedvem nem volt, suliba menni. Magamra húztam a takarót, a kanapén, és próbáltam visszaaludni, de Suho nem engedte. Leráncigálta rólam a takarót, és a fürdőbe lökött. Semmi kedvem nem volt, összeveszni vele, pedig szívesen tettem volna, de mivel tegnap miattam mondta le a randit Chennel, sokkal tartoztam neki. Nem is kevéssel.

Mikor a tükörben megpillantottam az arcomat, ugrottam egyet ijedtemben. Halálsápadt bőr, karikás, vörös szemek. Ez nem én voltam. Mintha halott lettem volna. Gyorsan beálltam a zuhany alá, lefürödtem, majd jó alaposan megmostam az arcomat, hogy ne legyen vörös annyira a szemem. Felöltöztem és valamilyen oknál fogva eszembe jutott LuHan. Nem tudtam, hogyan, de sikeresen idegessé tett. A törülközőt a földre vágtam és elfojtottam magamban egy káromkodást. Miért kellett összevesznünk? Miért rajta vezettem le a dühömet? A fenébe is! Mekkora egy marha vagyok! Egy idióta!

Suhoval elindultunk a suliba, nem beszéltünk egy szót sem, végig azon járt a fejem, vajon mi lesz most LuHannal és velem. Bocsánatot kell kérnem tőle. Az én hibám volt. Meg kell keresnem, amint a suliba érek. Épp ballagtam LuHan osztálya felé mikor Chenbe botlottam, útközben.

- Szia Chen! Nem tudod, hol találom LuHant? –kérdeztem tőle.

- Szia! Nem jött még be, vagyis én eddig nem láttam, de általában ilyenkor már bent szokott lenni. Miért történt valami köztetek? –kérdezte kíváncsian.

- Tegnap kissé összekaptunk, de majd megoldom. –mondtam, miközben megvakartam a tarkómat –Jah, és sajnálom, hogy tegnap Suho, miattam mondta le a randitokat.

- Nem történt semmi. –mondta mosolyogva –Szerintem mind így tettünk volna a helyében. –pirult el.

- Igazad van. Köszi. –mosolyodtam el és visszamentem a termembe. Szóval még nincs bent, majd a valamelyik szünetben megnézem.

Az órák valami hihetetlenül lassan teltek. Azt hittem ott fogok megöregedni. Mikor a csengő megszólalt az ebédszünetet jelezve, és a tanár is kiment, rögtön LuHan terméhez rohantam, de nem találtam. Chen felvilágosított, hogy nem jött suliba, az édesanya szerint, nem érezte jól magát. Én tudtam, hogy nem ez az ok, amiért nem jött. Hanem én. Mekkora egy idióta vagyok.

Mennyi az idő? Most van dél. Még lenne két órám vagy egy, már nem tudom, de semmi kedvem volt hozzá. Beszélnem kell, most azonnal LuHannal. Visszarohantam Suhohoz, megkértem, mondja meg a tanárnak, hogy rosszul voltam és hazamentem. Suho, értette, miért akarok ennyire elmenni, rám mosolygott, biztatóan bólintott egyet és már lökött is ki a padból, hogy siessek. Köszönés kép, rá mosolyogtam és már rohantam is LuHanhoz. Rohanva tettem meg az egész utat, ami nem kis táv. Azt hittem kiköpöm a tüdőmet, mikor végre megálltam.

Lihegve vettem a levegőt, a combomra támaszkodtam, hogy ne essek össze és mikor sikeresen összeszedtem magamat, a bejárati ajtó elé álltam és megnyomtam a csengőt. Nem tudtam mit fogok mondani, de majd jönni fognak a szavak, amint megpillantom.

Nem jött senki. Így megnyomtam még egyszer, majd még egyszer. Szinte rajta tartottam az ujjamat a csengőn, mikor hirtelen kivágódott előttem az ajtó.

Kikerekedett szemmel pillantottam az előttem álló LuHanra, aki először idegesen, majd meglepetten nézett rám. Sejtettem, hogy nem rám fog számítani. Erőteljesen pislogni kezdett, majd mikor felfogta, hogy ott álltam előtte, be akarta csukni előttem az ajtót, de megelőztem. Beléptem az ajtót és magam mögött becsuktam az ajtót. Egy pillanat alatt ledobtam táskámat a földre és szorosan magamhoz öleltem, az én kis Bambimat. Éreztem, hogy ki akar szabadulni az ölelésből, de nem hagyom.

