10.fejezet

Kris POV

Örülök, hogy sikerült tisztáznom a dolgokat LuHannal. Nem hittem volna, hogy ennyire csodálatos lesz. Amikor megkérdezte, hogy nem haragszom-e, azt hittem ott fogom megcsókolni, annyira aranyos volt. Egész nap mosolyogtam emiatt. De mikor megölelt, arra azért nem számítottam. Annyira aranyos volt, mint egy elveszett őzike. Mikor elengedett pont abban a pillanatban, szólalt meg a csengő, így muszáj volt visszamennünk a terembe. Még gyorsan megkérdeztem tőle, hogy suli után, ráér-e, mert elmehetnénk valahova. Nagyon örültem a válaszának, boldoggá tette. Már tudtam is, hova viszem el. Megbeszéltük, hogy a bejáratnál találkozunk.

Nagyon izgultam. Mi ez az érzés? Miért vagyok ilyen? Jin említette tegnap, hogy ez szerelem, de szerintem nem. Túl korai lenne még. Megijedne tőlem, ha rávetném magam. De már nagyon meg akarom csókolni, valamiért ez a késztetés van bennem, már nem tudom mióta. Mennyi ideje is ismerjük egymást? Három napja? Túl korai lenne, mind a kettőnk számára egy kapcsolat. Szerintem ő nem is úgy érezz irántam, mint én, mert akkor nem így viszonyulna hozzám. Vagy csak én nem veszem ezt észre? Ennyire azért senki sem titkolhatja az érzéseit.

Suho állandóan piszkált, amiért ennyire jó kedvem van, mert ez nálam nagyon ritka. Mondtam neki, majd elmesélem, miért vagyok ennyire a topon, de csak nem akart békén hagyni. Így szépen óra közben leírtam neki, hogy esetleg meleg lehetek, de nem biztos, és hogy lehet, szerelmes vagyok LuHanba. Erre kikerekedett szemmel nézett rám, majd szorosan magához ölelt, mire a tanár leszidott minket, miért itt nyilvánítjuk a házas életünket. Erre elvörösödtem, de Suho állta a megjegyzést. Óra után rögtön kérdezgetni kezdet, hogy mióta érzem ezt, meg hasonlók. Teljesen ledöbbentett a reakciója, nem is értettem, hogy lehet ennyire elfogadható. Muszáj volt rákérdeznem.

- Suho, esetleg te…

- Hogy meleg vagyok? –kérdezte mosolyogva –Igen az vagyok.

- És miért nem mondtad el nekem? –kértem számon. –Ilyet elhallgatni a legjobb barát előtt. Na szép.

- Bocsi. Csak nem tudtam te, hogy reagálnál erre, ha kiderülne, hogy a legjobb barátod meleg. Szerintem nem repesnél az örömtől.

- De a legjobb barátom vagy. Azt hitted, hogy, csak azért mert meleg vagy, nem fogok barátkozni veled? Ez hülyeség. –mondtam és hátra dőltem a székben.

- Lehet te így gondolod, de én már találkoztam olyan emberrel, aki az állítólagos legjobb barátját elhagyta, csak azért, mert meleg. Én meg ezt nem akartam. Inkább szenvedek, minthogy elveszítselek. Túl fontos vagy nekem. –mondta és lehorgasztott a fejét.

- Hé! –mondtam, és kezemet vállára tettem –Engem sosem fogsz elveszíteni. Túlságosan régóta ismerlek, ahhoz hogy egy ilyen apróság miatt elveszítselek. Mindent tudok rólad. És most nagyon boldoggá tettél, hogy ezt is megosztottad velem. Fontos vagy nekem. Sosem fogsz elveszíteni. –mondtam határozottan és rá mosolyogtam.

- Köszi Kris. –mosolygott vissza rám –Ez jól esett.

- Nah, de akkor beszéljünk rólad. Van kiszemelt áldozat? –kacsintottam rá. Hangosan felnevetett, majd elpirult.

- Igen.

- Ki az? –kérdeztem kíváncsian.

- Nem mondom el.

- Én is elmondtam most te jössz. –mondtam neki és vártam a válaszát. Kis idő elteltével kinyögte az illető nevét.

- Chennek hívják. Felsőbb éves. –mondta sóhajtva –De esélyem sincs nála. Nem is ismerem, meg ő se engem. Szóval felejtős.

- Chen??? Ő LuHan osztálytársa. Sima ügy lesz. Összehozunk. –kacsintottam rá.

- Ne!!! Ne merj semmit sem csinálni! Ha igen akkor nagyon rosszban leszünk. –nézett rám szigorúan, és tudtam most nem mondhatok neki ellent. Megöl, ha ellenkezek. Volt már rá példa.

