11. Fejezet

LuHan POV

Otthon anya csípőre tett kézzel várt engem.

- Mégis hol voltál ennyi ideig? Tudod, mennyire aggódtam?

- Sajnálom anyu. Krisszel voltam és hát elszaladt az idő. –mondtam és lehajtottam a fejem. Szegény anyu, ilyenkor úgy szoktam sajnálni, hogy ennyit kell aggódnia.

- Azért legalább felhívhattál volna, hogy később jössz.

- Tudom és sajnálom. Legközelebb, majd szólók.

- Rendben. –enyhültek meg a vonásai –És mi jót csináltatok Krisszel? –erre a kérdésre ereztem, hogy elpirulok. Szemeim előtt lebegett a kép amikor Krisszel csókolóztunk. Szívem hevesen kezdett verni és ujjaimat számra helyeztem.

– Hát, végül is sikerült tisztázni a helyzetet és azt hiszem, nem haragszik rám. Mondjuk mondta is, hogy nem haragudott, de azért megkönnyebbültem, hogy tényleg így volt.

– És, ha jól sejtem, nem csak ez történt. – vonta fel sejtelmesen a szemöldökét.

– Hát, miután beszélgettünk, elvitt egy nagyon szép kilátóhoz. Ezért nem jöttem hamarabb, mert ott voltunk és aztán… - éreztem, hogy a vér megint arcomba fut. – Aztán megcsókolt. – mondtam olyan zavarban, amilyenben még sosem voltam. Látszott anyun, hogy meglepődött és erre nem igazán tud mit mondani.

– Értem. És milyen volt? – itt azt hittem elájulok. Hogy kérdezhet tőlem olyat, hogy milyen volt vele csókolózni?!

- E-egész kellemes. Azt hiszem. – ezt is olyan halkan mondtam, hogy én is alig hallottam.

Ezután anyám abba hagyta a „vallatásomat” és felengedett végre a szobámba. Ott szerencsére ki tudtam fújni magam az előbb ért sokkokból.

Vettem jó forró fürdőt és utána boldogan vetettem be magam az ágyamban. Tényleg nagyon boldog voltam, hogy sikerült megbeszélnünk mindent és az a csók csak ráadás volt. De még mindig van bennem egy félsz, hogy vajon mi lesz ezután? Hogyan fogunk viszonyulni egymáshoz? Fejembe rosszabbnál rosszabb gondolatok férkőztek be. Lehet, hogy neki nem is jelentett semmit? Lehet, hogy csak szórakozik velem? Hiszen azt mondta, hogy csak ki akarta próbálni. Akkor ezek szerint csak arra voltam jó, hogy kiélje magát rajtam? Erre a gondolatra összeszorult a torkom és éreztem, hogy eluralkodik rajtam a sírás.

Bárcsak több lehetnék számára, mint egy barát…

A történtek óta, mindennap ugyanúgy telt el. Minden reggel Kris várt a kapunknál, minden ebédszünetben vele ebédeltem a fánknál. Volt olyan alkalom, hogy Chen elrángatott valahová, de általánosságban Krisszel voltam. Volt olyan is, hogy felmentünk a kilátóhoz és beszélgettünk - akkor persze mindig értesítettem anyámat, hogy később megyek haza és biztosítottam arról, hogy Kris haza fog kísérni – amit amúgy minden alkalommal megtesz, szóval nem értem, miért kell külön megkérni, de mindegy. És minden alkalommal vagy megölelt, vagy megpuszilt, vagy csak megsimította az arcom búcsúzáskép. Ami még furcsa volt számomra, hogy Kris elkezdett engem Lulunak hívni. Mondjuk engem nem zavart, sőt! Kifejezetten jól esett, hogy van egy név, amin csak ő szólít.

A csókot még egyikőnk sem hozta fel. Én, azért mert nem mertem, Kris meg…- na, azt nem tudom. Lehet, hogy tényleg nem jelentett neki semmit, csak azt nem értem, hogy akkor miért csinálja „azokat’’ mindennap mikor elbúcsúzunk? Tényleg nagyon fura srác. De nekem így tetszik. Olyan furcsa ilyet mondanom valakire. Azt hittem, hogy Ő utána már nem leszek képes senkit sem szeretni. Hát, örülök, hogy tévedtem.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Aztán egy hét múlva, az iskolában történt egy verekedés Kris és az egyik barátom között, amit nem nagyon értettem és gondolom, ti sem, ezért elmagyarázom az elejéről. Hét elején az osztályfőnök megkért, hogy a könyvtárban fénymásoljak le néhány papírt a következő témákhoz, de mivel még nem igazán tudtam, hogy hol is találom, elkezdtem kérdezősködni a folyosón. Meg is akadt a szemem egy fiún.