- Sajnálom LuHan! Annyira sajnálom! Nem akartam veled kiabálni és erőszakoskodni, de annyira mérges voltam a szüleimre mindazért, amit tettek velem, hogy már nem bírtam. Tudom, hogy ez nem mentség és nem is értem, hogy miért kérem, hogy megbocsáss… De könyörgöm! Én nem bírnám elviselni, ha te is utálnál, mert… - itt elhalkult és mintha megremegett volna a hangom. - Mert szeretlek! –mondtam ki azt a szót, amit már tegnap kellett volna. Könyörgőm Bambi, hidd el, amit az előbb mondtam, mert nem hazudtam.

Kezét a mellkasomra tette és a szemembe nézett. Könyörgőm, higgy nekem! Szeretlek! Megbántam, amit tegnap mondtam! Nem gondoltam komolyan! Nem rajtad kellett volna levezetnem a dühömet! Ne utálj te is! Könyörgőm! Éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe, de nem érdekelt, hogy is nézek ki, csak Bambi számított.

Megfogta arcomat és törölni kezdte a könnyeimet, én meg csak szipogtam. Remek! Nagyon jó vagy! Szorosabban öleltem magamhoz, mire csak elmosolyodott és megcsókolt. Egy pillanat kellett, ahhoz, hogy felfogjam mi is történt, de rögtön viszonoztam csókját.

Mikor elváltam tőle, szemébe néztem és vártam a válaszát.

- Én is szeretlek téged! –amint ezt kimondta, elmosolyodtam és megcsókoltam.

Hihetetlenül boldog voltam! Kezemet egyből fenekére raktam és kissé megemeltem, hogy lábát fonja derekam köré. Nem tétlenkedett, egyből megtette. Nagyon boldog voltam! Ezekre a szavakra vártam!

Mikor Bambi lábai derekam körül voltak, és átkarolta nyakamat, elindultam vele a szobájába. Miközben szedtem a lépcsőfokokat, nyelvemet a szájába tuszkoltam. Nem tudom, hogy voltam képes feljönni vele lépcsőn, de valahogy sikerült. Amikor az ajtajához értem, könyökömmel kinyitottam, mert egy pillanatra sem akartam elengedni kezemmel. Lábammal berúgtam az ajtót, majd az ágyhoz mentem. El sem hiszem, hogy ezt tesszük! Ráfektettem az ágyra, feléje másztam, kezemmel fejem mellett támaszkodtam meg, és csókoltam. Nem mondhatom, azt, hogy nem volt rám ez a csók semmilyen hatással, mert elégé szorítani kezdett a nadrágom.

Hirtelen LuHan csípőjét ágyékomnak lökte, mire mind a ketten belenyögtünk a csókba. Istenem LuHan! Nem hittem el, hogy ő is már ennyitől felizgult.

Elváltam ajkától és nyakára tértem rá. Először csókokkal borítottam el érzékeny bőrét, minden egyes érintésre nyögött egyet és ez tetszet. Tetszett, hogy ezt hozom ki belőle. Majd nyelvem vette át ajkam szerepét, és kényeztettem, ahol lehetett nyakán. Néha, nem bírtam magammal és beleharaptam gyönyörű bőrébe, mire mindig felnyögött. Imádtam.

Abbahagytam nyaka kényeztetését, és komolya tekintettel néztem rá.

- L- LuHan! Akarlak! Nagyon is. Megengeded? – hangom eléggé rekedtes volt és meg is köszörültem torkát a mondataim között. Miért félek ennyire?

Válaszképp csak fellökte csípőjét, ezzel egy hangos nyögést kiváltva belőle. LuHan! Te megölsz!

- Biztos, hogy… - kérdeztem, de már nem bírtam magammal.

- Ennyire biztos még soha nem voltam semmiben. – vágott szavamba és lehúzott magához egy csókra, amit egyből viszonoztam.

Nem hittem el! Ezek a szavak! Tényleg kimondta őket?!

Szinte belepréseltem az ágyba, miközben csókoltam. Nagyon boldoggá tett! Csókoltam annyi ideig, ameddig lehetett, mert nem akartam elengedni! Megragadtam mind a két lábát, derekam köré tekertem őket és felültem, miközben őt az ölembe tettem. Karját nyakam köré fonta és úgy húzott magához. Annyira kívántam őt, hogy akaratlanul beleharaptam alsó ajkába, mire felnyögött, de ezt aztán vissza is adta nekem. Muszáj volt elmosolyodnom. Annyira szeretem! Imádom!

