3.fejezet

  (Meg is hoztam a harmadik fejezetet :) Jó szórakozást hozzá ^^)

  LuHan POV

   És itt hagyott… Nem tudom miért, de valahogy hiányzott. Megvan! Biztos csak azért, mert még nem ismertem itt senkit. Kicsit bátortalanul, de izgalommal léptem be a suliba. Ahogy beértem egy hatalmas nagy aula fogadott tele diákokkal. Korábban nem tévedtem, hiszen tényleg mindenki engem szuggerált. Esetlenül tébláboltam egy helyben, mikor valaki egyszer csak nekem jött. Úgy tűnik, ez a nap már csak ilyen „mindenki belém jött” nap.

   - Ó, ne haragudj! Nem vettelek észre. Ugye nincs semmi bajod? - kérdezte egy körülbelül velem egykorú és magas fiú. Sötétbarna haja volt, ami kiemelte a kicsit fehér tónusú bőrét. Egy fekete bő fazonú pólót viselt egy fehér nadrággal. Összességében elég jól nézett ki és az első benyomásom is pozitív volt róla.

   - Ugyan, semmi bajom. Ma már nem te vagy az első – erre elvigyorodott, majd megveregette a vállamat. 

   - Amúgy te új vagy? Csak mert még sosem láttalak itt és olyan kis ártatlan fejed volt mikor beléd mentem.  

   - Igen, új vagyok, ez az első napom és igazából nem nagyon tudom, mit hol találok – vallottam be kicsit zavartan. Igaz, Kris azt mondta, hogy majd ha ebédelünk, körbevezet, de addig is, hogy navigáljam el magam - egyáltalán - az osztályomig vagy akár más helységekbe? 

   - Akarod, hogy körbevezesselek? Melyik osztályba fogsz járni? Lehet, ugyanabban leszünk.  

   - Hát, a papíron az állt, hogy 11.C, ami pedig a körbevezetést illeti, élnék a lehetőséggel - mosolyogtam rá. 

   - Bingó! - kiáltotta el magát, én meg teljesen ledöbbentem. Vajon mi baja van? - Jaj, bocs. Csak megörültem. Úgy tűnik, osztálytársak leszünk - küldött felém egy milliárd dolláros mosolyt, majd megint vállon veregetett. - Amúgy az én nevem Kim Jong-dae, de szólíts csak Chennek. 

   - Nagyon örülök, én LuHan vagyok – mutatkoztam be.

   Így el is indultunk az osztálytermünk felé, út közben pedig próbáltam állni az engem vizslató tekinteteket. Több-kevesebb sikerrel. Még szerencse, hogy a szüleim beszéltek az igazgatóval az érkezésemről, úgyhogy legalább már ezzel nem kell foglalkoznom. Az osztályban alig voltak páran, az ott lévőknek a nagy része is fiú volt. Chen intett, hogy foglaljak helyet mellette, így hát így is tettem.

   Órán persze a tanár megkért, hogy mondjak néhány szót magamról a többieknek. Elmondtam, hogy szeretek énekelni, táncolni és hát egész jó is voltam bennük, ezt nem tagadtam. Arról viszont, hogy miért váltottam iskolát, szerencsére nem kérdezgetett, amiért őszintén hálás voltam. Az óra szinte nyugiban telt, Chen néha-néha beszélgetést kezdeményezett, mikor már annyira unta magát, hogy majd belepusztult, de én inkább csak egy-egy mosollyal reagáltam rá. Én inkább annak a híve vagyok, hogy ha vinni akarom valamire, akkor nélkülözhetetlen az, hogy tanuljak. Ennek köszönhetően, szinte mindig jelessel zártam minden évet. Szünetekben odajött néhány osztálytársam és beszélgettem velük. Mindegyikük nagyon rendes és kedves volt. Szerintem hamar befogok illeszkedni közéjük.

   Eljött az ebédszünet, én pedig a folyosón vártam Krisre. Érdekes, szinte egésznap nem láttam. Mindegy, lehet, hogy az osztályában volt. Tényleg! Nem is mondta, hogy melyik osztályba jár. Mondjuk nem is tudom, hogy miért várom el tőle, nem tűnik túl beszédes fajtának. De az a mosoly… életemben nem láttam még valakit így mosolyogni. Vagyis de, de rá nem akarok emlékezni. Legszívesebben kitörölném minden emlékemet Vele kapcsolatban. De hát az élet nem ilyen egyszerű.