Szürke nadrágot egy fekete-piros kockás pólót és egy farmer inget viselt. Valamint szemüveg is volt rajta, így egyből levontam azt a következtetést, hogy biztos egy könyvmoly.

Tudom, nem szép dolog első benyomásként ezt gondolni valakiről, de nekem egyből ez ugrott be, valamint, ha tényleg szeret olvasni, akkor biztos tudja, hogy hol van a könyvtár.

– Öhm…Szia! Még új vagyok itt és nem tudom, merre van a könyvtár. Esetleg meg tudnád nekem mondani?

– Szia, persze! Az igazság az, hogy én is oda tartok.

– Oh, akkor jó. – mosolyodtam el kedvesen. Igazából, szerintem nagyon aranyos ez a fiú és segítőkész is. – Amúgy a nevem LuHan. – mutatkoztam be.

– Az enyém Kyungsoo. Nagyon örülök.

– Én is örülök. – mosolyogtam rá. Olyan furcsa, hogy nekem kellett kezdeményeznem ennél a fiúnál, már hozzá szoktam, hogy mindig én voltam az, akit bíztatni kellett.

– Te hányadikos vagy? – próbáltam kicsit oldani a hangulatot.

– Tízedikes.

– Oh! Akkor csak egy évvel vagyok idősebb nálad.

– Miért jöttél ebbe a suliba? – kérdése váratlanul ért. Nem gondoltam, volna, hogy ilyet fog kérdezni.

– Igazából azért, mert sokat bántottak a másik sulimban. – horgasztottam le fejemet. Nem szerettem beszélni másoknak a múltamról, mert attól féltem, hogy szánalmasnak tartanának. Hiszen egy férfinek meg kell tudnia védeni magát.

– Értem. Tudod, velem is ez volt a helyzet. Én is ezért változtattam sulit.

– Tényleg? – őszintén tényleg meglepett. Akkor ezek szerint nem csak én vagyok az egyetlen, akivel rosszul bántak az évek során.

– Igen. Szóval tudom, milyen érzés újnak lenni egy ismeretlen közegben. – mosolyodott el keserűen.

- Örülök, hogy találkoztunk.

– Én is örülök. – mosolyodott el – talán most először szívből. – Remélem, még összefutunk. – válaszom egy bólintás volt, majd már mentem is vissza a termembe.

Ott lehuppantam Chen mellé, aki igen csak furán viselkedett. Nem tagadom, kíváncsi voltam, hogy mi történt vele, ezért próbáltam kedvesen rákérdezni.

– Chen. Valami baj van? Olyan fura vagy.

- S-semmi bajom. Tényleg. – én ezt nem veszem be. Még csak rám sem nézett. Tuti, hogy történt valami.

– Figyelj Chen! Ha valami nyomja a szíved, nekem nyugodtan elmondhatod, hiszen barátok vagyunk. Lehet, hogy könnyebb lenne, ha elmondanád, hogy mi a baj. – próbáltam kicsit bíztatni, hiszen, lehet, hogy tényleg jobb lenne neki, ha elmondaná. Akaratlanul is eszembe jutott az, amikor ő próbálta kihúzni, hogy mi történt velem a Krises dolog kapcsán. Akaratlanul is elmosolyodtam, majd a kezemet a vállára helyeztem.

– LuHan. – hangján érződött, hogy meghatódott a beszédem miatt, majd azt mondta, hogy majd elmeséli. Azért remélem, hogy nincs komoly baj.

Már egy hét is eltelt azóta, hogy a suliba jöttem. Eddig nagyon tetszik és sok barátot is szereztem. Plusz Krist. De neki soha nem mondanám el, hogy tetszik. Nem akarom, hogy megutáljon emiatt, hiszen tényleg kezdett úgy tűnni, hogy nem igazán érdekelte a csókunk. Azért ez egy kicsit fájt. De hát, már az is boldoggá tesz engem, ha csak vele lehetek, így valamennyire elviselhető ez az érzés.

Közben kiderült, hogy Chennek csupán az volt a baja, hogy megtetszett neki valaki és nem igazán tudta kezelni a helyzetet - mert elmondása szerint, még sosem volt szerelmes és ezért nem merte nekem elmondani, mert félt, hogy kinevetném (?) amiatt, hogy még nem volt senkivel. A legfurcsább az egészben viszont az volt, hogy akárhányszor kérdeztem, hogy még is ki az a lány, aki elcsavarta a fejét, Chen mindig elterelte a témát. Csak tudnám, hogy miért.