Elérte azt a hatást, mint tegnap előtt. Nem tudom ő mennyire emlékszik rá, de én minden pillanatára.

Erősen megszorítottam csípőjét és húztam magamhoz. Egyre szenvedélyesebben csókoltam, míg nyelvemet el nem indítottam ajka felé. Mikor ajkához ért a nyelvem, rögtön folytathatta útját a szájába. Nyelvét egy pillanat alatt a birtokom alá vontam. Belemarkolt hajamba, szinte tépte, de nem törődtem vele. Kezemet oldalára helyeztem és simogatni kezdtem.

Ahogy sejtettem. Tökéletes az alakja. A ruhái alatt is kivettem tökéletes testét, de már tudom, ruha nélkül is olyan. Kezét levette nyakamról és mellkasomon kezdett el fel s alá járkálni. Beleborzongtam az érzésbe, de mindennél jobban akartam a folytatást. Kissé erőteljesebben simogattam meg oldalát, mire ő belemarkolt a pólómba, így kissé a bőrömet is húzta. Mind a ketten felnyögtünk.

Ujjaim meg találták pólója szegélyét és nadrágja kezdetét. Benyúltam a pólója alá és megéreztem, puha és selymes bőrét. Tudtam, hogy ilyen lesz. Biztos voltam benne. Végig simítottam hasán, majd derekán, megtaláltam a feneke felett a két kis bemélyedést, melyek nagyon aranyosak. Most már tudom, hogy néznek és ettől csak még izgatóbb.

Érzem, amint combját kissé összeszorítja, de mivel én az útját álltam, nem járt sikerrel, erre mind a ketten felnyögtünk, mert nem nyugalmi állapotban voltunk. Elkezdtem lassan felfelé húzni pólóját a szegélyénél fogva, és mikor a hóna aljához értem, készségesen felemelte a kezét, egy pillanatra elvált ajkamtól, de mikor a pólót épp hajítottam el, rögtön visszatapasztotta a megfelelő helyre ajkát. Kezemet most már meztelen felsőtestén mozgattam fel s le. Mennyire tökéletes. Hasa gyönyörűen kidolgozva, nem kockás, de határozottan izmos. Hátán is feszültek az izmok, karja is nagyon erős.

Egy pillanatig sem tétlenkedett, megfogta pólóm végét és elkezdte felfelé húzni. Mikor hónom aljához ért, felemeltem a kezemet, elváltam ajkától hagytam, had húzza le rólam a pólót. Amikor már a kezem szabad volt, megragadtam felsőtestét és ledöntöttem az ágyra, miközben erőteljesen megcsókoltam.

Visszacsókolt, de már nem bírtam magammal. Ajkamat levezettem nyakára és csókolgatni kezdtem, miközben kezemmel oldalát simogattam. Az a selymes bőr. Imádom és fogom is! Nyelvem hegyét végig húztam nyaka teljes hosszán, mire felsóhajtott és megborzongott az érzéstől. Fejét hátra vetette és úgy sóhajtott vagy nyögött fel minden érintéstől.

Édes. Ajkamat levezettem nyakáról felsőtestére. Fokozatosan haladtam lefelé. Itt-ott elidőzve kiss. Minden egyes porcikáját érezni akartam és magaménak tudni. Egyre lejjebb haladtam és elérkeztem egyik mellbimbójához. Éreztem, ahogy megemelte kissé a csípőjét, de ott még nem tartottunk. Nem akartam elsietni semmit. Kezemet lassan rátettem és simogatni kezdtem bimbóját, mire felnyögött. Muszáj volt elmosolyodnom, mert tudom, ő sem bírja már. De nem akarom elsietni a dolgokat. Rendesen meg akartam csinálni. Nem csak egy éjszakát akarok vele, hanem rengeteget. Minden éjt vele akarok tölteni, mostantól.

Kezem után, lágy csókot hintettem mellbimbójára, melytől erősem megmarkolta a lepedőt, magam mellett. Lassan haladtam tovább, egyre lejjebb. Minden egyes kockáját, melyek nem látszódtak végig csókoltam és rajzoltam kezemmel vagy ajkammal. Minden érintésemre, felnyögött, felsóhajtott, vagy erősebben szorította a lepedőt.

Elértem alhasára és egy pillanatra megtorpantam. Végignéztem, az én gyönyörű Bambimon és gondolkodni próbáltam. Biztos jó ötlet ez? Félnék, hogy nem merem megtenni? Felpillantottam arcára és észrevettem, hogy ő is néz. Kérdően néztem rá, mire rám parancsolt.