- Oké! Esküszöm, nem teszek semmit! –tettem fel a kezem.

- Köszönöm. Viszont, menjünk órára. –mondta és kitolta a székét.

- Rendben. –követtem őt, de végig azon gondolkodtam, hogy is segíthetnék neki.

Egészen az utolsó óra kicsöngőjéig, Suhon gondolkodtam, vagyis az ő problémáján, de amint kiléptem az osztályból, LuHan járt a fejemben. Gyorsan intettem Suhonak, és már rohantam is a bejárathoz. Nagyon izgultam. Az a hely tökéletes lesz. Még apával találtuk, mikor kicsi voltam, Suho is velünk jött oda. Állandóan ott játszottunk és hülyültünk, de ide vittem el először Jint randizni is. Nagyon csodálatos napok voltak, de most még csodálatosabb lesz.

Ahogy kiléptem a bejárati ajtón LuHan mosolygós arcát pillantottam meg és semmi más nem volt fontos mostantól, csak ő. Elindultunk, eléggé magabiztosan mentem elől, ő jött utánam, nem értem miért nem jön mellém, de ebben a pillanatban mellém rohan.

– Amúgy hová megyünk? –kérdezte.

– Egy nagyon szép helyre. Én imádom, biztos vagyok benne, hogy neked is tetszeni fog. –mondtam mosollyal az arcomon. Annyira boldoggá tesz a tudat, hogy megmutathatom neki azt a helyet. Amit csak nagyon kevesen ismerünk.

Amikor felértünk a domb tetejére, elénk tárult a csodálatos látvány, ami csodálatosabb volt, mint emlékeztem. Innen az egész város belátható. Imádom. Rápillantottam az én kis Bambimra, aki csak ámult és bámult, mint boci az új kapura. Mosolyogva telepedtem le a fa alá, majd követte a példámat.

Nem szóltunk semmit csak csodáltuk az elénk táruló látványt. Ahogy ott ültünk, semmi kedvem nem volt haza menni. Itt akartam maradni vele. Örökre. Egyre sötétedett, de úgy tűnik, ő sem akar menni. Észrevettem, hogy kirázta a hideg, szóval kissé fázik. Annyira aranyos. Meg akarom csókolni, de nem tudom ő, hogy reagálna erre. Éreztem, ahogy a szívem egyre gyorsabban kezdet verni, pedig semmi sem történt még.

Kipróbáljuk, hogy is reagál.

Kezemet lassan csúsztattam övére. Nem húzta el, ez jó. Közelebb ültem hozzá, majd kezemet ráhelyeztem arcára, magam felé fordítottam, és cirógatni kezdtem.

- LuHan –szólaltam meg, de rekedte a hangom. Miért ilyen a hangom? Félnék? Éreztem, ahogy kissé megborzong, de nem húzódik el. A szívem csak erőteljesebben vert és a fülemben hallottam már. - Szeretnék kipróbálni valamit. –hajoltam egyre közelebb arcához és az utolsó szavakat az ajkára suttogtam. - Ugye nem bánod? –kérdeztem meg, de nem vártam meg a választ és lehunytam a szemem.

Megcsókoltam. Ajkamat ajkára helyeztem, de nem erősen, hogy ne rémisszem el. Lassan csókoltam, hiszen nem tudom, csókolózott-e már. Nekem ez volt az első. Fiúval. Éreztem, ahogy visszacsókolt. Szóval nem az első.

Annyira csodálatos. Ajka puha, és édes. Örökké csókolni akarom. Végig cirógatom arcát, majd másik kezemet elvéve kezéről két kézzel simogattam arcát. Nem hiszem el, hogy megtörténik ez. Egyre szenvedélyesebben csókolom, de ő sem lazsál. Belekapaszkodik karomba, hogy szinte már, fáj, de semmi sem törölheti ki ezt a pillanatot. Nem tudom hogyan, de nyelvemet elindítottam szája felé, és mikor nyelvem hegyével megérintettem ajkát, felsóhajtottam, de nem szakítottam meg a csókot. Végig húztam nyelvemet ajkán, mire kissé elfordította a fejét, és bejárást engedélyezett szájába. Rögtön felfedező útra indult nyelve, mikor megtalálta nyelvét, birtokom alá vettem. Egyszer-kétszer belenyögött a csókba, de nagyon élveztem. Kezemet hátra vezettem tarkójára és egyre erőteljesebben húztam magamhoz. Talán a levegőnk is elfogyott, de nem vettük észre, mivel a másikkal voltunk elfoglalva. Egyre közelebb és közelebb akartam tudni magamhoz, mire kezét nyakam köré fonta és beletúrt a hajamba.