   Miközben a múlton agyaltam egy kezet véltem felfedezni a vállamon. Felkaptam a fejem és abban a pillanatban találkozott a tekintetem Krisével. Már megint érzem ezt a fura érzést. 

   - Mehetünk? – bólintottam, majd elindultunk az udvar felé. Észre vettem, hogy mindenki minket néz és összesúgnak a hátunk mögött, de próbáltam figyelmen kívül hagyni őket.

   Az udvar meseszép. Ennyi jutott el a tudatomig a nagy bambulások közepette. Az egész úgy néz ki mint egy park, középen egy szökőkúttal, amihez egy kiépített beton út vezetett. Az út két oldalán egy-egy hatalmas füves terület padokkal és fákkal. Tényleg gyönyörű.

   Mivel jó idő volt, rengetegen voltak kint élvezve a friss levegő nyújtotta nyugalmat. Mi, Krisszel egy nyugisabb helyet választottunk, majd miután meggyőződtünk, hogy nincsenek ott sokan, letelepedtünk egy fa alá egymással szemben, de azért a tisztes távolságot megtartottuk. 

   - És hogy tetszik a suli? Könnyen megy a beilleszkedés? – kérdezte némi kétséggel a hangjában, amit nem tudok mire vélni. 

  - Igen, sikerült beilleszkednem, már amennyire tudtam a nap folyamán. Mindenki kedves és segítőkész, a suli pedig nagyon tetszik. Mondjuk ez nálam nem újdonság, hiszen szeretek tanulni. – Nem tudom, hogy jól tettem-e, hogy kimondtam az utolsó mondatot, hiszen nem mindenki kedveli az olyan „strébereket”, mint én. Erre a válasza egy bólintás volt. Mintha nem hinne nekem.

   Az ebédszünet jól telt el. Mintha Kris is feloldódott volna. Sokat beszélgettünk egymással mindenféle dolgokról, de magánjellegű témát egyikőnk sem hozott fel, hiszen nem ismerjük mi annyira egymást, hogy most rögtön mindent kiteregessünk a másik előtt. És mint észrevettem, Kris sem ilyen. Akárcsak én. Mióta Ő tönkretett, azóta nem igazán merek magamról beszélni másoknak, mert félek, hogy ők is felhasználnák ellenem. Ahogyan Ő is tette.

   Gyorsan elhessegettem ezeket a gondolatokat, majd próbáltam újra Krisre koncentrálni. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy darázs köröz Kris feje fölött. Felguggoltam, majd oda hajoltam azzal a szándékkal, hogy elhessegetem, de én olyan szerencsétlen vagyok, hogy megcsúszott a lábam a füvön, így szépen ráestem. Mikor feleszméltem, próbáltam volna feltápászkodni, de Kris megragadta a karomat és ott tartott. Arcunk csupán néhány centiméterre volt egymástól. Éreztem Kris forró leheletét a számon, aminek következtében egy jóleső borzongás futott végig a testemen. Ugyanekkor én levegőt nem mertem venni, csak próbáltam lenyugtatni hevesen dobogó szívemet.

   Egy pillanatra Kris szemébe néztem, amik olyan ködösen csillogtak, hogy el kellett fojtanom magamban egy sóhajt. Kris tekintete azonban folyton a szemem és az ajakim között cikázott, mintha nem tudta volna, hogy melyikre is figyeljen. Már azon voltam, hogy nem érdekel semmi, sem az hogy látnak, sem az hogy mi lesz ezután, csak csókoljon már meg, mert ha nem, én itt pusztulok.

   Végszóra megszólalt a csengő, mire észbe kaptam. Gyorsan felugrottam Krisről - aki még mindig ott feküdt – majd befutottam az osztályba. Lihegve vetődtem le Chen mellé, aki arról kérdezősködött, hogy mitől vagyok így kifulladva. 

   - Semmi bajom, csak futottam. – ekkor bejött a tanár és megkezdődött az óra, de engem valahogy nem tudott lekötni. Egyedül csak az járt a fejemben, hogy majdnem smároltam Krisszel. Egy idegennel, akit alig egy napja ismerek. Egyedül, csak ez járt a fejemben.

   Úristen, mit tettem?!

 (Ez lett volna a 3. fejezet. ^^ A következő részt Ji Min Han hozza, Kris Pov-val :)) )