- Abba ne hagyd most! –mondta és teljesen elvörösödött az arca. Meghökkentem a parancsoló hangnemére, de tetszett. Felcsúsztam hozzá, hogy megcsókoljam, mire erőteljesen belemarkolt hajamba és úgy húzott magához. Párszor nekem lökte csípőjét, ezzel is éreztetve, hogy mennyire akar. Nem tagadhattam, hogy én is akarom, de mégis féltem. Nem akartam fájdalmat okozni neki. Nem tudtam, hogy neki volt-e már valaki rajtam kívül. Rajtam kívül is csókolt-e már valaki, ezeket az ajkakat. Vagy a testét. Vagy… Belegondolni sem mertem.

Leküzdöttem minden félelmemet és kétségemet, és elindultam ugyanazon az úton, mint az előbb. Nyakát nagyon sokáig cirógattam talán túl sokáig is, mert már Lulunak kellett lefelé tolni, hogy előrébb jussunk. De én nagyon szerettem a nyakát. Annyira érzékeny ott.

Eljutottam a felsőtestére, ott is bejártam a már jól ismert utat. Fokozatosan haladtam lefelé, egyre lejjebb és lejjebb, mígnem elértem az ismételten ijesztő ponthoz. Nem az, hogy ijesztő, csak… annyira furcsa. Eddig csak lányokkal voltam együtt, és akkor sosem éreztem ilyet. Mondjuk, tényleg annyi különbség van, hogy LuHan fiú, de akkor is.

Egy pillanatra elvettem ajkamat hasára, vettem egy mély levegőt, először kezemmel cirógatni kezdtem a csípőcsontját, végig húztam ujjamat a nadrágja szegélyén, majd megettem, azt, amit kellett. Lassan elkezdtem nadrágját lefelé húzni, miközben a nem kis problémán áthúztam, figyelve, hogy érjek hozzá mielőtt LuHan felüvölt. Mikor lehúztam róla, lábát kezdtem el kényeztetni. Kezemmel végig simítottam lábfején, simogattam, majd feljebb haladva a térdhajlatánál többet elidőzve cirógattam, végül a combjához értem, ahol is inkább a belső részét vettem kezelés alá.

Mikor azt a puha bőrt megérintettem, LuHan izma megfeszült és a fogait összeszorítva vette a levegőt. Elmosolyodtam és először combja felső részére, hintettem egy csókot, majd a belső részre, mire érzékeltem, ahogy a paplant erősen markolta és felnyögött. Nem bírtam ki, egy halk kuncogás nélkül.

Ismételten felkúsztam hozzá egy csókra. Imádom ajkát. Itt is elidőztem egy kis ideig, míg arcomat megragadva nem tolt le nyakára, és elindultam lefelé. Megint nem tudom milyen oknál fogva, de elidőztem nyakánál. Kezemmel végig oldalát és felsőtestét kényeztettem, és néha lábfejemet végighúztam lábán. Halk, majd egyre hangosabb sóhajtások hagyták el ajkát. Csípőjét vagy öntudatlanul, de szerintem inkább tudatosan tolja nekem. Nem bírtam ki néha egy kisebb nyögés, de volt, hogy fel kellett szisszennem, mert ez őrjítő volt. Ez a kín borzalmas, de tudtam ennél csak jobb lesz.

Kezét egyre gyakrabban vetette be ellenem, végig hátamat cirógatta, majd egyre lejjebb és lejjebb haladt, míg el nem jutott fenekemhez, amibe nem gyengén belemarkolt. Egy gonosz mosolyt küldtem felé, mire csak kihívóan rám vigyorgott és egy csókra hívott. Kezét átvezette mellkasomra és ott kezdett el kényeztetni. Ajkát nem hagytam el egy pillanatra sem, nem akartam semmit sem elmulasztani. Kezét levitte alhasamra és a csípőmet simogatta, nem mondhatom, hogy ettől az érintéstől nem jöttem még jobban izgalomba. Elkezdte kigombolni a farmeromat, majd lehúzta a sliccét is, mire egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el számat. Erre elmosolyodott és lefelé kezdte tolni a nadrágomat. A végén már megragadtam a farmert és lerángattam magamról. Nem bírtam azt a lassúságot, amit Lulu végzett.