És ami még furcsább – múlthét óta mindennap találkoztam Kyungsooval, aki napról-napra egyre furcsább lett. Ezt úgy értem, hogy mindig mosolyogva futott oda hozzám, amikor meglátott. Vagy egyre többször kezdett el engem simogatni meg ölelgetni és volt olyan is, hogy elpirult miközben beszélgettünk.

Az egyik szünetben is ez történt, vagyis ennél jóval több.

Épp az egyik kedvenc könyvemről meséltem neki –amiről kiderült, hogy ő is imádja, amikor hirtelen megragadta a tarkómat és megcsókolt. Annyira hirtelen ért, hogy nem tudtam rá mit reagálni. Teljesen lefagytam.

Már csak azt vettem észre, hogy Kris ellökött Kyungsootól és elkezdte ütni-verni, ahol csak érte. Nagy meglepetésemre Kyungsoo is betalált egyszer-kétszer. Nem gondoltam volna, hogy ő is tud ilyen lenni. De most nem ez volt a lényeg.

Annyira megijedtem. Attól féltem, hogy valami baja esik Krisnek. Próbáltam leszedni Kyungsooról több-kevesebb sikerrel. Mikor végre sikerült leszednem róla, még ellenkezett és próbált kiszabadulni szorításomból, de nem engedtem. Nagyon hálás voltam annak a másik srácnak, aki Kyungsoot fogta le, mert így legalább könnyebb dolgom volt.

– Hagyd abba! – üvöltöttem rá. Látszott rajta, hogy meglepődött, hiszen még sosem beszéltem vele így, ilyen hangnemben.

Egyszer csak se szó, se beszéd nélkül megragadta a csuklómat és elkezdett vonszolni maga után. Próbáltam enyhíteni szorításán, de erősebbnek bizonyult – megint. Már csak azt vettem észre, hogy megint a kilátón vagyunk.

Ott végre elengedett, én pedig már annyira dühös voltam, hogy pofon vágtam. Látszott rajta, hogy megdöbbent és most nem tud mit csinálni, belőlem meg ekkor törtek fel a kérdéseim.

- Hogy tehetted ezt? Nem kellett volna megverned! Simán kicsaphatnak érte! Megőrültél? Nem vagy normális! Miért tetted? – üvöltöttem neki torkom szakadtából és már a könnyeim is eleredtek.

Miért nem képes felfogni, hogy egy ilyen cselekedet nem jár következmények nélkül? Mit csinálnék, ha kirúgnák? Abba belehalnék. Kivel ebédelnék az udvaron? Kikísérne haza engem suli után? Kivel jönnék fel ide? És ki adna minden nap végén búcsú puszit a kapunkban? Belegondolni is szörnyű, hogy elveszíthetem. Könnyeim már patakonként folytak végig arcomon.

Hirtelen két keze közé fogta arcomat és megcsókolt. Annyira jól esett. Ezt a gyengédséget még sosem tapasztaltam. Úgy csókolt mintha nem lenne holnap, viszont nem vesztette el a fejét.

Ajkai mozgását komótosan folytatta, majd mikor már sikerült egy kicsit lenyugodnom, elvált tőlem és magához húzott. Olyan erővel szorított magához, hogy azt hittem megfolyt. Annyira jól esett éreznem a közelségét, hogy azt hittem ott helyben elájulok.

– Ne haragudj rám! Nem tudom, mi ütött belém. Egyszerűen, csak olyan rossz volt látni, hogy más csókol meg téged, úgy ahogy én. – karjait még szorosabban fonta körém. – Megígéred, hogy nem hagyod senkinek sem, hogy hozzád érjen?

– Meg, ha te is megígéred, hogy többet nem fogsz senkit sem bántani. – suttogtam erőtlenül.

- Ezt nem ígérhetem. Senki sem fogja megúszni, ha csak egy újjal is hozzád mer érni. Ne kérdezd, miért mondok ilyeneket, még én sem értem. – szóval ez azt jelenti, hogy még nem szerelmes belém, csak valamit érez irántam? Ez is több a semminél.

Valamiért boldogsággal töltött el, hogy ezt mondta még akkor is, ha úgy nem is érez irántam semmit. Lassan eltoltam magamtól, majd a szemébe nézve próbáltam rá mosolyogni, amit ő is viszonzott.

Gyengéden letörölte könnyeimet és egy puszit hintett homlokomra. Szívem elkezdett hevesen verni –csak úgy, mint minden alkalommal, amikor ilyen dolgokat tesz.

