5. Fejezet

LuHan POV

- Köszönöm, hogy hazakísértél. – már fordultam is meg, nehogy meglássa, hogy mennyire zavarban vagyok, de megragadta a csuklómat és visszarántott magához. Olyan nagy hévvel rántott vissza, hogy nekicsapódtam a mellkasához. Egy pillanatra éreztem, hogy milyen hevesen is ver a szíve.

Ezt én váltottam ki belőle? Nem tudom miért, de jó érzéssel töltött el, hogy miattam került ilyen állapotba. Letekintett rám, mire tekintetünk egybeforrt és megint olyan érzés kerített hatalmába, mint az udvaron.

Tekintete ismét szemeim és ajkaim között cikázott, majd egyszer csak arcomra simította két tenyerét. Testemet átjárta a jóleső borzongás. Egy pillanatra még habozott, a következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy már csak centik választanak el minket egymástól.

Ajkaimat szétnyitottam, hogy legalább egy minimális levegő mennyiséget engedjek tüdőmbe. Éreztem, hogy a bőröm felforrósodik, és az agyamra leszáll az a bizonyos rózsaszín köd.

Már nem akarok mást csak érezni őt. Érezni akarom, hogy ajakai az enyémet falják, egészen addig, míg levegőhiány miatt el kell válnunk.

Ajkaink épphogy összeértek, de a pillanatot Kris telefonja zavarta meg. Ijedten ugrottam egyet, majd hátrébb léptem. Ahogy láttam Kris eléggé kelletlenül vette fel a telefont, majd kicsit sem barátságosan belemorgott.

– Mit akarsz?! – tette fel a kérdést és úgy tűnt, a háta közepére sem kívánja a vele „társalgó” személyt.

Ami engem illet. Elmenekültem. Mint mindig. Gyorsan elmotyogtam egy sziát, aztán már rohantam is be a menedéket nyújtó lakásba.

Becsaptam magam mögött az ajtót, aminek háttal nekitámaszkodtam majd a kezemet a még mindig hevesen verő szívemre szorítva lecsúsztam.

Majdnem megtörtént. Még most is zavarban vagyok a tudattól, hogy majdnem megcsókolt. Mikor sikerült valamennyire lenyugodnom, bementem a konyhába valami harapni valóért.

 A szüleim ma nincsenek itthon, apám üzleti úton van Kínában. Anyám, mint mindig most is későig bent lesz a munkahelyén. Nem szeretem, hogy sokáig dolgozik, mert szinte sosem látjuk egymást, ha mégis akkor is csak reggel, de akkor sem mindig.

Szerencsére ma nem kaptunk sok házit, csak egy olvasmányt, amiből vázlatot kell írni, de azt se perc alatt megcsinálom. Ledobtam magam a fotelba egy tál chips társaságában és bekapcsoltam a tévét. Valami vígjáték ment, de nem igazán fogtam fel a lényegét.

Egész végig csak Kris járt a fejemben és a „majdnem” csókunk. Testemet megint elöntötte a forróság, légzésem felgyorsult és megint elkezdtem érezni azt a furcsa bizsergést a gyomromban.

Ezzel együtt azt is észrevettem, hogy a farmerom kezd kissé szűkös lenni. Jézusom! Én most tényleg beindultam egy másik pasira?! Mondjuk ezzel nincs semmi gond, hiszen nem először fordult már elő velem, hogy megnéztem magamnak egy másik srácot.

A gond csak azzal van, hogy még nem is ismerem, hiszen, ma találkoztunk először. Meg aztán, rajta nem is látszik, hogy meleg lenne. Különben is, azt sem tudom, hogy épp van-e valakije. De ha lenne, akkor nem akart volna megcsókolni, nem?

Ajj már! Miért érzem ezt?! Jól tudom, hogy nem szerethetek bele. Nem, mert az megint csak fájni fog. Úgy, mint Ő nála.

Visszatérve a nem is kicsi „problémámra”, most mit is kéne csinálnom? Biztos, nem fogom magamnak csinálni, az annyira undorító. Mondjuk, nem mintha az nem lenne undorító, hogy más csinálja. Vagyis nekem nem undorító, csak…

Á! Már én sem tudom. Teljesen össze vagyok zavarodva. A legjobb lenne most egy hideg zuhany. Igen, veszek egy jó hideg zuhanyt, legalább attól megnyugszom és lehűtöm magam.

A zuhany alatt próbáltam mindent kizárni az elmémből és csak arra koncentráltam, hogy minél előbb megnyugodjak. Nagyon jót tett, hogy a jéghideg cseppek a bőrömhöz értek és ennek hála már nem éreztem semmit a kezdeti izgalomból.

 ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Álmomból hirtelen riadtam fel. Újra Ő került a lelki szemeim elé. Ő, akit annyira nem akartam, hogy többé kínozzon. Emlékszem, régebben is álmodtam már Vele, pedig annyira nem akartam. Azokban az álmokban is újra látnom és tapasztalnom kellett azokat a dolgokat, amiket velem tett és a haverjai büszkén részt vettek ezekben a „játékokban”.

Már csak azt vettem észre, hogy sírok. Nem akarom, hogy újra velem legyen. Én csak boldogan akarom élni az életem, akkor miért nem tehetem ezt? Vagy talán túl sokat kérek?

Éjjeli szekrényem felé fordulva konstatáltam, hogy nemsokára úgy is fel kéne kelnem, így hát kikászálódtam az ágyból és kerestem magamnak valami elviselhető ruhát. Végül egy drapp hosszú nadrág és egy fekete testhez simuló pólót választottam, hozzá pedig egy fekete kardigán szerűséget.

A konyhában egy üzenettel találtam szemben magam: „LuHan, kincsem sajnálom, de ma is későn érek haza. A pulton van az reggelid, a hűtőben pedig az ebéded. Vigyázz magadra. Puszi: Anya ”

Imádtam, amikor anya üzeneteket hagyott nekem. Ilyenkor mindig éreztem, hogy szeret, mert legalább arra is vette a fáradságot, hogy írjon nekem, plusz még reggelit is csináljon.

Erre a gondolatra elmosolyodtam, majd felvettem a cipőmet és már indultam is suliba, mikor a kapuban megláttam Krist. A szívem elkezdett hevesen verni és ismét előfurakodtak elmémben a tegnap történtek. Éreztem, hogy elpirultam, ezért el is kaptam tekintetem a mosolygó Krisről. Vajon hogy fogok ismét a szemébe nézni? Mit mondjak neki? És ő mit fog mondani? Vajon felhozzam neki a tegnap történteket vagy inkább ne? Ezer meg ezer gondolat cikázott a fejemben és mire észbe kaptam már ott is álltam előtte. Ő még mindig csak mosolygott, én pedig még mindig nem mertem a szemébe nézni.

– Jó reggelt! Hogy aludtál? – olyan aranyosan kérdezte, hogy megint fülig pirultam.

– Szia. É-én jól, és te? – kérdeztem vissza, de hangom annyira vékony volt, hogy azt hittem, ott helyben a föld alá süllyedek zavaromban.

– Én is jól. Mehetünk? – erre biccentettem egyet és már el is indultunk.

Az út szótlanul telt, legalábbis az én részemről, ugyanis annyira zavarban voltam, hogy megszólalni sem tudom.

Vajon miért érzem, ezt valahányszor csak rám néz? És ő mit érez?

Bárcsak tudnám a választ.