Mikor a farmert elhajítottam, ki tudja hova, visszamásztam Lulura és egy erőteljes és vad csókba vezettem bele. Készségesen viszonozta, lábát felhúzta, melyet simogatni kezdtem, keze végig hátamat simogatta vagy karomat markolászta, vagy épp fenekemet, amit már csak egy fekete boxer takart.

Képtelenség, hogy én most tényleg ezt teszem, tettem eddig vele. Suho még a suliban ül, én meg? Ez túl abszurd. Ilyen nem létezik. Biztos csak álmodok. Igen, ez egy álom! Biztos, Suhonál fogok felébredni.

De ekkor Bambi erőteljesen húzott magához és valamiért, sikeresen elfelejtette velem, a kétségeimet. Ez tényleg nem álom. Ez a valóság.

- Szeretlek! –mondta bele a számba. Istenem! Mennyire is imádom ezt hallani az ajkaiból!

- Én is szeretlek Bambi! –suttogtam az ajkaiba, és szorosan magamhoz húztam.

Lefelé vettem az irányt ajkammal és eljutottam a fehér boxer szegélyéig. Most kellett megtennem. Felegyenesedtem. Megfogtam csípőjénél a szélét és elkezdtem lefelé húzni. Figyeltem Lulu arcát, milyen reakciókat váltok ki belőle. Erősen megmarkolta a lepedőt, összeszorított foggal vette a levegőt és mikor lehúztam róla a boxert, megkönnyebbülten sóhajtott fel. Elhajítottam a lehető legmesszebb, de lehet rossz ötlet volt. Végig néztem az elém táruló látványra és kikerekedett a szemem.

LuHan teste tökéletes és nem csak a felsőtestéről beszélek. A nem kis probléma –ami nekem is volt/van/lesz- kissé szembe ötlő. Rápillantottam arcára, ami szinte olyan vörös volt, mint a paradicsom.

- Kis Paradicsomom. –mondtam kuncogva. Hirtelen felült és belebokszolt mellkasomba.

- Ez nem vicces. –mondta zavarodottan és lesütötte a szemét.

- Aranyos vagy, mikor elpirulsz. –mondtam sejtelemes mosollyal az arcomon, megfogtam arcát és megcsókoltam. Kezét egyből nyakam köré fonta, én meg ledöntöttem az ágyra, mosollyal az arcomon.

Ugyanazt elkezdem újra és újra, mígnem LuHan egy határozott mozdulattal meg nem ragadta az arcomat.

- Meddig akarsz még kínozni? –kérdezte, én meg kikerekedett szemmel néztem rá.

Elmosolyodtam, felálltam az ágyról, mire kérdően nézett rám. Sejtelemesen elmosolyodtam és lerántottam magamról a boxert. Ott álltam előtte anyaszült meztelenül, ő meg az ágyban feküdt. Figyeltem, ahogy végig néz rajtam és mikor a Kis Krishez ért, még vörösebb volt az arca, mint eddig. Vigyorognom kellett a reakcióján. Visszamásztam fölé és megcsókoltam. Innen már nincs visszaút.

Nem volt valami jó ötlet teljesen erőből ledönteni, mert mind a ketten felnyögtünk. Úgy éreztem, most már tényleg meg kell tennem, mert ha nem akkor meghalok. Innen jött a dolog nehezebbik része. Felemelkedtem és sóhajtottam egyet. Ez nehéz lesz. Próbáltam higgadt maradni, remélem, nem fogok elrontani semmit és nem okozok fájdalmat.

Annyit tudok, hogyan kell… Úristen! Milyen hülyén hangzik! Tudom, hogy fog zajlani, de mégis belegondolni, hogy én oda, be… abba… a pici… Képtelenség! Ebből semmi jó nem fog kisülni! Mondjuk sajnos –de mondhatom ezt szerencsének is- Suho tegnap elmesélte, pontosan hogyan is zajlik ez az egész. Mit kell tennem, hogy ne okozzak fájdalmat. Hogyan izgathatom fel jobban. Volt egy sejtésem, hogy ezt ő Chennel kipróbálta már. Belegondolni sem mertem, ezek mit csináltak már az első alkalomkor, vagy lehet épp most is… Miért gondoltam én most Suhora!? LuHanra kellett most koncentrálnom, nem másra.