Egymással szemben ültünk, mellkasa csak néhány centire az enyémtől, a szíve is majdnem az enyém. Kezemet levezettem karjára, onnan az oldalára és simogatni kezdtem. Egyszerre nyögünk bele a másik szájába, de egy pillanatra sem hagyjuk abba, amit épp csinálunk. Szenvedélyesebben csókolom, és ugyanolyan erővel viszonozza. Ez tetszik. Kezemet hátára vezetem és végig húzom gerince mentén. Beleborzong az érintésbe. Imádom. Annyira aranyos.

Nem tudom minek hatására, de elkezdtem közeledni felé a testemmel, mikor mellkasunk összeér, megéreztem szíve erőteljes verését, mintha ki akarna szakadni onnan. Egyre közeledek, mire ő egyre hátrébb dől. A következő pillanatban már a fűben fekszünk, kezemmel válla mellett támaszkodok, az ő keze nyakam körül van és a csókot, melyet már nem is tudom hány perce űzünk, nem szakítjuk meg. Egy pillanatra sem.

Talán erről beszélt Jin tegnap? Ez lenne a szerelem? De hogy következhet ez be ilyen gyorsan? Voltam szerelmes, ezt ő is bizonyíthatja, de az nem ilyen volt. Ez más.

Amikor Jinnel voltam együtt nem éreztem ezeket. Más volt. Akkor nem vert ennyire a szívem, nem kavarogtak a gondolatok a fejemben, nem hittem volna, hogy ez megtörténik. Nem görcsölt a gyomrom, nem repdestek benne a pillangók, nem szorulna össze a szívem ettől a csodától. És nem akartam befejezni.

Egyre erőteljesebb, szenvedélyesebb, intenzívebb és intimebb ez a csók, de tetszik. Nem hittem, hogy egy fiú is ki tudja váltani belőlem ezt. Vagy erre csak az én kis Bambim képes? Mi lehet ez a kavargó érzés, amit még sosem tapasztaltam? Annyira furcsa, új, de mégis csodálatos, gyönyörű. Nem értem mi történik velem. Még jobban a birtokom alá veszem ajkát. Egy pillanatot sem akarok elhalasztani, hogy ne emlékeznék rá. Imádom. Nem akarom sosem abba hagyni.

Vele akarok lenni. Így. Egymásba fonódva.

Örökké. Te és Én. Együtt.

Sosem fogom elfelejteni ezt a pillanatot.

Hirtelen valami rezgést érzek, a lábam mellett, de ez nem az én mobilom. Hanem az övé. Hirtelen elválik ajkamtól, felegyenesedik, melyre nekem is fel kell ülnöm.

Rendezem a légzésemet, míg ő előkotorja a mobilját, vesz néhány nagy levegőt, majd felveszi. Remek. Először én, most meg ő. Istenem! Hogy lehet pont a legjobb pillanatokban hívni? Visszaülök a fa alá, és várom mikor fejezi be. Nem hiszem el, hogy tényleg megtettem. Megcsókoltam. És nem is akárhogy. Úristen! Ez valami hihetetlen volt! Csodálatos! Leírhatatlan! Rápillantottam, amint beszélget és nem tűnt boldognak. Mikor letette a mobilt szomorúan felém nézett.

- Haza kell mennem. Anyám… -kezdet bele, de sejtettem mi a folytatás. Felálltam, majd nyújtottam felé a kezemet, hogy felsegítsem.

- Menjünk mielőtt, édesanyád aggódna. –mondtam mosolyogva, mire visszamosolygott és elfogadta a segítségemet.

Szótlanul bandukoltunk hozzájuk, és észrevettem, hogy eléggé fázik. Mivel én fáztam levettem a kabátomat és rá terítettem. Egy csodálatos mosollyal köszönte meg, és így mentünk tovább. Mikor megérkeztünk a házuk el, elszomorodtam, mert nem akartam elválni tőle.

Feléje fordultam és rá mosolyogtam.

- Akkor holnap?

- Holnap. –mosolygott rám és nem bírtam nem ellenállni a kísértésnek, hogy megsimogassam arcát. Annyira tökéletes. Elengedtem arcát, majd mosollyal az arcomon fordultam el tőle. Ez a mosoly nem tűnt el soha többé. A hazafél vezető úton, a szobámban, a zuhany alatt, vagy mikor épp alvásra készültem, nem szűnt meg. Csodálatos érzés.