- M-most mit csináljunk? Visszamenjünk a suliba? Vagy maradjunk itt? – tettem fel kérdésemet, mert igazából szívesen maradtam volna itt, csak hát minden cuccom a teremben volt és azért a leckét mégiscsak meg kellett volna csinálni, meg a táskám is bent volt, amire szükségem lenne.

– Vissza szeretnél menni? – kérdezte aranyosan mosolyogva. Válaszom csak egy bátortalan bólintás volt, de egyből hozzá tettem: - De mi van, ha valami bajod esik? Vagy az igazgató kirúgat? – gyűltek megint könnyek a szemembe.

– Én azt nem akarom. – nyöszörögtem a gombóc miatt a torkomban. – Ne félj! Nem lesz semmi baj. – próbált meg nyugtatni és elkezdte simogatni a hátam.

– Gyere! Menjünk vissza. – Azzal már indultunk is vissza a suliba.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Ugye tudják, hogy amit tettek, nem jár következmények nélkül. – mondta az igazgató, majd nagyot sóhajtott. – Az én iskolámban nem fogadok el ilyen viselkedést. Mivel eddig nem volt semmi baj Önökkel, ezért a büntetésük kétheti takarítás az iskola összes férfi mellék helységében, mindennap, tanítás után. Remélem elégedettek a feladattal, ha már egy fiú miatt van ez a galiba – majd rám pillantott.

A tekintetében nem volt semmi jele undornak, inkább szórakozott volt. Amolyan „ezek a fiatalok” kifejezés.

– Na, menjenek haza. – azzal mi már kint is voltunk a diri irodájából.

- Na, szép kis galibát okoztatok itt. – lépett elém Chen, de nem úgy tűnt, mint, aki mérges, inkább, mint mindig. Vidáman. Aztán hirtelen elfehéredett és elkezdett hadoválni mindenféléről. Nem értem, mi baja van.

– Chen! Jól vagy? Olyan fura lettél hirtelen.

– P-persze, csak most jutott eszembe, hogy elfelejtettem valamit. Majd holnap talizunk. Szia LuHan. – azzal már sarkon is fordult és elment.

Én csak álltam ott, majd Kris felé fordultam, aki egy folytában Suhot leste (mint kiderült, Suho volt az, aki lefogta Kyungsoo-t), aki viszont csak a földet pásztázta és mintha zavarban lett volna. Teljesen összezavarodtam köztük. Közben Kyungsoo is mellém lépett és megkérdezte, hogy beszélhet-e velem meg Krisszel. Ahogy láttam Kris nem igazán örült ennek, de végül bele egyezett.

– É-én sajnálom ezt az egészet. Én csak… Én azt hittem, hogy LuHannak nincs senkije. Nem tudtam, hogy ti jártok. Ne haragudjatok.

– Mi nem járunk. – vágtuk rá egyszerre Krisszel.

– Nem? De hát, akkor miért vertél meg? – kérdezte Kyungsoo nagyra nyílt szemekkel. Így azt a látszatott keltett, mintha egy bagoly lenne.

– Nem tudom. – vakarta meg Kris a tarkóját és mintha kicsit zavarba is lett volna. – Egyszerűen csak jött az egész. – szegény Kyungsoot nagyon sajnáltam.

Ott állt hitetlenkedve és megverve, ráadásul nem is tudta, hogy miért. Miután Kyungsoo elbúcsúzott, Krisszel hazafelé indultunk.

Elhaladtunk a szokásos kereszteződés mellett, majd csak azt vettem észre, hogy már a kapunkban állunk. Egyikünk sem szólt a másikhoz, csak álltunk ott lehajtott fejjel. Majd megtörve a csöndet, így feleltem:

- A-akkor én most bemegyek. – kotorásztam táskámban a kulcsért, majd miután megtaláltam, már nyitottam is ki a zárat.

Már mentem volna be, amikor Kris megragadta a karomat, visszarántott magához és gyengéden megcsókolt.

– Álmodj szépeket, LuHan! Holnap találkozunk. – aztán sarkon fordult és elment.

Én meg csak ott álltam bazsalyogva és a helyet figyeltem, ahol Kris nemrég állt.

Boldogan mentem be a lakásba. Anyum még nem volt itthon, ezért egyből felmentem, vettem egy jó forró fürdőt, majd bementem a szobámba és rávetettem magam az ágyamra. Boldogan fúrtam fejem a párnámba, míg végül elnyomott az álom.

Kétségtelenül ez volt az egyik legszebb nap az életemben.