Végig simítottam arcán, mire elmosolyodott, majd nyakán húztam végig az ujjam, aztán rá mellkasára, tenyeremet végig húztam hasán, mire halk kuncogásba kezdet –ezt meg kell jegyeznem, itt csikis- és rátértem lábára. Lábfejétől felfelé haladtam. Belső combját sokáig simogattam és fokozatosan tártam széjjel a lábát. Belegondolni sem mertem, hogy én most tényleg meg fogom tenni. Vele. Épp rávenném magam mikor Lulu rápillantott. Ne merd azt mondani, hogy álljak le, mert nem fogok! Innen nincs visszaút!

- Van… a fiókban… -mondta suttogva –óvszer és… síkosító… -mondta és kezét a szája elé tette.

Pislogtam egy párat, mire felfogtam mit is mondott, erre csak elmosolyodott. Tényleg! Ezt el is felejtettem! Mekkora egy hülye vagyok! Ő tart itthon ilyet? Mosollyal az arcomon megcsókoltam és a fiókhoz mentem. Mondjuk kissé nehézkes volt, ilyen állapotban végig sétálni a szobája, egyik végéből a másikhoz. Miért nem lehetne az éjjeliszekrény fiókjában? Megkerestem, amiket mondott. Meglepetésemre, egy egész doboz óvszert és két-három tubus síkosítót találtam. Megfordultam, és kérdően tekintettem rá, mire csal elvigyorodott és elvörösödött.

Visszasétáltam hozzá, ami ismételten egy kínszenvedés volt. Őszintén megvallom, legszívesebben csak leültem volna az ágyszélére és gyönyörködtem volna a látványában, de tudom, rég halott lennék. Letettem a síkosítót és az óvszert az ágyra, és föléje tornyosultam. Megcsókoltam, miközben ő szétnyitotta a lábát, én meg közéfeküdtem. Erősen húzta a hajamat és mikor véletlenül megmozdítottam a csípőmet, elvált ajkamtól és felnyögött. Elvigyorodtam, majd felegyenesedtem, és LuHan tette kényelmesebb pózba magát. Igen most jön a legnehezebb. Vagy nem. Félek, hogy fájdalmat okozok. Nem akarok. Félek. Féltem. Felnéztem rá, és próbáltam szemében félelmet keresni, de nem volt ott semmi, a szerelmen kívül. Semmiféleképpen hagyhattuk abba, mert abba beleőrülnék.

- Ó-óvatos leszek, jó? –mondta zavarodottan. A francba! Miért vagyok ilyen? Erre ő csak bólintott. Elővettem a síkosítót és nyomtam egy keveset az ujjamra. Még egyszer felpillantottam LuHanra, hátha meggondolja magát, de nem. Lehunyt szemmel várta a folytatást. Valamiért azt érzem, ez neki nem az első.

- Lazulj el… akkor jobb lesz… -persze nekem.

Ujjamat a bejáratához tettem és elkezdtem bekenni. LuHan felszisszent, gondoltam, mert hideg az anyag, majd mikor ingerelni kezdtem a bejáratot, sóhajtozni kezdett. Másik kezemet mellkasára, oldalára és alhasára vezettem, hogy azért valami kellemeset is érezzen. Mikor azt éreztem, most már jöhet a következő lépés középső ujjamat beléje vezettem, mire fogait összeszorítva felszisszent. Gondoltam, nem lehet valami kellemes, így megcsókoltam homlokát, majd halántékát, hátha könnyebben elfogadni az új érzést.

- Fáj?

- Nem… -mondta –Csak furcsa… -mosolyodott el. Szóval mégis az első?

Megmozdítottam benne ujjamat, vigyázva, ne okozzak fájdalmat. Mikor azt éreztem, vagyis könyörgő sóhajok hagyták el ajkát, akkor mutatóujjam csatlakozott másik ujjamhoz, mire felszisszent, a kisebb fájdalomtól. Megálltam és vártam, a jelzésére, hogy mehetek tovább. Mikor rám mosolyogott és egy kicsit biccentett lassan elkezdtem mozgatni benne mind a két ujjamat, hogy jobban tágítsam. Erre erősem megmarkolta karomat és már éppen azon voltam, hogy abbahagyjam mire, szerelmesen rám mosolygott és a szemében egyetlen szót tudtam kiolvasni. Szeretlek. Nekem ennél több nem kellett. Miközben ujjaimat mozgattam benne, másik kezemmel arcát simogattam, vagy mellkasát és egy-egy csókot hintettem homlokára, halántékára, vagy épp ajkára, ezzel is elterelve a gondolatát, arról, hogy valami… khm… mozog benne. Bele gondolni sem tudtam, hogy én tényleg… képtelenség.