Már egy hét telt el a csók óta. Egyikünk sem említette, de szerintem ez így van rendjén. Amikor csak tehettem hazakísértem, ilyenkor búcsúzáskor általában vagy megöleltem, vagy megpusziltam arcát vagy épp csak megsimogattam. Kellett az, hogy hozzáérhessek. Egyikünk sem tett egy lépést előre. Nem akartam siettetni a dolgot, de miről is beszélek? Milyen dolgot? Egyáltalán érzünk egymás iránt valamit? Mert én… én… nem tudom. Nem tudom mi ez az érzés. Annyira furcsa. Amikor LuHannal vagyok, boldog vagyok. Örülök, hogy nem otthon kell ülnöm és a szüleim veszekedését kell hallgatnom. Remekül éreztem magam Luluval. Mostanában Lulunak kezdtem hívni, de úgy tűnt nem zavarja. Mondjuk, Bambinak nem fogom hívni. Azt nem tudhatja meg, hogy a gondolataimban ő Bambi.

Imádok vele lenni. Sajnos az elmúlt időben Suhot nagyon elhanyagoltam, meg is jegyezte, de megígértem neki, hogy bepótoljuk az elmaradt időt. Bambival, minden egyes ebédszünetet együtt töltöttünk. Sosem hoztuk fel a csókot, vagy magánéleti kérdéseket, csak semleges dolgokról beszélgettünk. Néha Chen is megjelent, de csak azért, hogy elhívja délután valahova Bambit. Valamikor sikeresen le tudta rázni, de valamikor képtelenség volt. Mondjuk kicsit Suhora emlékezetett Chen. Tudom, Suho belé van esve, próbáltam már gondolkodni a módján, hogy hozzam össze őket, de akkor Suho megöl. Azt meg nem szeretném.

Épp indultam ki az osztályból és eléggé siettem, mivel Luluval megyünk cukrászdába. Nagyon izgatott vagyok. A bejáratnál találkozunk, ahogy általában. Suho is követett, mivel neki is sürgős dolga akadt. Épp kilépek a bejárati ajtón és intenék Suhonak, hogy holnap találkozunk mikor Lulut egy sráccal láttam meg beszélgetni. Mintha eléggé jó barátok lennének. Suho értetlenül néz rám, majd követi a tekintetemet.

Az nem zavar, ha beszélget más srácokkal, de ez valamiért más volt. Épp szólnék oda neki, mikor a srác megragadta az arcát és megcsókolta.

Teljesen ledöbbentem. Nem tudom mit éreztem abban a pillanatban, de egy valamit tudtam. Nem engedem, hogy bárki így érjen hozzá. Csak én. Levágtam a táskámat a földre, és már rohantam is feléjük. Nagyon dühös voltam. Hallottam, amint Suho üvölt utánam, de nem figyeltem rá. Csak LuHan lebegett a szemeim előtt.

Amint odaértem hozzájuk, megragadtam az idegen srácot, ellöktem mellőle Lulut és megmostam neki egyet. Ő a földre került, rögtön rávetettem magam és verni kezdtem. Nem tudom miért, de ki kellett adni magamból, minden dühömet.

Vertem, vertem és csak vertem. Ő is megütött párszor, és nem kicsit fájtak, de amikor valaki megragadta a vállamat és felrántott a földről leálltam. Próbáltam ellenkezni. Meg akartam ölni a mocskot. Mikor hátra pillantottam lefogómra, meglepődtem. Lulu tartott erősen, és Suho hangját is meghallottam és kivettem épp a másik srácot fogja le.

- Hagyd abba! –üvöltött rám LuHan. Meglepődtem. Először hallottam ezt a hangnemet.

Se szó, se beszéd, megragadtam a karját és elrohantam vele. Nem tudom hova, csak el innen. Éreztem, ahogy ellenkezik és szól hozzám, de nem vettem figyelembe.

Mire észbe kaptam már ismételten a dombon voltunk, ahol megcsókoltam. Ekkor elengedtem és feléje fordultam. És valami csattant az arcomon. Oda raktam a kezem és kikerekedett szemmel néztem rá. Dühösen tekintett rám. Most ez miért?

- Idióta! –üvöltött rám –Hogy tehetted ezt? Nem kellett volna megverned! Simán kicsaphatnak érte! Megőrültél? Nem vagy normális! Miért tetted? –zúdította a fejemre a megannyi jelzőt, de nem figyeltem. Csak az tűnt fel, hogy aggódott értem. Aggódik? De aranyos. Észrevettem, hogy szemében gyűltek a könnyek és már záporozni is kezdtek. Nem törődve kirohanásával, megragadtam arcát és megcsókoltam. Erre volt szükségem.

Rád van szükségem. Kis Bambim.