Mikor egészen jó bírta, csatlakozott harmadik ujjam is, mire olyan erősen megszorította karomat, hogy azt hittem, el fogja törni a csontomat. Hozzá hajoltam és megcsókoltam. Próbáltam elvenni tőle ezt a kellemetlen érzést, és valami kellemes érzéssel helyettesíteni azt.

Mikor elváltam tőle és már nem markolta erősen karomat, kinyitotta a szemét, csak a szerelmét láttam benne. Szeret engem. Ennél több nem kellett. Mikor éreztem, hogy ellazult három ujjammal kezdtem el tágítani, a síkosító eléggé sokat segítet, ha nem lett volna, ha LuHannak nem lett volna, akkor biztos itt időznénk egy ideig, abba pedig mind a ketten beleőrülnénk. Elmosolyodtam, mikor már élvezte, ahogy ujjaim benne mozogtak, lassan kihúztam belőle, mire kiszakadt belőle egy sóhaj. Ez a sóhaj olyan volt, mintha visszakívánná őket. Elmosolyodtam, megfogtam a mellettem fekvő óvszert, fogammal kibontottam, majd magamra húztam. Mikor LuHanra tekintettem, észrevettem, hogy figyelt, és ettől elpirultam. Kinyitottam a síkosítót és Kis Krisre kentem, majd a maradékot ismét LuHan bejáratához, mire felsóhajtott.

Ránéztem, kérdően, mire csak bólintott, ezzel jelezte, hogy nem állunk meg.

Vettem egy mély levegőt, elhelyezkedtem lábai közt és végig gondoltam, mit is mondott nekem Suho. Azt mondta, első alkalomra inkább… khm… nekem háttal érdemes. Lehet úgy nem fájdalmasabb, de akkor nem látom az arcát. Nem akartam fájdalmat okozni neki, most mit tegyek? LuHanra tévedt a tekintettem, aki figyelmesen várta, mit is fogok most tenni.

Kezemet válla mellé helyeztem, egyik kezét megfogtam, jeleztem neki, hogy itt vagyok és nem fogom itt hagyni. Megcsókoltam és mikor készen álltunk, végig a szemébe nézve hatoltam bele, de csak egy kicsit.

Éreztem, mennyire szűk és forró, elképesztő érzés volt, de amikor meghallottam Lulu hangját megdermedtem és aggódva tekintettem rá. A kezemet, majdnem eltörte, oly erővel szorította. Belegondolni abba, ami nekem a gyönyörrel ér fel, neki ekkora kín, borzalmas. Szemét erősen összeszorította és kicsordult onnan egy könnycsepp. Csókokkal halmoztam el arcát, el akartam terelni a gondolatát, de nem ment. Végül lágyan megcsókoltam hátha sikerül elterelni a gondokat, de nem ment.

Végül egy kis idő elteltével kinyitotta a szemét, bocsánatkérősen néztem rá, épp mondani akartam neki, hogy én nem akartam, mire csak megsimogatta arcomat, elmosolyodott és egy csókot hintett ajkamra. Aggódva fürkésztem az arcát, mire bólintott, jelezte, hogy folytathatom. Nem szívesen folytattam, mert látni, hogy ekkora fájdalmat okoztam neki, teljesen elvette a kedvem. De mikor a szemébe néztem, nem láttam a fájdalom, a megbánás, a szomorúság jeleit. Talán ez adta meg a löketett, hogy itt most nem állhatok meg.

Megmozdítottam a csípőmet, mire megint fájdalmat érzett, de nem annyira, mint az elsőnél. Utáltam magamat, mert fájdalmat okoztam neki, szörnyen éreztem magamat, mert amit én élvezek, az neki fáj. Egy beljebb hatoltam, mire már teljesen benne voltam és erre Lulu felnyögött. Hangosan lihegett, és úgy nézett rám, mintha az előbb semmi fájdalmat nem érzett volna.

Lassan mozogni kezdtem, hogy még véletlenül se okozzak neki fájdalmat. De most úgy tűnt Lulunak ez tényleg nem az első, mivel eléggé gyorsan felvette a ritmust, mindkét karjával átkarolta nyakamat, majd lábával is és elkezdte csípőjét mozgatni. Egyre hevesebb lett a tempónk, alig tudtam a szemébe nézni, mert fejét hátravetve, vonaglott alattam, miközben fejét hátravetette, hangosan nyögött, miközben kezével hátamat simogatta, vagyis inkább markolta. Mikor éppen olyan szögben löktem, úgy tűnik megtaláltam Lulu érzékeny pontját, a gyönyörtől felsikított, és ezzel egy lépéssel előrébb vitt az orgazmushoz.

Szép lesz holnapra a hátam. Mondjuk, ezt ő is elmondhatja majd a nyakáról. Annyira jól esett, hogy én okozhattam neki ezt az örömöt, leírhatatlan.

Mikor éreztem, hogy közeledd a csúcshoz, egyik kezemet, mellyel épp nem Bambit öleltem, megfogtam merevedését, és kezdtem kielégíteni. Egyre hangosabb nyögések hagyták el ajkát és éreztem neki már nincs messze a végállomás, de nekem ezektől a hangoktól már épp a végállomásnál járok. Mikor erre gondoltam, épp abban a pillanatban Lulu elélvezet, miközben a nevemet nyögte. Egy pillanattal később követtem őt, és én is a nevét nyögtem, miközben elélveztem.

Az orgazmus utóhullámát átélve, a lehető leglassabb kihúzódtam Luluból, hogy ne fájjon neki. Mikor kint voltam, levettem az óvszert, betekertem egy zsepibe és szerencsére a kuka nem volt messze így belehajítottam, majd LuHanról letöröltem az élvezetét és melléje bújtam. Magamhoz húztam, fejét mellkasomra tette, kezét arca mellett pihentette és egyik lábával átfonta az egyik lábamat. Magunkra húztam a takarót és szorosan öleltem magamhoz. Annyira boldog voltam. Elmosolyodtam és halk kuncogásba kezdtem.

- Mi az? –kérdezte és felemelte fejét. Letekintettem rá megcsókoltam homlokát.

- Semmi. Csak boldog vagyok. –mondtam és megcsókoltam.

- Én is az vagyok. –mondta és elpirult.

- Szeretlek. –mondtam és erőteljesen megcsókoltam.

- Én is szeretek. –mire csak úgy fordult, hogy elmélyítse a csókot. Nagyon boldog voltam. Ezt a napot sosem fogom elfelejteni.

Mikor nagyjából lenyugodtak a kedélyek, mondtam LuHannak, hogy hozok egy kis innivalót, mire csak bólintott. Felkaptam a földről az alsónadrágomat, amit a szoba másik végében találtam meg a farmerommal egyetemben.

Lebandukoltam a lépcsőn és egyenesen a konyhába mentem, ahol pedig egy ismerősbe botlottam. Megdermedtem az ijedségtől és meg sem tudtam szólalni. Mit mondjak? Basszus!

- Szia Kris! –mondta Min Ah –LuHan hol van?

- Fent és… -mondtam zavarodottan. Mit mondjak? Mondjam el, hogy lefeküdtünk? Basszus!

- Áh… értem. –mondta mosollyal az arcán.

- Mi az, hogy érted? –kérdeztem tőle.

- LuHan oda volt érted. Amikor mesélt rólad, látszott rajta, hogy szeret, csak nem tudta, hogy mondja el, de úgy tűnik… -nézett végig rajtam –már sikerült elmondania. –kezdett el kuncogni. Nem hiszem el! Ez de ciki!

- Hát mondhatjuk, de én mondtam el neki, hogy szeretem. Tegnap összevesztünk, de nem az ő hibája volt, hanem az enyém, mert rajta vezettem le a dühömet, amit nem kellett volna. –mondtam és vakarni kezdtem a tarkómat.

- Értem. De úgy tűnik végül jól sült el a dolog. –kacsintott rám.

- Igen… -mondtam idióta vigyorral az arcomon.

- Akkor én nem is zavarok, csak hazaugrottam, hogy ránézzek, hogy van, de úgy tűnik, nem kell aggódnom. –mosolyodott el- Ha bármikor itt akarsz aludni, csak nyugodtan, de ne menjen ez a jegyeitek rovására.

- Értettem. És köszönöm. –mosolyodtam el.

- Nincs mit. Most már te is a családhoz tartozol. –mondta és megpuszilta az arcomat, majd el is ment. Ott álltam a konyhában, majd végül erőt vettem magamon, hogy a hűtőhöz menjek és kivegyek egy narancslevet. Kiöntöttem két pohárba, majd elindultam felfelé. Végig Min Ah, szavai jártak a fejemben. A családhoz tatozol. Sosem mondott még nekem senki ilyet. Ez jól esett. Mikor kinyitottam az ajtót, azt hittem ott esek össze helyben.

Kis Bambim. Mérhetetlenül szeretlek.